vulkántúra 2002
1. Börzsöny Vulkántúra – 2002. december 14.
Szerző: Larzen
Elég korán kezdődött a nap, de a hajnali ébresztőt ellensúlyozta a kiváló társaság. 7 körül indultunk el a túrán. Az elején kiderült, hogy a camelbaknek is vannak hátrányai: a csőbe belefagyott az ital. Hiába a hi-tech felszerelés, én az olcsó kulacsomból tudtam inni. 🙂 Csóványos előtt lehagyott minket két kocogó lány, ennek még később jelentősége lesz.
Életemben először felmásztam a toronyba. Eléggé tériszonyos vagyok, az elmúlt két évben mindössze négy alkalommal másztam fel kilátóba. Szerencsére nem fújt a szél és az idő is elég tiszta volt. hihetetlen látvány volt!
Magosfa környékén a fákra rá volt fagyva a dér, a szikrázó napsütésben csodálatos látványt nyújtott az erdő. Itt kisebb kitérőt tettünk, ami elég kalandosra sikerült, de megérte. A vilatihoz (16km) 4 és fél óra alatt értünk oda. Úgy látszott bele kell húzni, ha szintidőre akarunk teljesíteni. Csanya és Marek meg is indult, mint a gép a nyugati gerincen, Fattel alig bírtuk tartani a tempójukat. Magyar-hegy után a lejtő szöge épp ideális volt, hogy kocogásra váltsak. Annyira megszoktam már a futást, hogy ott kifejezetten nehezemre esett volna gyalogolni. Lent a pataknál vártam kicsit, hogy utolérjenek, de nem akartam kihűlni, ezért lassacskán elindultam. Gondoltam, ha olyan tempóval jönnek, mint a Salgóvár környékén, úgyis nemsokára utolérnek. A Katalin-forrásnál eszembe jutott, hogy Járosi uramékkal üzletelnivalóm van, ezért megpróbáltam őket utolérni. Aztán, ahogy egyre meredekebb lett az emelkedő, egyre kevésbé tudtam ellenállni a kísértésnek, és toltam felfele. Az utolsó szakaszon utolértem a lányokat, akik a Csóványos előtt hagytak el minket. Fent Nhh-n kiderült, hogy a busz jóval korábban megy, alig két óránk van, hogy elérjük. Itt úgy döntöttem, hogy nem várom meg Csanyáékat.
A lányok igazi nőies navigációval indultak Királyrét fele: ketten háromfele akartak elindulni, úgyhogy felajánlottam navigátori segítségemet. 🙂 Végül is alig egy óra alatt leértünk Királyrétre, összesen 9 óra 10 perc lett.
Itt beizzítottam a Csanyától kapott hőpárnát, mivel száraz cuccot nem vittem magammal – nagyon jól szuperált! Köszi, Csanya!
Hiába nézegettem az érkezőket, Csanyáék nem értek be a busz indulásáig. 🙁 Sajnos az ezrednyitómat az egyre nagyobb sötétben már nem tudtam elintézni, de majd jövőre! Kellemes kis túra volt, jó nagy szintekkel (nyamm! :), csodálatos idővel és hihetetlen kilátásokkal.
Szerző: Anonim
Szokolyán karambolozott a buszunk, így ifj. Esti Kornéllal és Vadmalaccal előrecsörtettünk, ami nem volt jó ötlet, az egyik rendező ugyanis a lemaradókat szállította a rajthoz. Nagy iramban kezdtem: a Csóványoson 1 óra 22 perc alatt fönt voltam (9,2 km, 678 m szint); egészen a Fekete-völgyig (16 km) tudtam tartani ezt a tempót, utána lelassultam. A fáradtságon túl a vízhiány volt ennek a fő oka, naívan csak egy félliteres kulacsot vittem magammal. Holló-kő felé találkoztam Optikával, majd egyre többekkel az előző busz utasai közül. A vár-nyergi pontőröket nem találtam a helyükön, később szólított le két szembejövő srác, azt mondták, ők a pont, én elhittem nekik, mire rajzoltak egy génmanipulált napocskát az igazolófüzetbe. Forrás a Magyar-völgyben sem volt, így a patak beszakadt jege alól merítettem vizet. Jó volt, csak hideg, apró kortyokban tudtam inni. Ezen a szakaszon mutatkozott meg, hogy nem kifizetődő hű Csanya-Mareck tanítványnak lenni, végig a jelzésen haladva, kidőlt fákon, jeges patakmedren át, miközben egy nálam amúgy lassabb társaság a dózerútat választva, lazán megelőzött. (A rövidítésekről még annyit: lehet, hogy egy hosszú, boldog házasság ment tönkre szombaton. A férfi rövidített, a nő nem, viszont elkeveredett, a „kerülő úton” jövet ugyanis nem találkoztam vele). A nagy-hideg-hegyi emelkedőt nem szenvedtem meg, a maradék kevés erőmet jól beosztva, apró léptekkel, egyenletes ütemben jutottam föl. Négy óra volt, naplemente. Elkezdett hűlni a levegő, a vékony polár és pamut felső fölé elkelt egy harmadik réteg. (Napközben +4-5 fok lehetett, este Királyréten már -9). Itt találkoztam először Csanyával, Fat-tel, Mareck-kel, éppen távozóban voltak. Egy korsó baracklé után tovább, nagyon jól esett a futás, lazább voltam, mint korábban bármikor a nap folyamán. A kék+ jelzés szép meglepetéseket tartogatott még, szikráztak a rétek, a megfagyott vízcseppek visszaverték a hold fényét, ki is kapcsoltam a lámpát. Egy helyen rá kellett mennem a jégre, ropogott erősen, de nem szakadt be. Fél hatra érkeztem be, hét óra ötven perces idővel. A(z) (korábban) ismeretlen túratársak szolidaritása ismét megmutatkozott, köszönöm Tamásnak és Gábornak, hogy hazahoztak, örültem a társaságuknak, jót beszélgettünk.
Jó ötlet volt a vulkántúra, nevéhez híven a nagyobb része a 13 km átmérőjű egykori kráter peremén haladt, gerinceken, ormokon, szép kilátóhelyekkel minden oldalon. A sok szint miatt hó nélkül is nehéz volt a túra, gondolom a később induló, lassabb emberek közül néhányan így is csak a 20:54-es buszt érték el. Néhány centis hó is jelentősen lelassította volna a tempót, nem biztos, hogy mindenki még aznap hazajutott volna.
Szerző: Vadmalac
Nem akartam kommersz túrát, ezért a 9 órás rajt és a night session mellett döntöttem. Pénteken Izolír doktor is véglegesítette döntését ez ügyben. A reggeli buszbaleset (kis ütközés volt) miatt gyalogoltunk már Szokolyától a rajtig, s mivel elöl mentünk, így nem minket vittek be kocsival a rendezők, na meg Ákos bácsi. Sikerült is 9:40-kor elindulni. Kalandos túrát akartunk, hát lett is. Gyönyörű tavaszias időben haladtunk előre, Csóvin mi is felmentünk a kilátóba, rég voltam már. A vulkán kráterén csodás helyeken jártunk, ismerős, de ezerszer is visszamegyek. Tudjátok, Börzsönyimádó vagyok.
Hihetetlen szép a Salgó-vár gerinc, ahol is a Magyar-hegy felé utolértük Optikát, aki dicséretes elszántsággal vette fel a küzdelmet a vulkánnal. Bányapuszta felé sötétedett ránk, jött a várt esti szakasz. Az Aklok-rétjénél időztem kicsit, míg Izolírék a bozótban küzdöttek, néztem a csillagos eget és a hegyek körvonalait. A telefon lassú volt, az innivaló megfagyott a hidegben, de gyönyörű ilyenkor is a Börzsöny. Aztán NHH előtt még egyszer „ereszd el a hajamat”-típusú emelkedő, a végén egy kis túlmenéssel. Azt nem merném állítani, hogy 100%-os voltam, már a Salgó-vár előtt görcsölt a combom, meg NHH előtt is. Beszéltük is Izolír doktorral, hogy nem szabadna engedni, hogy ilyen gyenge túrákat szervezzenek csak egy hónapon keresztül, 900 szint, semmi komoly, utoljára a Cserhátban volt igazi emelkedő. Kötelezni kellene a szervezőket, hogy minimum két hetente legyen valami 2000 közeli szintes túra :))) A turistaházban kikértem Izolír teáját, és amikor iszogattuk, megjelent csokitakarok egy önkéntesével, és – most figyeljetek – elsőre nem akart törni a csokimból! 🙂 Aztán beszélgettünk kicsit és mi elindultunk. NHH alatt egy kicsit útvonalat módosítottunk (na nem szándékosan), így leérve a rendezők mondták, hogy csokitakarok már elment. Mi szintidő alatt értünk be, a hivatalos induláshoz képest kemény 9 perccel belül. Ennyire régen centiztem ki szintidőt. Izolír doktor valami nagybörzsönyi kiszállást emlegetett a Salgóvárnál, mire megfenyegettem, ezért kénytelen volt teljesíteni 🙂 Sőt, meglett a vártúrája és a második Járosija is. Mindent egy helyen!
A helyszín a leghitelesebb, a rendezés nagyon jó, Ákos bácsi virslije tózse, a kitűző érdekes, csokitakarok ez irányú megjegyzését (mármint a Romáról :))) először nem értettem… Egy kedves túratárs lemérte a szintet, ő 2180 m-t mond, szerintem ennyi nem, de több volt, mint 1723 (hogy jött ez ki?). Összefoglalva tehát: olyan volt, amilyennek vártuk, csodás, kemény és izgalmas. Jövőre fixpont a naptárban.
Szerző: Optika
Sziasztok!
Először is azt a ronda, nyiladéki pletykát szeretném eloszlatni, hogy Optika azért írja mindig kedden a beszámolóit, mert csak akkorra ér haza. 🙂
Szombat reggel Csanya köszön rám egy vonatajtóból, majd Fat, Marek és a később befutó Larzen társaságában leutazva, nagyjából azonos időben nevezünk. A nevezéskor az eleinte hosszú sor hamar elfogy és még személyes hangvételű jókívánság is jut az indulóknak, ettől nagyon jókedvűen startolok. Hosszú magányos vándorlásra számítok, ritkán elhelyezett pontokkal, a célig kevés ellátással, de az utóbbi hetekben megkedveltem ezt a rendezési formát – a Vándortúrás emlékeim megszépültek 🙂 .
Rakodóig 5-ös átlaggal érek fel, ahol már igazán nem mondhatom többé, hogy nem akarnak nyilvántartani, még az áthaladók neveit is bekérik. A Csóványosig tartó szakasz – talán azért mert már tudom mire számíthatok – nem visel meg annyira mint múltkor. Útközben fantasztikus rálátás nyílik ‘A vulkán’ra és peremére, amin a mai útvonal szalad végig. A kilátó alatt olyan hideg van, hogy 5 perc ácsorgás után kis híján odafagyok a szendvicsemhez, ezért tovasietek, anélkül hogy felmennék. Egyszer voltam életemben a toronyban, akkor 30 centis hóban egész napos ostrom után sikerült a hegyet bevenni, kellett valamivel díjazni magam.
Most hó egy gramm se, éppen ezért hatnak gyönyörűnek a csupa barna-szürke erdőben a fák vékony ágacskáin a zúzmara képződmények. Magosfa előtt egy völgyben részben hálózsákba vackolódva, részben tüzet élesztgetve találok rá a pontőrségre. Ha tudnák hogy néhány 100 méterrel arrébb a hegytetőn már szépen süt a nap, 5 fokot is megnyerhetnének maguknak. A földsáncoknál látom meg először a várgyűjtögető mozgalom első tábláját és innentől a pontok elhelyezkedését először a fejembe, majd a térképembe rögzítem.
Esztergályos után a Fekete-völgyi ep-ig többször kiváló lehetőség nyílik a hátas-dobás gyakorlására, sikerül is egy saját értékelés szerinti 9.85 pontos, ezzel elégedett is vagyok egy időre. A 4-es tempóm ezért alaposan visszalassul, a mandarinlelőhely előtti jeges pataknál is percekig nézegetem a megfelelő beesési szöget. 🙂 Újabb szendvicsszünet, majd a P-négyzet mutat be egy hátraarcot egy darabig a fő közlekedési iránynak.
Ezután ér utol Saliko, aki még annak lehet tanúja, hogy a 20 óra akárhányas busz elérését reálisnak tartom. Ám küszködésem a végeláthatatlan sorban következő csúcsokon csak 2-es átlagot eredményez, többször gondolom úgy: ez már a Salgó-vár, hatalmas bástyákat, falakat vizionálok a fák közé. Közben egyfolytában Güszi-t irigylem, aki valahol most a Dél-Alföldi Kéken… lehet hogy tájegységet kellene nekem is váltanom? 🙂
Még további 1 órát vesz el amíg felérek, hitetlenkedve kérdezem a pontőröktől: létezik hogy ez még csak 22km volt és ez a féltáv? Gyors számítás után (több mint 7 óra alatt értem el ide, este 9 lenne mire célba érnék) közlöm: így az első rendezés alkalmával megalakítom a Vulkántúra rövidtávját, ahol is a közeli Nagybörzsönyben lesz a végcél. Mély egyetértéssel találkozom (még kb. 15-20-an nem értek ide talán nekik is ez ajánlható), majd Magyar-völgy felé veszem az irányt, illetve csak venném, mert amit a Piros itt művel, az mind az NHH felé igyekvőknek, mind a buszjáratot elérni szándékozóknak időhúzásnak tűnik. Ide (is) el kellett volna egy rövidítő szalagozás.
E szakaszt az dobja fel amikor a Magyar-hegyi várgyűjtő tábla előtt feltűnnek VadMalac és dr.ifj. Esti „Izolír” Kornél dr. vidám és energikus alakjai. Nem vagyok nagyon letörve, hogy hamarosan haza kell mennem, úgy érzem ma ennyire futotta, jobban megdolgoztam, mint valami könnyű sikerért, elégedett is lehetek. Sötédedéskor érek a startból mintha ismerős pontőrhöz (egyébként is ma minden pontőr baromira ismerősnek tűnik, de nem a Vándortúráról), aki meglepetésemre 10 percig győzköd, hogy ne adjam fel, van még remény. Nem csak engem: vannak itt, akik Királyréten hagyott autójukat siratják, viszont az éjszakai túrázást nem szeretik. Ezt nem értem, ez be volt tervezve, semmi bajom az éjszakázással, de senkit nem szívatnék meg rendezők közül.
Hamarosan itt a lehet a seprű az előző ponttal és szívesen elvinnének engem is, ha még beférnék, de én a biztosat választom és a falu felé indulok. Mint kiderül jókor döntöttem jól, a buszt 10 másodperces pontossággal sikerül elérnem. Nagybörzsöny egyébként valószínűleg nem a közvilágításáról híres, viszont a lakók nagyon segítőkészek, egy 70 éves néni nyomomban 5-ös tempóval kalauzol végig a falun a megállóig, miközben a sztorim részletein csemegéz. 🙂 Végül otthon stílszerűen virslivel és teával látom vendégül magamat kárpótlásként.
A rendezésről: lelkes és kedves pontőrök, jó hangulat, rövid táv talán nem ártana, vagy ahogy P-ista írta a hurok kisebbre húzása. ( De akkor minek edzenék jövőre? 🙂 ) A pontoknak nyitvatartási ideje még mindig nincs, így a mezőny széthúzódhat ill. a túrázóban nem tudatosodik hogy hol kellene éppen tartania és mit vállal a következő szakasz megkezdésével. Most azt láttam: ez a pontőröket zavarja a legkevésbé, eltáborozgatnak a téli sötét erdőben.
Szerző: Újfiu
Mottó: „jó időben, jó helyen”. Már nagyon készültem rá, hiszen a Börzsöny eddig nem játszott nekem, és VadMalac is beleültette a bogarat a bakancsomba, annyira odavolt (van!) a Börzsönyért. Meg aztán ez volt számomra az utolsó és egyben a 17. teljesítménytúrám az idén. Nagyon drukkoltam, hogy maradjon a tiszta, napos, hideg idő, hogy ne kelljen sárban dagonyázni (két héttel korábban elég volt), de oda is lehessen menni autóval, gyorsan, biztonságosan. Útitársakat is próbáltam toborozni, de Trila – mint egyetlen jelentkező – beteget jelentett, úgyhogy magamra maradtam. Semmi antiszocializmus (hihi), de azért nem bántam, a magam ura és diktátora lehettem.
7:05-kor már a rajtnál voltam, sok ember, triviális helyszín, hideg, hideg. Gyorsan magamra kaptam még egy melegítőfelsőt a mellénydzseki alá, sapkát, kesztyűt húztam, és már indultam is. Először meglepett, hogy milyen egyszerű volt a regisztráció (sajtcetlire felírtam a nevem, aztán rábiggyesztettek egy számot (75), a rajtidőt és a számot ráírták az igazolófüzetre), de hát nem is kell ennél több. De lehet. Az előzetes infók alapján féltem, hogy kevés részadat lesz az útvonalról, így megörültem a táblázatnak és a vázlatos szintmetszetnek (ami pont annyira mutatta a lényeget, amennyire kellett, de azért idővel finomodhat a dolog). Még az aszfalton elolvastam a mesét (legalább tudtam, miért is vagyunk ott (hihi)), és örömmel konstatáltam azt is, hogy az útvonalleíráshoz nem kell majd veszetten lapozgatni: egy oldalra elfért az egész.
Az írott anyagról: Némi összevisszaságot véltem felfedezni a túrán kapott dokumentáció és az előre kiadott anyag viszonylatában: Börzsönyi vs. Börzsöny, Magas-Tax visszafelé…
Ja, és a köszöntő (a jelenlegi időjárási körülmények között már nehéz átérezni): Hol a puha hótakaró? És igenis, volt egy kis madártrilla is!
Üzenem a zöld négyszögnek és a pirosx-nek, hogy nem kérek a segítségéből! Megyünk rajta, vagy nem megyünk, nem kell itt homályosítani!…;)))
Szóval elindultam, és szokásos taktikámnak megfelelően nagy tempót nyomtam már az elején is. Pár száz méterre csatlakoztam Gnädig tanár úrhoz, de aztán siettem előre. Felfelé a Rakodóra egyre több embert hagytam le, és akik még előrébb voltak, azokat egyre nehezebben lehetett utolérni. A Magas-Tax oldalában Larzen,Fat,Csanya és Mareck csapatát is beértem, bemutatkoztunk, aztán én nyomtam is tovább (megjegyzem, elcsíptem egy mondatot, ami arra vonatkozott, hogy nem fognak beleszaladni… aztán a beszámolóban…). Nagyon szép volt az idő, a rakodó előtt azonban kicsit elkenődtem, hogy szét volt derhálva az út, el is gondolkodtam, hogy vajon olvadás után ezt visszaegyengetik-e. A mini gleccser a nyomvályúban király volt.
A Rakodón élő pont (akkor még nem tulajdonítottam ennek jelentőséget), bár a regisztráció itt fura volt: 29.-nek értem oda, felírták a nevem, és a rajtszámom. Aztán fel a Csóványosra, de innen már látszott, hogy hülye azért nem vagyok, és eljöttem ide, és vissza fogok még jönni, mert fantasztikus volt. Ez az emelkedő még nem fárasztott ki. Utolért két futó sporttárs (kamásli, napszemüveg), akikre később rá is kellett szólnom, annyira hangosan nyomták az ipart, rikkantottak, stb. Láttam pár sporit, akik pirosháromszöget választottak a Rakodótól – ők tudják. Nem mentem fel most sem (Beac Maxin sem) a toronyba, majd egyszer, amikor direkt kékezni megyek, akkor szánok rá időt. Most a hiányzó lombokon jól át lehetett látni mindenfelé, és gyönyörű volt. Az asszonyt is elcibálom egyszer. Meglepett, hogy pecsétet akartak adni az épp előttem oda érkező arcok, de aztán elmagyarázták, hogy ők a magosfai pont, nekem meg csak érzéki csalódásom van, úgyhogy tartsam a papírt. Tartottam. Na, mondom, olyan, mint a Tojás első pontja volt?… Lefelé a Csóviról megigézett a zúzmarás erdő, most éreztem először igazán, hogy fényképezőgép kellene. Aztán gyönyör, és megint gyönyör, kegyetlenül meredek, ropogósra és csapágyazottan gördülősre fagyott lejtők (le is mentem egyszer pókjárásba. Már sokat viccelődtem egy offtopik és újabban offtúra társammal, hogy indiánszökdelésben, pókjárásban, vagy talicskában kellene teljesíteni valami túrát, de nem gondoltam, hogy most fogom elkezdeni.). Aztán a segítőkész zöld négyszögön leértem a Fekete-völgybe, meseszép patakon keltem át (volt még pár ilyen). A gondok itt kezdődtek: nem volt pont. Később megtudtuk, hogy vis-maior, de ott a helyszínen valamelyest bosszantó volt.
P-ista! Még így is nagyon király volt ez a túra, ilyet pikkpakk össze lehetne rakni, nem tudom, mit görcsölünk ennyit…
Itt összeverődött egy kisebb csapat, de aztán a különböző tempók miatt a következő szakaszon szétmorzsolódtunk. Jött azonban két németjuhász kutyus is velünk (drága macik!), én a Salgóvárnál láttam őket utoljára (tudja valaki, honnan, kié?). Egy kis várazás jött, a Tátra felől homály volt. Szomjas voltam, de már lötyögött bennem a sok lé, amit megittam. Emiatt enni sem tudtam, nem kívántam, az energia meg fogyott, ezért ezen a szakaszon lassultam egy kicsit. Az már nem lepett meg, hogy nem találkoztam semmilyen Pangea Egyesület semmilyen önkénteseivel a Vár-nyeregben, csak aggódtam, hogy hogyan lesznek így meg a pecsétek. Mellesleg, miben segítettek volna a fiúk? A Magyar-hegyen az út nem nagyon volt kitaposva, kicsit bolyongtam, de ott már egy szenyót be tudtam tolni. Aztán a kellemes lejtő következett, ahol jött szembe a még mozgó Vár-nyereg pont. Kaptam vulkánismertető szórólapot meg manuális napocskát, majd hamarosan elértem a következő ep-t, ahol nagyon megörültem a csokinak és almának. Ott megtudtam, hogy a Fekete-völgyi pont miért nem élt, meg is bocsájtottam, de a pont nem a P és K elágazásánál volt. Buzdított is a szervező sporttárs – akinek egyébként rogyásig dicsértem a túrát, főleg az útvonalválasztás miatt -, hogy menjek végig az erdészeti úton, úgyis arra megy a K, de én mentem tovább a piroson, majd élesen vissza a kéken, ha mér egyszer úgy írták ki. Én is szembesültem a ténnyel, hogy nagyon szép és hangulatos a Magyar-völgyben a patak menti ösvény, de nagyon kevesen járhatják, és a fagyott terepen lassan lehetett csak haladni. Fújtam is egy kicsit a vageszokra az erdészeti úton, demoralizálóak voltak. Ja, az is, amikor nem mentem fel a K-kel együtt az útra, hanem pár száz méteren tovább bukdácsoltam a patak mentén (szép volt, megérte), majd amikor felmásztam, somolyogva közölték velem (miután végig ott mentek a pont óta), hogy ott megy a K! grrh! Ilyen még előfordult egyszer-kétszer a kerítésmászásig, de sebaj. Erőm itt már visszatért (na azért addig sem lazsáltam), de a szétautózott terep, meg a hely hangulata – ami nekem nem jött be – előrevetítette, hogy lezárult a túra szép szakasza. Később beláttam, hogy ez így is volt. Még épp jó helyen volt az 5.ep, és ott csak dicsérhettem. A táj innen már nem tetszett annyira. Vegyük azonban figyelembe, hogy ez csak relatív nemtetszés, a korábbi überalles feelinget (sic!) itt „csak” egy sima szép túra feeling követte.
Biológiai okokból is vártam már a NHH-et, de a sárga (él még az a jelzés?) elágazásánál egy kicsit le kellett térni. Aztán felkapaszkodtam a turistaházig, szigorúan a jelzésen. Megjegyzem, itt már éreztem, hogy 43.5km ide vagy oda, a szint bizony számít. Gyanakodva olvastam az itinert, be is néztem a th-ba, de a büfében a sporik azt javasolták, hogy az OKTvel nyomjak egyet magamnak, mert itt nincs pont. Ez eddig nem is baj, nem is kéne hogy legyen, de az eddigiek alapján, ki tudja. Aztán a gyenge ösvényen (miért pont gyenge? ez a mostani pesti szleng „gyengéje”, vagy csak tájékozatlan vagyok a turisztikai szakkifejezések terén? Utolértem egy csapatot, akik csak amolyan helybéli felsétálunk meg lesétálunk gyerekek voltak. Kérdezgettem őket, sőt itt először elő is vettem a térképet, hogy a kiírt úton maradjak. Nem sikerült, de mégis. A szerpentinútnál nem volt pont (jól éreztem!), s egy tétova futó sporttárs is tanácstalan volt, mert ő a leírás szerint már elment jobbra a Px-en a behajtani tilosnál, de állítólag visszaért a csúcsra. A „helyiek” is ezt igazolták. Bizonygatták, hogy csak menjünk egyenesen, mert úgy érünk legrövidebb úton a parkolóhoz. Nem tudták felfogni, hogy nekem nem feltétlenül a legrövidebb út kell, hanem a kiírt… Ja, itt kavart be az előzetes Magas-Tax infó is, mert először majdnem rossz irányba kértem útmutatást. A térképet is nézegetve elég nagy káoszt találtam a NHH alatt, de végül beláttam, jó felé megyünk, ez valóban Px, valóban jött a K+, és valóban arra mentem, amerre a leírás írta. Lent a völgyben is tartottam magam a jelzés követéséhez, volt pár nehéz patakátkelésem (jégre nem mertem lépni, inkább néhol pár méterrel megtoldtam az utat). Akik az aszfalton mentek, azoknak úgy kellett, kihagyták a régi vasutak helyén található érdekességeket, pl. egy kis viadukt maradványait. Szép volt, de már a nagy kavarásban érzetem, hogy a tervezett 8 óra nem lesz meg.
Az indulásom után 8 óra 10 perccel értem a célba hetedikként. Megkaptam a plecsnit, oklevelet (érdekes volt a pirosas „színjáték”), virslit és forró teát (kösz, nagyon kellett). Fogyasztás közben felhívtam a rendező sporttárs figyelmét a topikra, hogy itt olvasson észrevételeket, mert én éhes, szomjas,fáradt vagyok, nem tudom összeszedni a gondolataimat. Azért pár észrevételemet már ott megosztottam velük.
Nagyon tetszett a túra! Nagyon szép helyen voltunk, nagyon jó idő volt, nagyon-nagyon! Első rendezéshez képest (tudni kell helyszínt választani) kiváló volt, úgyhogy P-ista, gyerünk!
Epilógus: még világosban hazaértem, ez volt a terv. Aztán családi program, későn feküdtem le, másnap korán keltem, mert megint családi program, aztán megint későn feküdtem, aztán hétfőn megint korán keltem és későn feküdtem, ma (kedden) megint korán keltem, hiába, le kell még adni a munkát idén. Az izomlázam már elmúlt (ami szerintem egy kis megfázással volt édesítve), de tiszta hulla vagyok, a hétvége óta készült hozzá szólásokat meg alig bírom végigolvasni.
Öröm volt az idén túrázni. A jövő évi kezdés a Buék-BHTCs duplázás lesz. A nap világos, de a helyszínek és időpontok megegyeznek a tavalyival?