vulkántúra 2009
8. Börzsöny Vulkántúra – 2009. december 12.
Szerző: Csiba
Börzsöny Vulkántúra
2009 után másodszor vágtam neki ennek a túrának. Nagyon szeretem, mert nem épp a legkönnyebb terepen kalauzol végig, és ha még az idő is besegít, akkor igen csak megnehezíti a teljesítést. De az idő idén annyira nem volt a túrázók ellen.
Kora reggel, még hajnalban indulok Nyugatiból, ahol összefutok Rushboy-jal, és Zolival pár vonatmegállóval később. A vonaton már felkészülök teljesen a rajtra, hogy ott már csak nevezni kelljen és nekilódulni. Kismarosnál megrohamozzuk a buszt. A buszsofőr a win-win stratégiát alkalmazta, zsebre dolgozva. Ő is jól járt, meg a túrázók is. Királyréten irány a nevezés vaddinóval kiegészülve. Rövid készülődés után nekivág Zoli és a 2 Dani, én még kicsit szórakozom a műholdak keresgélésével. Jó pár percet eltöltök így, de aztán 7:15 körül felhúzom a nyúlcipőt, és futva megpróbálom őket utolérni. Már a Taxi-nyiladék elején járnak, mire befogom őket. Kicsit saras a terep, de annyira azért nem vészes. Vízálló cipő és kamásli tökéletes párosításnak bizonyult végig. Sajnos Zoli folyamatosan kezd leszakadni, a Px elágazásnál már nem is látjuk. Innentől hárman megyünk, amíg én bírom a lépést tartani. Érzem, hogy ez most nem fog úgy menni, mint a Nahát alatt, de tapadok míg bírok. Folyamatosan érjük utol az embereket, csak egy-két futó hagy le minket. Ahogy közeledünk a Magas-Tax felé – vagyis pontosabban csak jócskán mellette megyünk – és emelkedünk egyre hidegebb lesz, valamint szép lassan a hófoltok is feltűnnek. Egész közel van már a Nagy-Hideg-hegy is, a hótakaró is már összefüggő, és a távolban meg is jelenik a turistaház. 8:30-kor már meg is van a pecsét, ami egész jó tempót jelent. Érzem is rendesen. Szerencsére most nem olyan durva szakasz jön. Ami egyedül nehezít, az a terep. A hó már sok helyen keménnyé van fagyva, és igen csak csúszkálok olykor a sziklákon. Daniék már néha kezdenek elszakadni, de még ragadok, ahogy tudok. Csóványoson újra befogom őket, majd lefelé rohanás a Z-n. Magosfánál a jól megszokott pontőrtől kapjuk pecsétünket, majd innen is lefelé visz utunk. Első holtpont valahol ezután jön nálam. Lefelé sem bírom már Daniékkal a lépést tartani, így lemaradok. Saját tempómra váltok, ami kényelmesebb kocorászást jelent. 10 óra után nem sokkal kopogtatok a Fekete-völgy Panzió ajtaján. Sajnos a beígért ellátás nincs, mint később megtudtam vadászok miatt nem lehetett megoldani. Itt letolok egy cukros löttyöt, Daniékkal újra együtt, de már tudom, hogy az újabb fölfelén esélyem sincs a tempójukat tartani, de nem is zavar. Egy szűk 10 perces regenerálódás után folytatom tovább. Fölfelé rendesen haldoklom, de a kilátás kárpótol mindenért. Egész tiszta az idő, Csóványos is mutatja magát a távolban. Kövirózsás után egy kis kocogás lefelé a Vár-nyeregig, majd egy rövid, de velős emelkedő következik. Ahogy közeledek, úgy idővel feltűnik a lobogó Árpádsávos zászló. Jó látni, és jó látni azt is, hogy megint ugyan azok a pontőrök vannak itt, mint tavaly, no és persze a kis kutya, aki megint kunyerál mindenkitől:). Salgóvárnál eltöltök egy jó 5-10 percet. Induláskor kicsit nehezen találom meg a lefelé vezető ösvényt, de inkább óvatos vagyok, mert nem akarok gyorsabban leérni, mint kéne. Úgy érzem erőm visszatért, és lényegében egyhuzamban sikerül lekocogni a Magyar-völgy elején lévő ponthoz. Itt betolok egy szelet zsíros kenyeret és egy jó forró teát, majd csokival a kézben repesztek tovább. Lassú és sunyi az emelkedő Bányapusztáig, a sár mennyisége is növekszik. Aklok rétjéig még jön egy kis mászás, ami néhol fától fáig húzósra sikeredett a saras terep miatt. Ezután újabb emelkedőket kell leküzdeni, amik közül a Hanák rét utáni a legszivatósabb. Az aljában le is kell ülnöm egy kőre, hogy rákészüljek. Egy túrázó megkérdezni, hogy valami gond van-e, én meg kb. annyit mondanék legszívesebben, hogy igen, ami itt van előttem felfelé. De nem panaszkodom, felkelek és mászunk felfelé. A célig innentől lényegében együtt mentünk. Ismét Nagy-Hideg-hegyen, ahol megint csak nem időzöm sokat. Lefelé az elején kicsit korcsolyapálya, de pár száz méter megtétele után már tűrhető. Magas-taxi turistaháznál megvan az utolsó pecsét is, innen meg már csak tényleg le kell gurulni. Javarészt kocogunk, rátérve a Taxi-nyiladékra meg kocogás és korcsolyázás lett belőle, főleg onnan, ahol becsatlakozik a Px. Durvább a sár, mint reggel volt, ami valószínű annak köszönhető, hogy már sokan jártak erre. A célba 14:45-kor nyitok be, aminek igen csak örülök. Egész jó kis idő lett, pedig volt, ahol meg akartam halni. Díjazás átvétele után letelepszem Kulcsár Attila (?) mellé a kandalló elé, és elfogyasztjuk a jutalom pálinkánkat. Majd busszal le Kismarosig, és vonatozás Budapestre.
Összességében csodálatos túra volt. A megszokott jó Börzsöny Akciócsoportos színvonalon megrendezve. Időjárásra panaszunk nem lehetett, bár néhol kicsit sok sár volt már a vége felé. Jövőre újra itt!
Mért adatok (GPSmap 60CSx és SRTM_HUN):
-táv: 43,138km -szint: 2265m
Szerző: Ottorino
8. BÖRZSÖNY VULKÁNTÚRA BESZÁMOLÓ 2009.12.12.
Táv: 42,2 km; Szint 2350 m.
Lemondták a szombati logisztikát, így már-már én is lemondtam a teljesítésről. Megnéztem azonban a menetrendet, és rájöttem, hogy 7 óra után pár perccel tömegközlekedve is oda lehet érni a rajtba. Ebben az esetben viszont a szintidőt a Volán határozza meg, mert 18:40-kor gördül ki az utolsó busz Királyrétről. Hmm! Nem szeretek semmit a véletlenre bízni, de győz a túrázni vágyás, és szombat hajnalban rajta ülök az 5:42-es szobi személyen. Nem vagyok egyedül, mert Kismarosra érve hömpölyög a tömeg a kisvasút közelében levő buszvégállomás felé. Hűvös van, felveszem a sapkámat. Szerencsére nem kell sokáig ácsorogni, elénk kanyarodik a busz. A hosszadalmas jegyváltási procedúra után végre elindulunk. Tartjuk a menetrendet, és 7:08-kor meg is érkezünk Királyrétre. Semmi perc alatt ott termek a néhány lépésre levő Turistaszálló halljában. A vonaton már reggeliztem, felkötöttem a gatyámat, így ezekkel nem kell vacakolni a nevezés után. 7:13-kor kivágódok az ajtón, és elindulok balra a [P-] jelzést követve. Ahogy így baktatok fölfele az aszfalton, már variálni kell a kesztyűvel, sállal. El is mennék tovább, egyenesen, ha nem látnám, hogy az előttem haladók jobbra fordulnak. Később az aszfaltot egy sorompó zárja le, innen egy sáros-köves utat követünk a Taxi-nyiladékban. Ahol csak tehetem letérek az útról, hogy inkább a peremen lévő, színevesztett növényzeten lépkedjek. Elég hosszan kell így manőverezni, néha még autó is elmegy mellettünk. Sokan a sárban csattogva futnak tova. Elég monoton és hosszú az idáig megtett szakasz, éppen ideje letérni balra a [Px]-en. Ez jóval kellemesebb út, és egy kicsit lejt is. Ahogy egy völgy felé közeledek, egy műutat veszek észre. Biztos ez lesz a Cseresznyefa parkoló. Nézem az itinert, nem itt van az ellenőrzőpont, hanem a [K+] jelen kell még felfelé megtenni pár száz métert.
1 ellenőrzőpont, Kárpát-híd.
Tovább emelkedek. Már zsebbe került a kesztyű, sapka sál.
Egyre érdekesebb a táj. Keskeny út vezet egy hegyoldalban, jobbra lent patak csörgedez. Különféle jelek jönnek, mennek, ez a [Px] unos-untalan felbukkan. Egy szintre kerülünk a patakkal, és egy ponton át is kell ügyeskedni rajta. A [K+] sunyiba lemegy jobbra, de megkapjuk helyette a [K4]-et. Felérek egy széles úthoz, de még nem tudok rálépni, mert mikrobusz jön rajta lentről. Mutatóba hullik néhány szem hódara. Remélem, hogy nem fog sűrűbben hullani. Megint itt ez a [Px]. Ez egy hűséges jel. Innen már ismerős a táj, a Nagy-Hideg-hegyet kell leküzdeni. Visszatér a [P-], és lépésről lépésre araszolok fölfelé a turistaház irányába. Itt olyan szinten állt meg a hó, hogy az avar még ki-kilátszik alóla. Az utolsó métereken megpróbálok egy kicsit sietni a meredek emelkedő ellenére, mert jobb fülembe süvít a hideg szél.
2 ellenőrzőpont, Nagy-Hideg-hegy, Turistaház.
Meleg van idebent, sőt. Pecsételtetés után rögtön továbbállok. A [K-; P-] jelzésen ereszkedek a Rakodó felé. Eddig minden túrán a Rakodó felől jöttem a NHH felé, most kipróbálom az ellenkező irányt is. Muszáj felvenni a sapkámat, mert rohadtul fúj a szél, és több fokkal hidegebb is van, mint lejjebb. Leérek a nagy fakereszthez. Itt már nem dühöng a hideg szél. Megint fölfelé irányítom a tekintetem. Az Égés-tető felé vezető kaptatón már le van taposva a hó, és az utolsó métereken meg-megcsúszok. Hallom, hogy jön valaki a nyomomban. Lentről felkiabálnak feltehetően a mögöttem jövőnek: „Nem támogatjuk ám a sportolókat!” Ebben a pillanatban megcsúszok az emelkedőn. A mögöttem kaptató félve, hogy visszaesek rá, a nadrágom ülepénél támaszt meg. Az előbbi hang ismét megszólal: „Nem tapogatjuk a sportolókat!” Most már nem állom meg szó nélkül: „Pedig milyen jólesett.” Előző hang kétségbeesve: „Na de uraim! Itt gyerekek is vannak.” Végül ezzel a minimális segítséggel felérek a gerincre. Remélem nem fognak emiatt diszkvalifikálni. Itt már erőteljesebben érvényesül a hó. A kövek csúsznak, ez a dög dara meg belevág a szemembe, nem nagyon lehet gyönyörködni a vulkánban, arra vigyázok inkább, hogy ne hulljak arcra. Végre itt ez a kis erdős rész, ebben van az utolsó emelkedő a Csóviig. Igen ám, de ez baromi meredek, és lefelé sokkal hamarabb szokta abszolválni az ember, persze akkor sem kellemes szakasz. Most meg nem akar fogyni a táv. Még mindig nem látom a betoncsövet, még mindig nem, még mindig nem. Na végre, most már tényleg csak pár lépés fölfelé. Fuj de barátságtalan itt, most. A lenti tocsogós őszi tájat egyszerre zord, téli táj váltotta fel. Van, akinek ez nagyon tetszik, és hangot is ad az örömének. Hát, igen. Azok a bizonyos ízlések és pofonok… Én minden esetre pucolok innen, a [P-; Z-] jelzésen megyek egy kellemes lejtőn. A Magosfa nyeregnél olyan szépen válik el egymástól a két jel. Én már a [Z-]-on vagyok, de jobbra nézve még látom, ahogy a [P-] távolodik. Itt már sokkal elviselhetőbb a klíma, megint variálok a kiegészítő ruhadarabokkal. Az egyik kesztyűmért vissza is kell menni egy pár métert, szerencsére egy kedves spori tovább hozta a leejtés helyszínéről.
3 ellenőrzőpont, Magosfa.
Egyre meredekebb a lejtő, és egyre keskenyebb az ösvény, de a futók száma csak nőttön nő. Nem hiába maratoni a táv. Innen már megint ismerős az útvonal. Itt a Szívfájó-bérc, és itt megy el jobbra a régi [Z+]. A NAHÁT 95-ön mentünk el arra, miután a szembe irányból, a Fekete-völgyből felküzdöttük magunkat idáig. Iszonyú nehéz volt feljönni, lefelé se lesz sokkal könnyebb. A futók meg csak jönnek, jönnek. Minduntalan félre kell állni. Én nem tudom, de lehet, hogy ezeket klónozzák a Csóványoson, mert az egyik már vagy harmadszor kocog el mellettem. Egy meredek, sziklás gerincen tipegek lefelé. Innen már látszik a Fekete-völgy, de még nagyon madártávlatból. Egy éles bal kanyar előtt hatalmas fák fekszenek keresztben az úton. Nehezen verekszem át magam rajtuk. Se alatta, se fölötte. Le kell térni az útról, ami egyáltalán nem könnyű a nagy meredély miatt. Állítólag már négy éve hever itt a szürke testük. Tovább hullámvasutazik a keskeny ösvény a hegy oldalában. Jó időbe telik, amíg meglátom, hogy elöl balra letérnek az útról. A [Z4] visz le a VILATI házhoz. Egy kellemetlenül meredek, sáros út ez, de az etetőpont közelsége megszépíti. A végén még egy patakon is át kell kelni. Több lehetőség van, de a türelmetlenek átrohannak rajta. Hát én nem. Keresek magamnak egy nyugis helyet, ahol zavartalanul átkelhetek. Amikor látják, hogy átértem, mások is arra jönnek.
4 ellenőrzőpont, Fekete-völgy.
Hidegzuhanyként ér a pontőr közlése, miszerint nem tudtak autóval feljönni, ezért az etetés a Magyar-völgyben lesz. Mindig van nálam kaja, de most nagyon jólesett volna egy kis meleg tea. Csak üdítőm van, abból meg csak módjával tudok inni, mert iszonyú hideg. Nincs kedvem szendvicset elővenni. Egy Sport szeletet kibontok, kettőt meg a nadrág külső zsebébe csúsztatok. A völgy másik oldalán kell visszamászni a magas hegyekbe. A [P4]-en kezdem meg a mászást. Olyan fél meredek az út. Lassan, de egyenletesen lehet haladni rajta. A futók mintha köddé váltak volna, csak egyvalaki előz meg, ő is hosszan, komótosan. Amikor elérem a [P-] kereszteződést, akkor balra fordulok rajta. Hosszú ideig csak egy erdei sétaútnak mutatkozik, nem túlzó emelkedővel. Később aztán durvulni kezd, és megjön a vasúti töltés effektus is, azaz bokaficamító köveken keresztül kell bukdácsolni. Sokszor a túrabot ment meg akár a ficamtól, akár a pofára eséstől. Egyre hűl a levegő, de hó az nincs, mint a Csóvin. Később már át is látni a túloldalra, és egy havas folt
közepén mintha a Csóvi beton tornyát látnám. Egy fatáblán a Hollókő nevet olvasom. Jaj de jó! Akkor a Jancsi-hegy már megvolt. Erről vagy nem volt tábla, vagy elkerülte a figyelmemet. Most már a Salgóvárra lehet koncentrálni. De túl korán várom én ezt, mert semmi jel nem mutat arra, hogy közeledne. Végre felcsillan egy reménysugár. Egy rozsdás kerítés mellé érek. Erre is a NAHÁTról emlékszek. Tudom, hogy a vár után értünk mellé. (Nota bene, akkor ellenkezőleg haladtunk.) Már vagy egy fél órája zakatolok itt a kerítés mellett. Úgy látszik arra rosszul emlékeztem, hogy milyen hosszú ez a tetű. Ráadásul ezek a kavicsok sem fogynak, jól telehányta velük a környéket a tűzhányó. Leérek egy nyeregszerű helyre, ahol egy fán A4-es tájékoztat, hogy nemsokára itt a Salgóvár, csak még itt fel kell hágni ezen a kis dombocskán. Baromi meredek, és az egyik magas fellépésnél hatalmas nyögés szakad ki belőlem. Aki mögöttem jön meg is jegyzi, hogy ez nagyon elkeseredett volt. Hát, igen. Itt ez a minimum. A vár előtt megyek el. Egy mellvéden át lelátni a mélységbe. A másik oldaláról mászok fel a várba. A vár fokán némelyeket irritáló történelmi zászló lobog.
5 ellenőrzőpont, Salgóvár.
Nagy nehezen kászálódok le a várból. Hirtelen nem is tudom, hogy hol jöttem fel. Jó hosszan lehet lefelé lazázni továbbra is a [P-]-on. Abban a hitben vagyok, hogy ez így lesz a Magyar-völgyig, de nem számoltam a Magyar-heggyel, amit egy alattomos emelkedővel, hosszan, nagyon hosszan meg kell mászni. Órákkal az utolsó futó után, most megint elfut mellettem egy fiatal pár. Nem is figyelem a jelzést, csak megyek arra, amerre ők futnak. A még párhuzamosan vezető, frankó útról kiáltanak át, hogy direkció elbökve. Sűrű dzsindzsán és süppedő avaron verekszem vissza magam a helyes útra. Balra kanyarodik az út, és remélem, hogy ez a lejtő most már a késleltetett etetőpontra vezet. Megint elfut mellettem a pár. Ezek jobban eltévedtek, mint én. Vagy kitudja. Jól számoltam, a lejtő alján csoportosulás, buli hangulat van.
6 ellenőrzőpont, Magyar-völgy.
Rádiósmagnó ontja a Salgóvárra kitűzött zászló jelképezte múlttal kapcsolatos szövegű kemény rockot. Én most csak a teára koncentrálok. Szomjas is vagyok, de a cukros tea erőt ad, a melege átjár. Most jöhet egy-két zsíros deszka, de ezt jól megsóztam, megint teázni kell. Nos, jóból is megárt a sok, köszönöm a szíves vendéglátást és továbbindulok. Balra fordulok a [K-] jelzésen. Egyedül megyek a szekérúton, hátra, hátra tekingetek, de nem jön senki. Elég monoton az út, de nem is bánom, mert elég jól lehet tolni. Talán lehet hozni valamit a Salgóvár előtti tötyörgésen. Később a monotóniát irdatlan sár töri meg. Mi a fenétől van ez a hirtelen változás. Amint az útszéli mezsgyén botorkálok, megjön a válasz. Egy feltehetően erdészeti jármű megy el mellettem. Még a terepes gumijával is jobbra-balra csúszkál az úton. A távolban megáll, ipszilonba megfordul és a padkán leparkol. Amikor odaérek, a sáros útra letérve kell kikerülnöm. Ez biztos itt ingázik, felszántva az utat. Bal oldalon keskeny patak csörgedezik mellettem, már látom a bányapusztai kulcsos házat. Elé érve látom, hogy néhányan erőt gyűjtenek az előttük álló emelkedőhöz. Csokit esznek vagy csak egyszerűen ücsörögnek. Tudom magamról, ha én is leülnék, csak daruval lehetne felhúzni, ezért tovább megyek. Majdnem közvetlenül a ház bal oldalán van a felfelé vezető út. Nem kell itt átmászni semmilyen kerítésen. Ha volt is itt kerítés, az már a múlté. Meredek az ösvény, de még egyenletesen lehet emelkedni, ha nem lépsz síkos részre. Később durvul, és igénybe kell venni a szegélyező fácskák segítségét. Szerencsére vannak itt szépszámmal. Mire feltolom magam, már nem vagyok olyan erős. Innom kell egy kortyot a jégbehűtött málnaszörpből. Nyáron milyen király lenne. Persze akkor húgy meleg. Jobbra fordulok a [P+] jelzésre, és előveszek egy csoki szeletet. Az Aklok-rétje felé tartva egy darabig még szintbe megyek, addig megeszem. Emelkedősbe csap át az út, és egyre erősödik. Tudom, hogy ez még nem a végső emelkedő, az még nagyon messze van. Ez se volt semmi, de most már benn járok az erdőbe, és feszülten figyelem a jeleket, mert se előttem, se mögöttem nincs senki. Elég ritkán vannak jelek, de most a nagy megkönnyebbülésemre jön egy megerősítő [P+]. A keréknyomokba itt már befagyott a víz. Sokat számít egy „kis” szintemelkedés. A semmi közepén, egy réten a kutyáját sétáltatja egy ember. Mintha csak egy belvárosi házból szaladt volna le. Nincs is melegen felöltözve, és amikor a köszönésemre válaszol nem vacogós a hangja. Ha ez volt a Hanák-rét, akkor most következik az itiner szerinti „borzalmas” emelkedő. Hát lássuk csak. Mélyút kezdi az emelkedést, a kövek miatt jobb a szegélyen menni. Időnként széles fák állják az utamat. Még mindig jobb a fákat kerülgetni, mint odalent botorkálni. Tényleg marha meredek, de ennek tudatában be lehet osztani az erőt, nem kell elkapkodni semmit. Itt már összeverődünk néhányan, úgy látszik mások sem rohannak. Amikor balra térít a jelzés egy ösvényre, egy idősebb spori megjegyzi, hogy mindjárt vége. Mármint az emelkedőnek. Valóban, az ösvény tetején ott a turistaházhoz vezető szerpentin. Nem vágok át a házhoz, nem is bírnék, szépen öregurasan felbaktatok.
7 ellenőrzőpont, Nagy-Hideg-hegy, Turistaház.
A pontőr tájékoztat, hogy a Taxi-réten majd a turistaház mögött keressem a következő pontot. Jól be van fűtve. Egy asztalnál valami szósszal leöntött kaját szolgálnak fel. Nyelek egy nagyot, de mennem kell. Fene tudja, hogy mikor érek le. Mindenképpen el kell érnem azt a nyomorult utolsó buszt. A meredek, girbegurba kövekből összetákolt lépcsőn óvakodok lefelé. Vigyázni kell, állatian csúszós. A lépcső után meg-meg csúszok a letaposott havon. Ja, jut eszembe: Most már végig a [P-] jelzést kell követni. Hamar elhagyom a hóhatárt és elég tempósan közelítek az utolsó pont felé. Fent, nyugodt körülmények között akartam előkészíteni a fejlámpámat, de elfelejtettem. Most már csak akkor törődöm ezzel, ha nagyon kezd sötétedni.
8 ellenőrzőpont, Taxi-rét.
A turistaház mögött találgatom, hogy hol lehet a pont. A tűzrakó helyen pattogó hasábokat körül ülők a pontőrség, közülük integet valaki. A – Merre tovább? – kérdésemre a réten való átvágást javasolják. A rét után visszatérek a jelzésre. Egy darabon kellemes avarszőnyegen lehet lefelé zúzni, aztán kövek lassítanak le, majd a jó öreg sár fog vissza. A [P-] lejjebb vezető szakasza kritikán aluli. És hol van még a vége? A kövekkel tarkított sártenger kikészít. Már feltettem a fejlámpát, és jól is világít, de alig van olyan lépésem, hogy ne botolnék- vagy csúsznék meg. Többször állok meg, hogy agyilag összeszedjem magam az út folytatásához. A Salgóvárhoz vezető meredek, köves úton nem volt ilyen problémám, az utolsó meredek emelkedőt is vígan legyűrtem, de ez az idegőrlő bukdácsolás ezen a xar úton. (!) Hát, ennek semmi értelme. Itt balra levisz a jel az útról. Jaj de jó egy kicsit az erdőben gyalogolni. De ez nem tart sokáig, vissza kell menni a köves, sáros förmedvényre. Semmi fényt nem látok, ami település közelségét mutatná. Ugyan még nincs késő, a buszt már biztosan elérem, de sajnálom, hogy ezt a klassz túrát egy ilyen pocsék úttal kell befejezni. Olyan vagyok, mint a környező erdő: teljesen le vagyok lombozva. Egy magányos ház mellett megyek el, de utána sokáig semmi. Na, itt már szilárd a burkolat. Trappolok néhányat, hogy megszabaduljak a sár egy részétől. Nem akarok hinni a szememnek, amikor meglátom a nagy kerek KRESZ táblát és a sorompót. Innen balra, nem messze van a cél. Kezd elpárologni a dühöm, már az sem érdekel, hogy autók vakítanak szembe. Te most fékezel kiskomám, én meg jobbra átmegyek ezen a kis hídon, befelé a célba. 17:05 van. Még a 17:40-es, utolsóelőtti buszra is bőven jó vagyok. Javít a hangulatomon, hogy megérkezik Győri Péter, majd Toplak Józsi, de a kézfogáshoz már nem tudok felpattanni az előtérben lévő, mély fotelból…
Ottorino
Szerző: atomcat
Már a Less Nándor Emléktuáaról visszatérve ott lebegett lelki szemeim előtt a következő, a távoli északról becserkészhető esemény, a bükki Tortúra. A sors kegyéből azonban szerencsére egy héttel korábban térhettem haza Kishazámba, így lehetségessé vált másik nagy téli kedvencemen, a Börzsönyi Vulkántúrán való részvétel.
A hét elején gyors egyeztetés Samuval, pénteken hazaút, egy utolsó pontosítás a startot illető ‘hol, mikor’ ügyében, és egy túl rövid éjjellel a hátam mögött mar robogtam is jókora késessel Kiralyrétre. Szerencsére Samut, es a vele Bpről erkező Zolit es családját türelmes fából faragták:)
Nevezés, és már koptatjuk is a 45 km-t. A botom beteg lett a repülőn, illetve a repülőút mellékhatásaként fokozottan jelentkezett benne, a nyáron a kutyám által beleplántált ív. Így kb. a Magas-Taxi Turistahazig a sztorizgatások mellett biztos elfoglaltságot adott az alsó tag kiimádkozása vastagabb testvéréből:)
Valahol a Cseresznyefás-parkoló környékén összefutottunk két lánnyal, akik egy Kiskegyedben olvasott cikk alapján, az állítólagosan leadható plusz kilók által motiválva vállalták be a túrát:) Samu megnyugtatta őket, hogy azért még fog belőlük maradni elég a hazamenetelhez a túra végén… Végül lassabb tempót diktáltak NHH-re felfelé, így lemaradtak tőlünk.
Bőszen a Rakodó irányába fordultunk Taxnál, amikor egy furcsa érzéstől vezéreltetve belenéztem az itinerbe – szerencsére. Mindketten elég rég voltunk ezen a túrán, és még egy régi útvonal volt eszünkbe. Szerencsére mindez a piros sáv kiágazásánál történt, így nem fájt nagyon a cseppnyi tévedés. NHH a nevéhez méltó fogadtatásban részesített minket. Hóesés, és pár centi vastag hótakaró fogadott minket némi széllel.
A déli sípálya felől támadtuk az első Ep-t, és hamarosan be is gyűjtöttük első pecsétünket. Gyors kajálást rendeztünk, és húztunk is tovább a főgerinc irányába. Meghódítottuk az Égés-bércet, majd hamarosan, a Haramia-lyukat is hátrahagyva megkezdtük mászásunkat a Börzsöny legmagasabb csúcsára. A Csóványoson „csak” a csúcs meghódításának öröme várt ránk, az ellenőrzőpontért el kellett másznunk a Magosfáig. Itt meglepődve ismertem meg a tavalyi Farkas Zsolt emléktúra egyik pontőrét, aki akkor is ugyanezen a helyen pecsételt a túrázóknak. Magosfától végre lazább szakasz következett, ahol a nagy lefelé menetben szántam némi időt a tartalékok újratöltésére, mert bizony ezen a túrán szépen ki lehet éhezni… Számomra ez, és a völgy túlsó oldalán vezető felút a Salgóvárhoz volt a túra legkedvesebb szakasza. Gyönyörű, igen jellegzetes része ez a Börzsönynek. Az erdőséget itt-ott megszakító ligetecskék a Vilati-házhoz menet engem a Dél-Bükkre emlékeztetnek, azzal az apró különbséggel, hogy az itteni faállomány jellemzően nagyobb növésű. A Vilati-háztól a gerincre vezető jellegtelenebb szakaszt hátrahagyva, a gerincre kiérve pedig a Nagybörzsöny magasba törő ormaira tárulkozó csodálatos panorámával ajándékoz meg az Anyatermészet. A tájban mesterien keveredik a természet hívogató szelídsége a Börzsöny mégiscsak vad alaptermészetével, és ez a kettősség lenyűgöző pompával tölti el az arra tévedt túrázó lelkét.
A Vilati-háznál kajáltunk. Felbontottuk a Norvég szeretetcsomagot, egy adag Julemarsipant (karácsonyi marcipán), ami lényegében a pöttyös óriásrudira hasonlít, amiben a túrót marcipánra cserélték:) Isostarral is erősítettünk, majd lassacskán nekiláttunk az előttünk álló jó párszáz méter szint ledarálásának.
Samu praktikus ember volt idén: az idénynyitó, és idényzáró túrát egybekötötte. Mivel eljött a Vulkántúrára, ezért még gyengébb logikai képességű egyének is kikövetkeztethetik, hogy bizony ez a túra volt e jeles összevont esemény. A praktikus gondolat sajnos a Vilati-háztól felfelé kezdett visszaütni, mert egy kcist elfáradt, de azért megállíthatatlanul falta a szintet ő is. Egymást követték a szebbnél szebb panorámát kínáló magaslatok, majd mászásunk koronázásaként végre elértük a Salgóvárat. Innen beszélgetésben gazdag, javarészt lefelé vezető út következett a Börzsöny-patak völgyéig. Emlékeim szerint itt értek minket utol a túra elején megimert Kiskegyed-lányok. Samu mondta, hogy hogyha akarok, menjek nyugodtan, de ez eszem ágában sem volt. Ha már félévente egyszer találkozunk, nem akarom egyedül, magányosan végigcsászkálni a 45 km hátralevő részét:) A pontban nagy élet fogadott minket. Magyar történelmi zászló, magyar emberek, és megfelelő hangulatú, nemzeti tudattal kellőképpen átitatott zene. Jobb nem is lehetett volna! Mind emellé vajas és zsíros kenyér, meleg tea, és sör (utóbbi pénzért) volt a kínálat. Azt hiszem, a pont kellőképp kitett magáért, hogy az emberek kaja tekintetében megfelelően felkészülve vághassanak neki az utolsó megpróbáltatásnak, Nagy-Hideg-hegy másodszori megmászásának.
A Bányapusztáig eseménymentesen haladtunk. Itt ismét rövid búcsút vettünk egymástól, és mindketten a saját tempónkban cserkésztük be az utolsó kihívást. A szokásos északi NHH mászás következett. Hamarosan a Dögölj Meg! útjába csatlakoztunk, és eszembe jutott, hogy legutoljára nyáron jártam erre feleségemmel, tandem biciklivel, amikor a Csarna-völgyön vergődtünk le Kemencére, hogy a strand vizébe megmártózva lazíthassuk le megfáradt izmainkat. Jót nevettem magamban ismét a völgy alsó részén tapasztalt enyhén bicajellenes viszonyokon (dinnyényi kövek a patak által szétmosott úton). Bizony ez már régen volt, azóta a hideg uralja a természetet, tovatűnt a nyári madárzsivaly, a burjánzó zöld hirdette életünnep. Gondolatokkal túlzsúfolt fejemből kitekintve hirtelen az utolsó emelkedőn kaptam magam. Ez már kicsit több volt, mint jóleső érzés, de azért egyszer ez is véget ért, és már csak a befutó volt hátra a dózerúton.
A házban pecsét, vettem egy kólát, és gyorsan felmentem a csúcskőhöz – ha már egyszer volt egy kis eltölteni való időm. Nagyon meghatott, hogy újra itt állhattam, a helyen, amit jó ideje már csak webkamerán nézegetek, nagyfokú Börzsöny-hiányomat gyógyítandó, a messzi északról. Miután lelkemben kellőképpen elraktároztam a látottakat, visszatértem a házba, és pár perc várakozás után Samu is megérkezett. Rövid pihenő, fejlámpa fel, és indulás. Lefelé menet ismét összetalálkoztunk a fogyozós tagozattal, akiknek becsületére legyen mondva, elszántan küzdöttek! Egyikükön meg sem látszott a megtett táv, másikuk kicsit meg volt gyötörve, de ezen a távon, ennyire minimális felkészüléssel (életük 2. túrája volt) nagyon szépen teljesítettek. Mivel nem volt lámpájuk se nekik, se a hozzájuk csapódó srácnak, ezért segítettünk nekik a lefelé menetben. A Grófi-úton, a Tax déli oldalán visszakanyarodva szépen lassan beleereszkedtünk a reggel már megtapasztalt dágványba, és a Taxi-nyiladékon végiggyalogolva hamarosan a célban voltunk.
Köszönjük szépen a rendezést, nagyon jó túra volt ismét!
Szerző: zoli1975
Börzsöny Vulkántúra 2009
Ez eddigi első túrabeszámolóm,(nézzétek el a hosszát, és esetleges túlzásba vitt személyeskedést) és ez volt egyben első igazi pokoljárásom is:) Nagyjából két éve teljesítménytúrázom rendszeresen, és ez idáig komolyabb nehézségek nélkül tudtam le 40-60 km közti távokat cirka 5-5.5-es átlagokkal.
Nos, a Börzsöny most kifogott rajtam. 20 éve sportolok rendszeresen. A Bia 25 nyomvonalának érdi szakaszától párszáz méterre lakom, így heti 2 alkalommal futok az erdős-dimbes-dombos részen 1-1.5 órát. Soha nem jelentettek gondot az emelkedők, sőt! Élveztem a felfelé menetelt, inkább a lefelé tartó szakaszokon szívtam a fogam a térdem nyilallása miatt. Ennek tudatában soha nem is hittem volna, hogy létezik olyan túra, ami kifoghat rajtam. Eddig nem is volt. Pedig megvolt az idei Szurdok is, ami közel hasonló táv – és szintadatokat tud, mint a Vulkántúra.
Bevallom nem nagyon szoktam táplálkozásilag speciálisan készülni a túrákra. Aznap reggel vastagon bekrémezem a talpam, vastag zoknit húzok, kényelmes cipőt, és rétegesen öltözködöm. A hátizsákba mindig van nálam 3 liter ásványvíz, 3-4 szendvics, 2 alma, 2banán, 2 csoki és 2 energiaital. Ez általában eddig elégnek bizonyult, nem volt jellemző, hogy kihasználtam valaha is a frissítőpontok adta lehetőségeket. Ez leginkább abból adódott, hogy rengeteget túrázok privátban, ahol az ember csak azzal számolhat, amit maga visz. Ilyen állapotban a hátizsák 7 kiló szokott lenni induláskor, és egy átlagos 50 km-1300 szintes túrán minden el is szokott fogyni.
Minden beszámolóban olvastam, hogy ez a túra más, mint a többi. Igazi emberpróbáló. Ennek hatására én is változtattam a felkészülései rutinomon. Reggel a parkolóban még a kocsiban ülve megettem 2 szendvicset, megittam egy energiaitalt, és …mivel hideg volt, lehúztam a magammal vitt kb. 1 deci házipálinkát. Na, ezt nem kellett volna! Órák múlva is szédültem tőle, kavargott a gyomromban, és állandóan visszabüfögtem. Soha többet ez már biztos. Még ha Vagdalthúsék ezért el is átkoznak ezért a kijelentésért 🙂
(Mindig kíváncsi voltam rá ,hogy ki-kicsoda a valóságban, akikről-akiktől itt olvasok J Lassan összeáll a kép. Így két évnyi túrázás távlatából sok már az arcra ismerős túratárs. Tudom ki Vaddino, Bubu…) Ez a beszámoló után jó pár embernek én is be fogok ugrani 🙂 („ez az a srác, akinek mustáros volt a képe, és ott szenvedett felfelé minden emelkedőn :)” )
Na, de a hosszú előjáték után jöjjön a beszámoló:
Reggeli táplálkozás a kocsiban, majd irány a rajthely. Indulás előtt szeretem picit tanulmányozni az itinert. Az útvonalleírás tökéletes, (bár ez a túra is azok közé tartozik, ahol lehetetlen eltévedni, hiszen nem emlékszem olyan szakaszra, ahol előttem, vagy mögöttem ne láttam volna túrázókat. ) a résztávok és szintemelkedések táblázata nagyon pozitívum, mert tökéletesen követhető, hogy adott pillanatban hol tartunk, és mi vár ránk. A magassági diagram így ránézésre is félelmetes. Hiányoztak róla a vízszintes részek 🙂 🙂 🙂
Indulás még sötétben, fejlámpával, monoton, enyhe emelkedő a Taxi-nyiladékban. Első meredekebb emelkedő a Kárpát -híd-, és az első ellenőrző pont után- és innen tovább egyfolytában a Nagy –Hideg -hegyi turistaházig. Itt már egynéhány centis havat tapostunk, majd következett a Csóványos. Ha itt vagyok, mindig felmászok a kilátóba. Ennyit megéri bukni a szintidőn. Lemászás, majd gyors kajálás, aminek mustárnyomai a képemen maradtak, amire egy túratársam megjegyezte, hogy jól áll 🙂 (Ők még visszatérő szereplők lesznek a túra folyamán)
Viszonylag gyorsan megvolt a 3. ep
Jó hosszan lefelé tartó szakasz következett, ahol az ember önkéntelenül is bele-bele kocogott a távba. Ez egyébként nem szokásom, de itt mókás volt látni, hogy szinte mindenki ezt tette. Valahogy ezt váltotta ki a szakasz, és a csordaszellem az emberekből 🙂 Meg is volt a böjtje! Kétszer is sikerült fenékre ülnöm, ahogy a falevelek megcsúsztak a sáron. Itt ugyanis már újra lejöttünk a fagyhatár alá, és kellemes hótaposás után sártaposás következett. A patakon szerintem könnyedén át lehetett kelni száraz lábbal, de legnagyobb csodálkozásomra volt olyan, aki egyenesen átgyalogolt rajta.
A panzióban újabb pont, és a leírás alapján frissítő kellett volna következzen. Sok túrázó felháborodását váltotta ki, hogy a frissítő az bizony elmaradt. Én nem éreztem annyira gáznak, mert volt még bőven a hátizsákban, úgyhogy fogyasztottam.
Eddig úgy éreztem tökéletes a tempó, és az erőnlét is, bár a házipálinka minduntalan visszakívánkozott, és ez kissé zavaró volt.
A panziót elhagyva megkezdődött az újbóli igen meredek emelkedés. Itt lehagytam Bubuékat, majd párszáz méter után történt valami. Először annyit éreztem, hogy kezdenek hirtelen elgyengülni a lábaim, majd pár perc múlva néhány lépésenként kezdődtek a görcsök. Eleinte nem minden lépésnél, de néhányszáz méter után meg kellett állnom nyújtani. Gyorsan lenyomtam fél liter vizet, 2 banánt, meg egy energiaitalt. Közben az addig leelőzött emberek elkezdtek elmenni mellettem. Hollókőre már alig bírtam felvánszorogni. Addigra már minden egyes lépésnél begörcsölt mindkét combfeszítőm. Átnéztem a „gödör” felett vissza a Csóványosra, és Nagy-Hideg-hegyre, és rendesen görcsberándult a gyomrom, hogy ebben az állapotban még odáig vissza kell jutnom. Salgóvár tövében meg kellett állnom, és akkor gondoltam először a feladásra. Iszonyat ciki volt, hisz kb. fél távnál jártam, de mivel a közelben nem volt település, sok választásom nem volt. Újból ettem-ittam (elnézést a parkerdő üzemeltetőitől, de itt állt egy pad, amire amikor rátettem a hátizsákom, a súlyától összedőlt:) ) Egy igazi kínszenvedés volt feljutni a meredek kaptatón. Két-három lépés után mindig meg kellett állnom. Itt már többen furcsa pillantásokkal néztek rám, gondolom szépen nézhettem ki:) Salgóvár ep. Egy felüdülés volt a lefelé tartó szakasz. Máskor kimondottan utálom, mert a térdeim már tropák, és komolyan megszenvedik a lejtmeneteket, de most imádtam.
Magyar völgy újabb ep, és frissítés. Teában lenyomtam 2 db CaMg pezsgőtablettát, 1 banánt, és két csokit.
A következő szakasz lassú, monoton emelkedője egy picit pihentetett, de a vadászház után már megint kezdődtek a görcsök. Pedig tényleg enyhe volt az emelkedő. Újra kezdett minden lépésnél behúzni a görcs, és amikor egy fiatal-fás részbe értem, már a hajlítók is összerándultak, szal nem volt egy kellemes érzés
🙂 Nem is tudtam mit csináljak. Ha nyújtottam a feszítőket, rögtön behúzta a görcs a hajlítókat. Amikor kiegyenesítettem a lábam, hogy nyúljanak a hajlítók, egyből görcsöltek a feszítőim.
A Hanák-rét után, Nagy-hideg hegy előtt felnéztem, és elborzadtam. Próbáltam felkészülni, újból ettem-ittam, majd megindultam felfelé.
Egy igazi kínszenvedés volt. Csak úgy tudtam lépkedni felfelé, hogy a kezeimmel minden egyes lépésnél megtámaszkodtam a combjaimon. Kb. 2 percenként megálltam, és próbáltam pihentetni a lábaim. Majd egyszer csak úgy éreztem képtelen vagyok tovább menni, és leültem egy kidőlt fára. Ott ültem már jó pár perce, amikor egy túratárs odaért, és megjegyezte, hogy a kapucnimban, ahogy lógó fejjel ott ülök, úgy nézek ki, mint Anonymus 🙂 Aztán ahogy felnéztem rá, és meglátta az elgyötört arcom, rögtön megkérdezte, hogy segíthet e, majd ki is segített egy adag Mg porral, amit ezúton is szeretnék megköszönni Neki. Lassan feltápászkodtam, és megpróbáltam tovább menni. Fél perc múlva újabb görcsök kezdődtek, és ha nem lett volna cinkes, tuti ledőlök az út szélére:) Kinéztem egy újabb kidőlt fát, és fogvicsorgatva elvánszorogtam odáig, majd leültem. Néhány perc után megjelent az a pár, akik a „mustáros képemre” figyelmeztettek, majd amikor meglátták a lestrapált kinézetem, rögtön kisegítettek 2 db Mg tablettával. Nekik is köszönet! Pár percig még pihentem, majd addigra lassan kezdett felszívódni az a rengeteg Mg és Ca, amit beszedtem, és egy lépés-egy pihenő kombinációval felvánszorogtam a turistaházig.
A lejtmenet már nem tartogatott sok nehézséget. Érdekes módon a térdeim sem szúrtak közben, és a görcsök sem jelentkeztek. Még szürkületben leértem, a fejlámpát már nem kellett elővennem.
Előzetesen max 9 órányi túraidőt terveztem, 10 óra 20 perc lett belőle. Kb. 4-es átlag.
Maga a túra útvonala tökéletes. Bevallom, a Taxi-nyiladékot nem nagyon kedvelem, mert még soha nem sikerült sár nélkül megúsznom, meg monoton is kissé, de valahogy fel kell jutni a kráter peremére 🙂
A szervezés tökéletes volt. Nem voltak sorban állások, nekem az ellátmány is bőven elég volt. Külön köszönet a segítőkész túratársaknak is! 🙂
Nem tudom, hogy hol, és mivel szúrtam el, de levontam a tanulságot. Legközelebb már a túrák előtt napokkal elkezdem feltölteni a Ca és Mg tartalékaimat banánnal, paradicsomlével, és pezsgőtablettákkal. Az alkoholt messze el fogom kerülni, legyen akár milyen hideg a túra folyamán. Úgy látszik, 35 éves fejjel már nem lehet hűbelebalázs módjára nekiállni a túráknak.:)
Jövőre revans a Vulkánnak! 🙂 A következő túra a Téli Mátra XL. Rákészülve! 🙂
Szerző: bibor
Börzsöny Vulkántúra
A túra előtt Nógrád- Királyrét bemelegítő séta munkatársammal, majd Királyrétre érve a kerítéshez üget az egyik ló és hagyja hogy megsimogassuk:) Elgondolkodok rajta, hogy milyen jó lenne lóval indulni , végül is nem írták h nem lehet=) A turistaszállóban a magas népsűrűség ellenére gyors nevezés és 8:25-kor neki is vágok. A DINPI kp. megint zárva, nyitva még sose láttam.. majd ki a földútra és jön az oszlopsor- ezt a részt nem szívlelem elég egyhangú egyenesen menni az oszlopok mellett. Van némi sár, de „ez még hagyján” kategóriás nálam. Lehagy egy csapat futó, később még egynéhány. Aztán be a fák közé, végre erdőben- vagyok érzésem van. A parkolónál néhányan a földön ülve cipőznek, majd a Kárpát- hídnál Vagdalthúst először nem pontőrnek nézem. De szerencsére szól, pecsét és az első emelkedő előételként.. fincsi lesz, már csak tízszer ennyi felfelé- biztatom a mellettem elsuhanót:) A patak mellett kanyargó K+-t több kisebb- nagyobb forrás- vízmosás keresztezi,nyáron volt nagyon hangulatos erre mikor még a fák is zöldelltek. A KN-re rátérve mintha szállingózna a hó.. ahogy nő a magasság egyre több a hófolt. A sípályánál már határozottan télies idő van. A th-ba belépve megcsap a meleg, minimum húsz fok különbség van a kinti-benti között. Nem is maradok sokáig, nem akarom hogy hozzászokjak a „hőséghez”, különben is 1:20 alatt értem fel, pedig csak 6 és fél kilcsi; van mit behozni. Irány a Csóványos..kb. minden lépést ismerek erre.. lefelé van pár bedőlt ág újdonságképpen. Majd elhaladok a falumbeli tiszteletére állított emléktábla előtt- Tóth tanár úr engem már nem tanított sajnos. Nagyon sokat járta a Börzsönyt, ő tette hagyománnyá az általános sulinkban évente kétszer tartott Börzsöny vagyis a Rozsda-túrát. 5-8 osztályosok együtt sétálgattunk majdnem egész nap, majd tábortüzeztünk -sütögettünk.. ennyi nosztalgia után a Haramia- lyuk mellől nézem a nyugati- gerincet és a Csóvi tornyát. Még egy kis part után immár ott is vagyok, pont nincs és én se mászok most fel a tetejére. Magosfáig pár centis hó, pecsét majd a remek időjavítós zöldön ereszkedés Kemence felé erős hátszéllel. Itt már nincs sár, nincs hó, nem csúszik sietésre van kitalálva:) Godóvár alatti pár méteres meredeket nem csípem, de pár fát megölelgetve lejutok egészben. Fekete- völgyig sok túrázóval találkozok, majd a ponton behúzok két teát. Nekem túl édes volt, jobban szeretem citromosan. Pecsét közben megtudom, hogy nem engedték át őket D.jenőnél mert vadászat- hajtás van azért nincs kaja.. A PN-en és a Strázsa- hegyi tanösvény mentén vissza magasabbra a gerinchez érve viszonylag sokan vannak előttem s utánam is. Itt hangzik el a legjobb kérdés amit a nap során hallottam: „Messze van még Salgótarján?” Marha messze van még!:) Szerencsére csak Salgóvárig kell menni, utóbbi kiadósabb séta lenne..előtte még a Hollókőn firkantok egyet pontban 12:25kor vagyis kerek 4 óra alatt értem el ide, 20 km-hez, ebből se lesz jó idő. Viszont a kilátás csodás. A vár előtti utolsó meredeken csak az Árpád- sávos zászlót nézem, majd várat bevéve le a Vár- bükk előtt, immár lefelé. A Magyar- hegy előtt még sikerül kicsesznem magammal, mert nem nézek a lábam elé és meghúzom- rántom a bokám. Nem is én lennék, ha nem lenne semmi…:) A Magyar- hegy és völgy közötti sok lefelé kegyetlen, kezdem azt hinni, hogy lassan már tengerszint alá jutok.. de feltűnnek a távolban Nagybörzsöny házai, ezen felvidulván kisvártatva a ponton találom magam. Tea, kaja, zene kíséretében. A börzsöny kéken közelítünk Bányapuszta felé, erről a Tátralátó jut eszembe, ami a 2. túrám volt ez meg a 20. Továbbfilózva vajon a 200. merre lesz? A háznál most senki sincs, mellette a párszáz méteres felfelé amit nagyon nem díjazok mióta úgy ömlött itt az eső h alig láttam, s a létrán is kalandos volt átjutni. Most se eső se létra, a Szimandlin a nem sok jót ígérő P+-on tovább. Valahogy fel kell jutni a Nagy Hidegre, mégse lehet lefelé célba venni. Hanák – rét után totyogós azért se állok meges utolsó nyomulás, majd gyökhárom per nulla sebességgel ismét a NHH th-ban. Melegedés, s már szint nélkül csak le Királyrétig. Nézem az időt és levonom a következtetést: bele kell húznom h világosban érjek be. A Magas- Taxnál egy utcsó pecsét s usgyi. Kiérve a villanyoszlopokhoz jóval nagyobb sár van mint reggel volt. Nem tudom ki hordta ide, de rossz ötlet volt:D A faluba érve erősen sötétedik.. ám beérek és beállok a sorba a célnál:) 7:48 lett a vége a 42-nek, kb. 5,4.. na jövőre revans! 🙂
Szerző: CsabX
Ismét nagyszerű volt a túra, ezúton is köszönjük a szervezést!
Külön pozitívum volt most, hogy ismét még lámpa nélkül leértünk, 9:30-on belül voltunk.
Igazi beszámolót én nem írok, de beszéljenek a képek!
Üdv,
CsabX
http://www.flickr.com/photos/csabx
Szerző: zsenyka
Öten két autóval indultunk el a Börzsönybe. Én Babival megyek, mert szeretnénk egy kicsit futni. Érkezés Királyrétre, nevezés és 7.40-kor indulás. A Cseresznyefa parkolóig folyamatos emelkedés egy kis sárral. Itt ér be a csapatunk másik feléből Nándi. Beszélgetés és már el is érjük az első ep-t. Itt egy kis eszmecsere Vagdalthússal, majd nekiesünk az első húzósabb emelkedőnek. Az időre nem lehet panaszunk, viszonylag tiszta és még nincs hideg. Bár a webkamerás előrejelzés szerint már hó és mínuszok várnak majd a Nagy-Hideg-hegyen. Nem csalódtunk, tényleg hideg és hó van. Fúj a szél, de a hó látványa egy kicsit új erőt ad. Az idei év első hava. Beérve Nándival osztozunk egy búza sörön, ami nagyon jól esik. Fényképezés és indulás tovább. Ezek után a túra szép részei következnek, de ezekért meg kell szenvedni. Emelkedő, szél meg egy kis hideg, de mindenért kárpótol a kilátás. Szerencsénkre nincsen köd és jól ellehet látni messzire. A Szabó-kövek és a Haramia-lyuk nagyon impozánsak. Több fénykép és már látszódik a Csóványos. Innen lefelé futható terep vár ránk. Jól esik egy kicsit lejtőzni. Leérve a Feketevölgybe átgázolva a patakon, pecsételés és már megint felfelé haladva elérjük a szép kilátással bíró helyeket: Holló-kő, Salgóvár. Itt érjük be Nándi barátunkat, akivel ezután közösen indulunk tovább. Még csak a felénél vagyunk. Lejtőzés, sok beszélgetés, vidám sztorik mesélése közben érünk le a Magyar-völgybe. Jól esik a zsíros kenyér és a tea. Bár ezt az utóbbit csak Babi veszi igénybe, mert mi inkább a sör mellett voksolunk. Kéken folytatva az agyunk nagyon beindul. Rengeteg vicc és eset elmesélése miatt emelkedett lesz a hangulatunk. Jól elvagyunk,elvégre azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat és kikapcsolódjunk. Babi folyamatosan a palóc kiejtésemmel cikiz, de már rá is ragad az „á” betűs kiejtés. Piros + majd felfelé nézve látjuk, hogy a Nagy Hideg-hegy emelkedik előttünk. A jókedv alábbhagy, jön az emelkedő. Jó mókának tűnik a vége felé, de nem az. Kiegyeztünk volna egy kicsit kisebb emelkedővel, de nem bírjuk ledózerolni. Most nincs viháncolás! Babinak felajánlom, hogy elhordom a hegyet a könnyebb haladás érdekében. Megköszöni! Felérünk a ponthoz és újabb fényképezés. Nándi barátom előveszi a csokikészletét és elkezd számolni. Mivel, hogy ő bolttulajdonos, Babi meg is jegyzi: biztos leltárt készít. Kitör a nevetés belőlünk, szerintem mindenki minket néz a turistaszállóban. Sebaj! Közben megérkezik Sanyi barátunk, aki képet készít hármunkról. Megjegyzése: nagyon sötétek vagytok a képen. Kedves! Futás tovább és gyorsan beérünk a Magas Tax turistaházhoz. Pecsét és seprés lefelé a piroson Királyrétig. A célban pacsizás, fürdés és indulás a kocsihoz. Hazafelé egy kis vacsi, kellemes beszélgetés, majd óvatos vezetés hazafelé. Trécselés és érkezés a falumba / Szarvasgede Nógrád megye/, ahol Babi átpakol és ő is megindul haza. Békéscsaba még nagyon messze van. Este hív a telefonomon, hogy sikeresen letudta a távot. Összegzés: nagyon szép volt a túra, köszönet a rendezőknek. Az időnk: 7.13. Lehetett volna jobb is, de a lényeg, hogy jól éreztük magunkat!
Szerző: Pepexy
Börzsönyi Vulkántúra
Nem ismerem a Börzsönyt, az első futásom itt a Börzsöny éjszakai volt, ami magamhoz képest jól sikerült, bár sok minden nem jött össze ( darázscsípés, kiszáradás, gyomorgörcs )
De azt kell mondjam, sötétben jobb volt itt futni. Talán azért, mert akkor még nem tudtam mi vár rám. Most már volt valami fogalmam róla. A JB által említett 9 fős csapattal indultam. Aggódtam is, hogy ennyi nálam klasszisokkal jobb futókkal hogy fogom majd tudni tartani a tempót, de azt mondták lazán mennek. Örültem volna, ha a pulzusom jórészt 155 alatt marad, hát ez nem igazán jött néha össze! A NHH-re viszonylag könnyű tempóval mentünk, Csóványosra is hamar átértünk, itt Ispivel és Péterrel felmásztunk a toronyba. Mire leértem elhúztak és Petivel igencsak kellett tekernünk, hogy utolérjük őket ez Magosfa után nem sokkal sikerült is. Innentől Hollókőig nekem picit nagy volt a tempó de igyekeztem nem lemaradni. Magyar-völgyben a nagy kajálás után kicsit nehezen ment a futás és a nagy emelkedőn teljesen elvéreztem. NHH-en azért hárman bevártak és jó tempót sikerült velük futni a célig.
A tempó tényleg nem volt mindig nagy 🙂 ez az időből is látszik ( 6:10 ), nekem sok belegyaloglás is volt benne, viszont itt-ott jó pár percet álltunk. Nettó idő kb. 5:33. Kicsit szomorkodtam, hogy ehhez az időhöz képest nagyon elfáradtam, de a pulzus nem volt veszett magas, átlag 153 max 173
Jó volt, nehéz volt, lett egy jó kis izomlázam is!
Szerző: JB**
Börzsönyi vulkántúra 2009
Kettős céllal indultam neki a túrának: mindent megfutni, illetve ezzel a nem leghatékonyabb módszerrel 5 órán belül beérni. Végül mindkettő teljesült, sőt még egy harmadik is összejött.
Ákibácsival és Lúdtalppal alkottuk az SSC különítményt, 8.30-kor rajtoltunk. Az SSC női kiválósága, az ezúttal dezertőr Kékvirág a Taxi nyiladékban megelőzött spartathlonos, terepvilágbajnoki résztvevős meg ki tudja kik által alkotott bő 10 fős társaság keretében kocogott. Feltehetően elég volt belőlünk a leutazás erejéig és még egy visszaút is várt rá:-). -balázs- meg egyenesen külön kocsival ment, ráadásul az NHH-ról inkább visszament a célba, nehogy esetleg utolérjük és együtt kelljen futnia velünk:-)
Komótosan morzsoltuk a kiliket, mialatt Pap Gábor lazán ellépett mellettünk, aztán szerintem direkt eltévedt, csak hogy még egyszer megelőzhessen:-).
A terveknek megfelelően mindent kikocogtam, miközben Lúdtalpék gyalogos tempóban jöttek velem, sőt néha még le is szakadtam róluk. Ennyit erről a mindent megfutunk hatékonyságáról, de hát minden szombaton azt hallom, hogy jó lesz ez, a nagyok is így edzenek stb. Utólag már látom, hogy ez csak duma volt, valójában engem akart visszafogni. És még nem is szóltam a gyalogosokkal előadott trükkjeiről: sokszor beszorultam a gyalogosok mögé, míg neki azonnal utat engedtek. De ezen már meg sem lepődtem, ennek fényében már értelmezhető a Mátrabércen történt frissítési probléma, a Less Nándoron leszedett szalagok stb. Ügyes, nagyon ügyes. 🙂
A célt viszont elérte: egyszerre értünk a Vilatihoz, ahol gyors depozással újból meglépett és csak több, mint 10 perc után értem be. (Ákibácsi valahol a Magosfa után kicsit leszakadt, sokáig nyomunkban volt, majd Salgó-vártól végleg elmaradt.) Lúdtalpnak nyúlként funkcionáltam, általában 5-50 méteres távolságban követett: az emelkedőkön leszakadt, lejtőkön visszazárkózott (legalábbis a hörgésének erejéből erre következtettem.:-) Nagyot küzdött, a hörgés ritmikájából ez tűnt ki. Persze amilyen ravasz, lehet, hogy ezt is csak megjátszotta.:-)
Bányapusztánál jött egy kisebb megingásom (ami miatt Jakus Bélával sem voltam valami kommunikatív, elnézést ezért), küzdenem kellett, de végül csak megérkeztem az NHH aljába. Kijoggoltam azt is (ebben segített, hogy hátamon éreztem Béla, Lúdtalp, Szasza vizslató tekintetét és így nem sétálhattam bele! A hiúság kötelez:-))
NHH elött beértem Csanyát (és Lufit), aki meglepően jól ment.
Aztán már csak le kellett gurulnom a célba.
A vége 4.59., mindent megfutottam, szóval elégedett voltam. Lúdtalp 5.01., ami a korábbi szombatokon előadott teljesítményéhez képest igen kellemes meglepetés. Ákibácsi 5.25., amivel neki lett a legjobb eredmény/edzés mutatója. Bár erre tapírka is büszke volt:-).
A 4.59. egyben azt is jelentette, hogy PB-t tekintve bevettem Lúdtalp utolsó börzsönyi erődítményét, így jövő szeptemberig (Börzsöny éjszakai futóverseny) nyugodt lehetek a Börzsöny felől. Persze máshol vannak még bástyái, például a Mátrában, szóval mától elkezdek erősen koncentrálni mondjuk a Mátrabércre.;-)
Szerző: futobogar
Börzsöny 2009, Vulkántúra
Kedves társasággal indultam útnak korán reggel. A kocsiban felidézték korábbi évek Vulkán túráit. Próbáltam nem oda figyelni, mert elég rémisztőnek hangzott. Nem tudtam mire számítsak, sose jártam a Börzsönyben ezelőtt. Megilletődve és izgulva szálltam ki a kocsiból. Regisztráltunk, fizettünk, öltöztünk és 8-kor elrajtoltunk.
Kezdetben Csanyára tapadtam. Örültem, ha csipogott az órája és visszavett. Ez nem tartott sokáig, hiszen ahogy ő is írta, NHH-tól begyújtotta a rakétákat. Így már esélyem sem volt tartani vele a lépést. Mentem egyedül, egyszer majdnem eltévedtem, de szerencsére Lupus a közelemben volt és észrevette. Visszairányított a helyes útra. Tetszett a hó nagyon, ez volt az idei első. Nehezek voltak az emelkedők és volt belőlük bőven, de a kilátás kárpótolt a szenvedésért. A sok felfelé mászásnak az lett az eredménye, hogy Salgóvárnál elfogytam. Még sosem történt velem ilyen versenyen. Elment az erőm. De tuti, hogy ez nem az a bizonyos eléhezés volt, amit annyit emlegetnek a futók, mert toltam be óránként a géleket. Egyszerűen csak elfáradtam. Ez elég sokáig eltartott, talán úgy Bányapusztáig, de az biztos, hogy a Hanák rétre érve már újra jól voltam. Szerencsére, mert az utolsó emelkedő még hátra volt. Ezt olyan szörnyűnek írták le előtte, hogy kellemesen csalódtam. Hamar felkaptattam, gyors pecsételés és gurulás-gurulás a célig. Az az utolsó sáros, unalmas szakasz (Taxi nyiladék) sose akart véget érni, de aztán mégis. 6.28 lett a vége. A Börzsöny gyönyörű, örülök, hogy ott lehettem!
Szerző: Summer Comfort
Vulkántúra 2009
Talán azért írom ebbe a topicba, mert volt benne elfogadható lejtőfutás, küzdelem az edzetlen állapotból kitörésért, feltámadás és valamelyest sikerült tartanom a tempót 20 kilin át két ismeretlen futóval. Nekik, bár nem tudom, hogy olvassák-e, de itt is köszönöm a tempót. Valamint hálás vagyok OT Misinek, Ricsinek és az UTMB-t teljesített Gy. Tamásnak. A részletek most jönnek.
Misivel hetekkel ezelőtt fixáltuk, hogy együtt megyünk, így mikor 4:50-kor csörgött a vekker, nem nyomhattam ki a másik oldalra fordulva. Abban is megállapodtunk, hogy nem szakadunk meg, azaz séta fel, lefelé belekocogás. Ennek megfelelően én túranadrágban, magas szárú bakancsban, ingben, poláros nagykabátban jelentem meg a rajtban. Misi nem hitt nekem, ő futóruhában. 🙂 Amikor elindultunk, Misi és Ricsi 20 méteren adott nekem 10-et. Azután visszavettek, de a szitu az volt, hogy lemaradva kepesztettem utánuk 10-20 méterrel utánuk. Ez fejben kicsinált, és hogy felkapaszkodjak, nyomtam. A NHH-i házba kimelegedve, szédülve és pirosat látva értem fel, s jeleztem a fürgelábúaknak, hogy itt adom fel, ehhez én gyenge vagyok. Pecsételés után leroskadtam egy asztalánál, aminél éppen -balázs- ült és csak néztem ki magamból. Roppant gyatrán voltam. Feladom, döntöttem. 🙁 Megbeszéltük a hazaút részleteit, a fiúk továbbindultak és pedig vettem egy izoitalt és egy teát, amit agyoncukroztam. Valószínűleg nem csak a tempó, a psychés teher és az edzetlenség csinált ki, hanem az is, hogy nem reggeliztem. De kaját most se kívántam. 20 percet ülhettem, mikor varázsütésre elkezdtem erőt érezni magamban. (A cukor??) Megjelent Gy. Tamás az ajtóban, felpattantam és engedélyével rácsatlakoztam. Világos volt, hogy nem adhatom most ezt fel! Ha megteszem, az további hónapokkal vet vissza, nem engedhetem meg magamnak, hogy az újrakezdést még jobban késleltessem.
Tamásról egyből kiderült, hogy fut ezen a ttúrán. Puff! De szerencsémre a Rakodóig lejtett, így bemutathattam a Lúdtalp-féle lejtőiskola tudományát. 🙂 Egész jól ment és ez a kis sikerélmény is nagy löketet adott. Illetve magabiztosságot, hogy amikor Tamás elkezdett felfelé futni a Csóványosra, akkor elengedjem és magamra hagyatkozzak. Már tudtam, hogy nem lesz baj, a Vulkán egy igen nehéz ttúra, de nekem ma sikerülni fog! Végigmegyek. Ezért gyorsan betolok egy kis töltött piskóta sütit. Azt a maci formájút. 🙂
A Csóványoson utolérem a TTB-s különítményt, majd erőre kapok Magosfa felé és kocogok. Ezen a szakaszon hagynak el a gyorslábú villámfutók. Lúdtalp arca nem multivitamin reklámtéma, a hangja is reszelős, a gyors köszönést szemrebbenése sem kíséri. Csak elől lazázik akibacsi, hátul pedig JB** utazik. Szépen félreállok minden futónak, nem irígykedem de nagyon jó látni a formákat. Kékvirággal megüzenem a fiúknak, hogy mégse adtam fel.
A Vilatihoz mikor leérek, éppen megérkezik a pontőr. Problémák voltak, emiatt késett, mondja. Pecsétje nincs, de a lapot aláírja. Én pedig bemegyek a büfébe, forró kávé és langyos kóla, hozzá fél tubus gél. Ez még csak 16 kili, veszélyben van a sötétedés előtti befejezés. Lámpám pedig nincs.
Lassan tipegek fel a Holló-kő felé, előtte kicsivel pit stopra kényszerülök. Ekkor hagy el egy elfogadható tempót választott ifjú futópár. Könnyű őket követnem a lány rózsaszínű felsője miatt. Valahogy mindig lehagynak :), a lejtők után a pontokon fejlődöm fel általában rájuk. Elég sokat büféznek az állomásokon, csak így volt igazándiból esélyem. 🙂 Minden lejtőt innen fogva megfutok, míg a síkokon lendületesen gyalogolok, karral igencsak rásegítve.
A P+ NHH-i emelkedője előtt a második fél gélt is betolom, összefutok és pár szót váltok Rita8-al, majd a rég nem látott hikerwormmal. Gyök kettővel pakolom egyik lábam elé fölé a másikat, nézem az órámat, s már tudom, hogy megúszom a lámpagyújtást (ami ugye nincs is), de pupillatágító finish lesz. Meglepetésemre az étterem előtt megpillantom a fiúkat, egy depó előnyük van. Nem hagyom ki a már bevált nagyon cukros teát. Kajálni még mindig nem vágyom. Együtt indulunk le a futópárral, a botok segítségével itt még elébük is jutok. Majd egy rövid emelkedő során, amit nem futok meg elhúznak és csak a célban látom őket viszont.
A rét hamar eljött, a végigcipelt szendvicseimet a tűznél melegedő pontőrnek adom. A rét túlsó végén görcs miatt nyújtanom kell, de nagyobb gond nem lesz, igen jól haladok. Az aszfalttól pedig beleteszek mindent és nagyon élvezem a suhanást. Lámpa nélkül sikerült beérnem, 8:41 (tavaly 6:59), a fiúkat azonban nem sikerült a cél előtt hátba vernem. 🙂 Talán, majd ha én is annyit edzek, mint ők! :))
Köszönöm a Szervezőknek/Rendezőknek a pöpec ttúrát, a barátaimnak pedig a társaságukat (a kocsiban, sicc!). Gratulálok a teljesítőknek, ez egy nehéz ttúra. Sokat tanultam ma, nagyon örülök, hogy végigjutottam. A Börzsöny ma se viccelt.
Ja, csanya eredménye űridő, ilyen biztos nincsen. 😛