vulkántúra 2021
19. Börzsöny Vulkántúra – 2021. december 11.
Szerző: Kenyeres Oszkár
„Ilyen kemény még nem volt…” – Börzsöny Vulkántúra, 2021
„Dél-Alföldiként természetesen tudjuk, mi az a hó, Szegeden is van internet, utána tudunk nézni a google-ben; Királyrétre érkezve azért gúvasztottuk a szemünk rendesen. A fentiek hatására gyorsan el is engedtem a kitűzött 6 órás célidőt, aztán 7 kilivel a vége előtt az NHH-n kaptam észbe, hogy ez simán meglehetett volna, ha tolom rendesen. Onnan persze már hiába pakolgattam, vagy 5 perccel kicsúsztam, mire a célba értem, de a 42 azért csak meglett 6 órán belül, az meg úgyis válasz mindenre. A Vulkán pedig a világ legjobb szezonzárója,a Börzsöny meg a legmenőbb hegysége.” (Pugris Tamás)
„8 óra 30 perc alatt futottuk-másztuk körbe a miocénkori Börzsönyi vulkáni kalderát. Nehéz, tereppel fogadott minket a vulkán (bár mindegy mikor vagyunk ott, mert sohasem könnyű… 15-20cm porhó és -6c fogadott. A porhóban baromi nehéz volt haladni, főleg a kitaposott részen. 2 egyforma lépés nem lehetett kivitelezni mert csúszkált a cipő minden irányba..” (Bökönyi Gábor)
„Az első EP-n a Nagy-Hideg-hegyen (NHH) olyat tettem amit túra közben szinte soha, de hát a nagy ijedelemtől a jóféle erdélyi áfonyapálinkát meg kellett kóstolni. (Eskü nálam tabu menet közben inni,erről csakis a hazajárósok tehetnek.) A Fekete-völgyi panzióban pedig a pecsét mellé kaptad a rövidet is. Majd Magyar-völgyben is csak lecsúszott egy stampedli… . Az ep-ről elindulva úgy éreztem “valami van a levegőben”, mikor egy srác elhalad mellettem és visszanézve megkérdi,hogy véletlenül nem borsodnádasdi vagyok-e? Szegről-végről igen – válaszoltam,majd kiderült 10 éves korunkban együtt bandáztunk az alsó tónál,de azóta nem látott. Hát ez felettébb meglepett,azért jócskán megváltozhatott a fizimiskám , viszont remekül elnosztalgiáztunk a második NHH-i ep-ig
Ennek örömére vissza kellett kóstolni az erdélyit és még Vadrózsa Janival is megittuk a pertut… . Az NHH ep-je nagyon marasztaló volt, kerek egy órát időztünk a melegben, ahol Irmával aznap harmadjára és még vagy egy tucat ismerőssel is találkoztunk . A jóból is megárt a sok, ezért mondván, innen már csak begurulunk a célba, a lejtős 7 kilin Annával csevegtük el az időt. A végén 8 óra lett a teljesítési időm.” (Hajduk Eszter)
„Szeretett hegységem ismét meglehetősen zord arcát mutatta, bár az időjárás nem volt kifejezetten hideg, talán pont ez nehezítette tovább a Vulkántúrára vállalkozó elszántakat, hiszen a por hó, enyhén megolvadva tapad csak igazán. Korábban még soha sem tapasztaltam olyat, hogy a csúszásgátló aljára golyószerűen rá tapadt hógömbön billegve tudjak csak haladni, de hát, mint, ahogyan az egyik túratárstól is hallottam volt itt útközben minden, amire korábban nem is számított… (…) A téli Börzsöny gyönyörű, ahogyan a helyenként 20-25 cm-es hó torlaszokat képez a fák törzse körül, és a csípős szél fehér „szalagokat” fest a szürke oldalukra. Bár a panoráma sajnos ezúttal elmaradt, a sűrű köd sejtelmes fátylat vont mindenre.” (Bori Bianka)
„A mai nap egy ízig-vérig igazi téli túrát tartogatott,a Börzsöny és a tél nehézségeivel együtt! Rögtön az elején szeretnék GRATULÁLNI (Csupa nagybetűvel) Juhász Gergő „mentoráltamnak”, aki élete első 40 km és 2200 m feletti túráját, egy hónap felkészüléssel és három túrával a háta mögött,sikeresen teljesítette, az igazán nehéz téli körülmények ellenére!!!! A nehéz szakaszokat kitűnően átvészelte, lábon kihordta az összes hullámvölgyét,akarat ereje, és elszántsága kimagasló volt végig, és ezt siker koronázta! Pacsi! Nagyon jó hangulatú túrára sikeredett. Minden hátráltató tényező ellenére, nagyon örültünk a találkozásoknak a rég nem látott túratársakkal, és az együtt megtett kilométereknek. Ezúton is gratulálok minden sikeres teljesítőnek!” (Németh Krisztián)
„Ahogy a mondás tartja: „A medve nem játék, a sör nem alkohol, és a Börzsöny nem viccel..” Börzsöny vulkán teljesítménytúra, 42km, igazi tél várt minket odafent, hó, fagyos, hideg szél, hó és hó…Óriási emelkedők, meredek nyaktörő lejtők. Az igaz, hogy az össztáv 42 km, azonban a túrán ránk váró 2290.méter szintemelkedést a táv 35-ik kilometérénél már le is tudjuk, az embert próbáló mászások után, a lejtmenetek legalább annyira kemények és technikásak, majd ezek után a Nagy-Hideg-hegyről az utolsó 7 km-en már csak „lecsorgunk” Királyrétre. A szervezés kiváló,az ellátás csillagos ötös az ellenőrző pontokon.” (Bujdosó Béla)
„A Magyar-hegy oldalába haladok (haladnék), de az oldalazós havas úton a cipőm miatt megint nem haladok úgy ahogy szeretném. Lassan bele is törődök, de mire feleszmélek az igazi futók hada ér utol, fiústól, lányostól, és pillanatok alatt eltűnnek a messzeségben. Gondolkoztam, hogy előtte megkérdezem mikor indultak, de a lelki békémnek jobb ez hogy nem tudom inkább.. A Magyar-hegyről lefele természetesen a jókora csúszós sár nehezíti most a haladást, nehogy véletlenül is próbáljak egy kicsit haladni érzésre. Leérvén a völgybe, ellenőrzőpont. A 6-os átlag még mindig 7 percre előttem, nem sokat tettem az ügy érdekébe a Salgóvártól. Utolér egy lány, pont utánam pecsétel. Vesztemre ránézek az itinerére, és nem csak annyit sikerült kiszúrni, hogy Dendel Niki, hanem megláttam a 8:30-as rajtidejét. Hamar borús gondolatok támadtak a fejemben, hogy mi a francot csináltam eddig? (…) Ahol lehetett kocogtam még, amin én is meglepődtem, hogy még megy, de ahogy jött a siratófal, átléptem túlélő üzemmódba, és megfontoltan gyalogoltam a hatalmas hóban. NHH előtt jókorákat korgott a gyomrom, na majd még egy csokit elő kell bányászni. Felérvén viszont ezt szépen elfelejtettem, mert a mennyei meleg tea minden gondot és bajt elfelejtett kb. 2 percig. Megkérdeztem az időt, számolgattam, még a 7 óra se lesz meg? Pff. Pedig ennél többet tényleg nem tudtam beletenni ma.. Na még egy 7 km, végig lejtővel. Nem volt kedvem nekiállni nagy rohanásnak, mert a vádlim jelezte, hogy köszöni szépen, neki ez már nem hiányzik, de azért próbáltam úgy tenni, hogy én ma futok, vagy legalábbis annak képzeltem magam. Egy pillanat alatt utolér Marcell a fiatal srác, akit mindegy-mindegy alapon megkérdeztem, hogy kb. mennyi idő alatt lesz meg ez neki? 5:20 körül, aztán pár szó után el is engedtem, nehogy 6-ossal kezdődjön az ideje.” (Márton Dani)
„Meg kell innom a doboz magammal hozott energiaitalt, mert úgy érzem, hogy nélküle már egy tapodtat sem tudok továbbmenni. Frissítés közben egy pár megy el mellettünk, akiken már üzemel a fejlámpa. Mi egyelőre kitartunk lámpa nélkül, mert még elég a hó ”világítása”. Aztán valamivel a Hanák-rét előtt mi is világot gyújtunk, mert hó ide, hó oda, a mélységeket már nem tudjuk kellően érzékelni az erősödő szürkületben. Nemsokára annak az emelkedőnek az aljához érünk, amelyiken csak araszolva, meg-megtorpanva tudunk felmenni. Csak az a tudat visz előre szakadatlanul, hogy nemsokára – ma már másodszor –, felérünk a Nagy-Hideg-hegyi turistaházhoz. Amikor az előttünk járó fejlámpák élesen balra kanyarodnak, örülünk, mert az a műút, amire felértek a sporttársak, néhányszor tíz méteren belül eléri az utolsó ellenőrzőpontunkat. (…) A Taxi-rét után a terepviszonyok lehetővé teszik, hogy még egy lapáttal rádobjunk. Meglepődök, hogy ezen a szakaszon már egyáltalán nem fáj a térdem, egy túrázót még meg is előzünk, ami egyáltalán nem volt jellemző ránk a túra alatt, sőt, éppen ellenkezőleg. Zoli időnként bemondja, hogy kb. milyen táv van még előttünk. Egyre nő a Kastélyhotel vonzása, és amikor kivilágított házakat veszünk észre, akkor már tudjuk, hogy győztünk. Csupán 8 percet hagytunk bent a 12 órás szintidőből, és amikor a célban megjegyzem, hogy a siker érdekében mennyire belehúztunk, Károly Viki – aki ezúttal rendező –, azt mondja, hogy nem kellett volna annyira sietni, mert a hóhelyzet miatt a főrendező egy órával meghosszabbította a szintidőt. Sebaj, akkor ezt is a fegyvertények közé soroljuk.” (Nánási Ottó, Ottorino)
„Szombaton első Vulkántúrámat volt szerencsém abszolválni, de biztosan nem az utolsót, ha rajtam múlik. Végül 8:12 alatt lett meg a 42 km 2000 m feletti szint társaságában. Gyakorlatilag a Csóványos után, a Magosfa felé a Z kezdetétől számomra új volt az útvonal, először jártam arrafelé. Viszont már a Magosfa előtt meg is „ígértem” magamnak, hogy mindenképp bejárom majd még a teljes útvonalat lehetőleg valamikor tavasszal, úgy április táján is majd, mikor már hosszabbak a nappalok.” (Nagy Orsolya)
„Be kell valljam, nagyon furcsa volt először úgy járni imádott hegységem csodás ösvényein, hogy nem tudtam a táj szépségére fókuszálni, megélni azt a csodálatos érzést, amivel a Börzsöny minden alkalommal lenyűgöz, mert a mai Vulkántúra számomra kőkeményen a túlélésről szólt. A nagy hó és a jeges, csúszós szakaszok miatt muszáj volt koncentrálni, nehogy baleset legyen a vége, közben tartani a tempót, hogy szintidőn belül végezzek – de még így is élveztem a túrát az elejétől a végéig. Voltak kételyeim, hogy sikerülni fog, de most fáradtságtól zsibbadó lábakkal is úgy érzem: megérte! Életem első teljesítménytúrája sikeresen teljesítve.” (Mosolygó Zsanett)
„Túrtam magam előre, bele-bele futottam, ahogy bírtam, már kezdett sötétedni. A srácokat elhagytam lassanként. Bányapusztánál elővettem a fejlámpát is és persze figyeltem az itinert rendületlenül. Nagyon nem lett volna vicces a sötétben egyedül eltévedni. Az éjszakában derengett egy-egy fejlámpa előttem, így mindig megnyugodtam, hogy jó helyen vagyok, egyre közelebb a célhoz. Sorra előzgettem ki a túratársakat. Jó pár embernek nagy kihívás volt ez a túra. Hóból sem lett kevesebb. Már csak az utolsó nehéz szakasz várt még rám. Újra fel az NHH-ra. Hosszú-hosszú, meredek felfelé következett. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy minél előbb felérjek a turistaházhoz, onnan már „könnyű” lefelé következik a célba. A turistaházban nagyon jól esett a tea, 3 pohárral is megittam, ettem egy fincsi, pisztáciás protein szeletet és uccu neki, ez már a finish. Vitt a lendület lefelé. Futottam is, talán a legjobban ezt a részt élveztem. Már tudtam, hogy célban vagyok, biztonságban. Jó lecke volt ismét. Küzdeni az elemekkel, a természet adta kihívásokkal, önmagunkkal. (…) „Utolsó pillanatig erősebbnek lenni, mint a helyzet, amelyet külső erők teremtenek meg körülöttünk. Lélekben nem feladni semmit, nem engedni; Ez a titok.” (Márai Sándor)
(Vámos Hajnalka)
A fenti szemelvények hűen mesélnek azokról a viszonyokról, nehézségekről, amelyek a 19. Börzsöny Vulkántúra résztvevőire vártak 2021. december 21-én a Magas-Börzsönyben. 403 túrázó vágott neki a 42 kilométeres távnak, közülük 317-en sikeresen teljesítették az 1 órával megnövelt szintidőt. Gratulálunk mindenkinek, nagy-nagy köszönet minden segítőnknek (Duna-Ipoly Nemzeti Park, Ipolyerdő, Királyréti Hotel, Feketevölgyi Panzió, Nagy-Hideg-hegyi turistaház) és szervezőnek! 2022 decemberében találkozunk a jubileumi 20. Börzsöny Vulkántúrán!
Szerző: Pugris Tamás
Valahol olvastam, mennyire fontos egy random maratonra való rápihenés, úgyhogy a Vulkán előtt egy héttel jelentősen visszavettem a futásokból. Sajnos az olvasást itt abbahagytam, így csak feltételezhetem, hogy a rápihenés minőségét kifejezetten egy 3. oltástól való megfekvés, majd egy többnapos autóban ülős, zsíros, pálinkás erdélyi meló jelenti. A Garminom szíját meg már csak 1 jóképű mm tartotta és igaz, egy hét alatt korlátlan mennyiségű új szíjat be lehetne szerezni, én elöző este szigszalagoztam lelkesen szegényt, hátha az első pár kilin kitart.
Dél-Alföldiként természetesen tudjuk, mi az a hó, Szegeden is van internet, utána tudunk nézni a google-ben; Királyrétre érkezve azért gúvasztottuk a szemünk rendesen. A fentiek hatására gyorsan el is engedtem a kitűzött 6 órás célidőt, aztán 7 kilivel a vége előtt az NHH-n kaptam észbe, hogy ez simán meglehetett volna, ha tolom rendesen. Onnan persze már hiába pakolgattam, vagy 5 perccel kicsúsztam, mire a célba értem, de a 42 azért csak meglett 6 órán belül, az meg úgyis válasz mindenre. A Vulkán pedig a világ legjobb szezonzárója, a Börzsöny meg a legmenőbb hegysége.
Szerző: Bökönyi Gábor
Ma a Börzsönyben futottunk.
A 18. Vulkántúrán, amit a Hazajáró Honismereti Túra egylet szervezett.
A táv 42km 2195méter szint emelkedès/csökkenés.
8óra 30perc alatt futottuk-másztuk körbe a Miocénkori Börzsönyi vulkáni kalderát. Nehéz, tereppel fogadott minket a vulkán (bár mindegy mikor vagyunk ott, mert sohasem könnyű… 15-20cm porhó és -6c fogadott minket. A porhóban baromi nehéz volt haladni, főleg a kitaposott része. 2 egyforma lépés nem lehetett kivitelezni mert csúszkàlt a cipő minden irányba, hozzáteszem Inov-cipőben futottam (a cipő talpa akár a krokodil fogsor) ráadàsul hómacska (fémkarmok) is a cipőmre voltak húzva.
Éppen egy éve ficamodott ki a jobb lábam bokája, azóta ha hosszút járok nehéz terepem kineziológiai tapaszt ragasztok a bokámra.
Így tettem tegnap este is hogy ma kevésbé érjen sérülés..
Magyarhegyröl lefele a bal lábam fordult be egy kőre lépve, reccsenést hallottam, ami valószinűbb a hómacska làncos karmos része volt a kőhöz érve, bàr nem állìtom hogy a ragasztás ellenére nem kapott a boka szallagom a meredek hegyoldalon lefele.
Magyar völgyi ellenőrző ponton 10perc eltöltése után vègül tovább futottam Bányapuszta irányába, azaz bevarrtam a maradék 16kilómétert is.
Szerző: Hajduk Eszter
Börzsöny Vulkántúra avagy egy szürrealisztikus kirándulás a téli Börzsönyben ?￢ﾀﾍ♀️
Szombaton a (42 km/2216 m) Vulkántúrán vettünk részt a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet szervezésében. “A túra célja,hogy a résztvevőket végig kalauzolja a miocén kori vulkán kalderáján és egyben tisztelegjen a nagyszerű geológus, Breuer László,alias Sumi emléke előtt.” A barátokkal tervezett túra a rajtban meghiúsult, került a palacsintába, így mindenki külön-külön indult a saját tempójában.
Az elején magamban dühöngtem,hogy együtt kellett volna menni és ez így nem frankó és hogy én “soha többet nem túrázom”,de ebben a szent minutumban vagy 50 méterre tőlünk szakadt le egy jókora faág,reccsent is hatalmasat. Na onnantól csendben maradtam . Az első EP-n a Nagy-Hideg-hegyen (NHH) olyat tettem amit túra közben szinte soha,de hát a nagy ijedelemtől a jóféle erdélyi áfonyapálinkát meg kellett kóstolni . (Eskü nálam tabu menet közben inni,erről csakis a hazajárósok tehetnek .) A Fekete-völgyi panzióban pedig a pecsét mellé kaptad a rövidet is . Majd Magyar-völgyben is csak lecsúszott egy stampedli… . Az ep-ről elindulva úgy éreztem “valami van a levegőben”, mikor egy srác elhalad mellettem és visszanézve megkérdi,hogy véletlenül nem borsodnádasdi vagyok-e? Szegről-végről igen – válaszoltam,majd kiderült 10 éves korunkban együtt bandáztunk az alsó tónál,de azóta nem látott. Hát ez felettébb meglepett,azért jócskán megváltozhatott a fizimiskám ,
viszont remekül elnosztalgiáztunk a második NHH-i ep-ig
Ennek örömére vissza kellett kóstolni az erdélyit és még Vadrózsa Janival is megittuk a pertut… . Az NHH ep-je nagyon marasztaló volt,kerek egy órát időztünk a melegben,ahol Irmával aznap harmadjára és még vagy egy tucat ismerőssel is találkoztunk .
A jóból is megárt a sok,ezért mondván,innen már csak begurulunk a célba,a lejtős 7 kilin Annával csevegtük el az időt. A végén 8 óra lett a teljesítési időm,sok vidámsággal meg pálinkával . A célban érem,oklevél,gulyás leves és egy pofa sör várt . Közben Ádám szeretett volna bemutatni egyik túratársának,
de Zitával jól összenevettünk, hiszen még a fősuliról ismertük egymást .
Valami tér-idő kontinuumba keveredhettem, a ‘véletlenek’ sokszoros összejátszása történt
Amilyen -ul indult,a végére olyan jó hangulat kerekedett ki belőle!
Gratulálok
a ‘kitartás királynőjének’,Hajninak és az ‘emelkedők császárának’,Ádámnak,meg persze az összes ismerősnek és ismeretlennek és akivel találkoztam vagy épp nem, de részt vett eme remek túrán!
Szerző: Bori Bianka
Fél Börzsöny Vulkántúra, és egy kis kráter mászás
Szeretett hegységem ismét meglehetősen zord arcát mutatta, bár az időjárás nem volt kifejezetten hideg, talán pont ez nehezítette tovább a Vulkántúrára vállalkozó elszántakat, hiszen a por hó, enyhén megolvadva tapad csak igazán. Korábban még soha sem tapasztaltam olyat, hogy a csúszásgátló aljára golyószerűen rá tapadt hógömbön billegve tudjak csak haladni, de hát, mint, ahogyan az egyik túratárstól is hallottam volt itt útközben minden, amire korábban nem is számított…
Hatodik Börzsöny Vulkántúrám volt, amin elindultam és első, amin végül sajnos ki kellett száljak a Fekete-völgyi Panziónál. Persze sajnáltam, hogy most csak eddig jutottunk, mert kedvenc teljesítménytúrám és a hozzáállásom mindig a végsőkig való küzdelem, de korántsem érzem magunkat vesztesnek. A téli Börzsöny gyönyörű, ahogyan a helyenként 20-25 cm-es hó torlaszokat képez a fák törzse körül, és a csípős szél fehér „szalagokat” fest a szürke oldalukra. Bár a panoráma sajnos ezúttal elmaradt, a sűrű köd sejtelmes fátylat vont mindenre.
Nagyon sokat tanultam a kaldera peremén megtett 17 km-es út alatt, jó tapasztalás volt, és ami talán a legfontosabb igazi motiváció. Ugyanis az utóbbi időben, egyéb okok miatt kicsit kevesebb időnk maradt az edzésre, a futásban is elvesztettem azt a plusz lelkesedést, ami fűtött idáig, hogy mindig hosszabb és hosszabb távokat, versenyeket teljesítsek. A Börzsöny tegnap egy kemény lökéssel visszaadta ezt, visszaadta a futásba vetett motivációmat. Hiszen, ahogyan a péntek esti remek, Himalájás élménybeszámolóban mondta Varga Csabi is, minden fizikai megmérettetésnek az alapja a futás, azzal lehet legjobban növelni az álló képességet. Így ezennel kijelentem, hogy újra igyekszem majd minél többet futni, legfőképpen egyetlen nagy célért, a jövő évi sikeres Vulkántúra teljesítésért. Mert korántsem szegte kedvemet az idei Vulkántúra, inkább még nagyobb tisztelettel, alázattal és szeretettel fordulok a kedvenc hegységem felé és már most várom, hogy minél előbb viszont láthassam.
További tanulság volt, hogy a fizikai előréten és a nehezített terepen kívül minden aprónak tűnő történés is teljesen megfordíthatja a túra kimenetelét. Ilyen volt az is, hogy a két túrabotom közül az egyik eltört még az indulás során, ráadásul a Hiúz ház után pár méterrel felvett csúszásgátlóm is megadta magát a bal lábamon. Egyszerűen elérett a gumi rész (mondjuk ez több mint öt év használat után elfogadható már) és leszakadt a lánc róla. Az új, módosított zöld sáv jelzésen ennek később igencsak éreztem a hiányát. A Sas út neve úgy gondolom minden „vulkánosnak” mélyen beleégett az emlékezetébe. Lehet, hogy szép panoráma lenne róla tiszta időben és különlegesek az útközben lévő sziklaformák. De őszintén most egyiket sem tudtuk élvezni a keskeny ösvényen, esve-kelve, csúszkálva. A végén a mélybe zuhanó, meredek út szinte életveszélyesnek mondható így télen. Minimum egy óra plusz idő szükséges a rövidebb szakasz leküzdéséhez, mint a régi, széles földúton haladó nyomvonalnak.
Nagyon sok időt vesztettünk mire leértünk a Vilatihoz (akkor még nem tudva a sok kiszálló miatti plusz egy óra szintidőről) mérlegeltük a dolog és arra jutottunk, hogy nem érnénk el már időben a Salgóvárat, Magyar-völgyet. Ugyanakkor azt is tudtuk, hogy innen a kiszállás nem egyszerű, gyakorlatilag három-négyszeri átszállással sem lehet visszajutni Királyrétre, ezért előkerestem gyorsan egy térképet és igyekeztem felidézni minden emléket a környékbeli turistautak meredekségéről, hosszáról… Ismét kamatoztathattam Börzsöny mániámat és azt, hogy hosszú órákat szoktam otthon is pihenésképpen útvonalak tervezgetésével tölteni. A tapasztalatok alapján végül megszületett a döntés, irány végig a Fekete-völgy, aztán Halyagos kulcsosház a kék kereszten, és onnan fel a Rakodó. Ezzel a kaldera körüli túra, kalderát átszelő túrává változott. A Csarna-völgy az egyik legszebb hely a számomra, így a fényképek erről a szakaszról sem maradtak el, annak ellenére, hogy faradtan, a végén már fejlámpa fényében az alig kijárt, mély havat rettentő embertpróbáló volt taposni felfelé. A leszálló ködben és sötétben egyre csak meresztettem a szememet, mikor látok meg valami ismerős támpontot, ami jelzi, hogy nincs már messze a Nagy-Hideg-hegy, Csóványos közti nyereg. Hatalmas lendületet adott, amikor végre megpillantottam az NHH kissé viharvert, északi sípályáját, és tudtam már nem kell sokat mászni felfelé.
Bár a Rakodóhoz felérve még az óriás fakeresztet sem láttuk a sűrűn gomolygó ködben és hószállingózásban, viszonylag könnyen rátaláltunk a csúcs alatt elhaladó sífutóútra és onnan a lefelé igyekvő fejlámpák alapján a piros sávra. Itt újra becsatlakoztunk a Vulkántúra útvonalába és a Magas-Taxi turistaház érintésével lesétáltunk Királyrétre.
Módosított körünk végül 32 kilométeresre sikeredett, 1600 méter szinttel, ami úgy érzem, annak ellenére, hogy idén nem mentünk végig a teljes útvonalon így is szép teljesítmény. Különösen figyelembe véve a durva útviszonyokat. Büszke vagyok rá, és ma saját bőrömön is tapasztalhattam, hogy a Börzsöny nem viccel! A Vulkántúra szépsége többek között ebben is rejlik, ha mindig, mindenki könnyen teljesítené, elveszítené azt a bizonyos több érzést, ami újra és újra odahív. 2022-ben újra „indul a tánc” a kaldera körül, de addig is még sok Börzsönyös és más hegységes kilométer, edzés van hátra.
Szerző: Németh Krisztián
A mai nap egy ízig-vérig igazi téli túrát tartogatott,a Börzsöny és a tél nehézségeivel együtt! Rögtön az elején szeretnék GRATULÁLNI (Csupa nagybetüvel) Juhász Gergő „mentoráltamnak” ,aki élete első 40km és 2200m feletti túráját,egy hónap felkészüléssel és három túrával a háta mögött ,sikeresen teljesítette,az igazán nehéz téli körülmények ellenére!!!! A nehéz szakaszokat kitünően átvészelte, lábon kihordta az összes hullámvölgyét,akarat ereje,és elszántsága kimagasló volt végig,és ezt siker koronázta! Pacsi! Nagyon jó hangulatú túrára sikeredett. Minden hátráltató tényező ellenére, nagyon örültünk a találkozásoknak a rég nemlátott túratársakkal, és az együtt megtett kilométereknek. Ezúton is
Gratulálok
Minden sikeres teljesítőnek!
Szerző: Bujdosó Béla
2021 12 11.Ahogy a mondás tartja, ” A medve nem játék,a sör nem alkohol,és a Börzsöny nem viccel.. ” Börzsöny vulkán teljesítménytúra.42.km, Igazi tél várt minket odafent,hó,fagyos, hideg szél,hó,és hó…Óriási emelkedők,meredek nyaktörő lejtők. Az igaz hogy az össztáv 42.km,azonban a túrán ránk váró 2290.méter szintemelkedést a táv 35-ik kilometérénél már le is tudjuk ,az embert próbáló mászások után,a lejtmenetek legalább annyira kemények és technikásak, majd ezek után a Nagy hideg hegyről az utosó 7.km -en már csak „lecsorgunk” Királyrétre.A szervezés kiváló,az ellátás csillagos ötös az ellenőrző pontokon. Az útvonal : Királyrét- Nagy-Hideg-hegy – Égés tető- Csóványos – Fekete völgy – Holló kő -Salgó vára – Magyar hegy – Magyar völgy – Nagy – Hideg-hegy – Királyrét .
Szerző: Márton Dániel
Motivált voltam rendesen, mert rég futottam egy jót, és tesztelni kellett hogy a szervezetem mennyire regenerálódott a vírus után. Az első két stádium meg volt, ez volt az utolsó fejezet, nosza..
Eszter Hajduk -ékkal utaztam le Királyrétre, ahol végül 7:15-kor nyakamba vettem a Börzsönyt. Vámos Hajnalka -val kezdtünk el kocogni, de utolért Bötkös Tamás, így egy kicsit erősebb tempóra kapcsoltam. Mire az első ep-re a Cseresznyefa-parkolóhoz értünk már éreztem hogy a bemelegítés meg is történt. Ez után egyedül maradtam. Számoltam azért némi hóval, de ami a Magas-Börzsönyben fogadott, na az nem volt semmi. Az ellenőrzőponttól végig jó meredek vitt fel a Nagy-hideg hegyre, ahol már kőkemény tél uralkodott. Sajnos a cipőmnek a talpa (bütykök) már erősen lekopóban vannak (jó azért nem úgy néz ki mint 2 éve, de hajaz rá..). Ezáltal a lefeléket nem tudtam tempósabban venni, mert borzasztóan csúszkáltam. Ennek nem örültem, pedig a lendület még vitt volna. Csóványosra felfele előztem ki sok gyalogos ismerősömet, de sokszor a 30 cm szűz hóba kellett kilépni az egy nyomtávos úton, ami a Csóvi tetejéig kicsit felőrölt. Ráadásul előtte az egyik előzésnél a bal szememet telibe vágta egy faág, és utána fokozatosan gyengébbnek éreztem a látást, ami kissé aggállyal töltött el. Később szerencsére jobb lett már. A kilátóhoz érve megkapom a pecsétemet, és a kilátóból lejövő Sára Peti, és Pető Sanyi után loholok a hatalmas hóban. A lefeléken pikk-pakk elmentek. Megköszöntem ezt a cipellőmnek, de azért szerencsére haladtam, még ha nem is úgy ahogy szerettem volna. Na de jött egy jókora változás. Nem kajáltam a Csóvin, gondoltam szépen lerongyolok a Fekete-völgybe ott meg már várnak a kenyerek úgy is. Viszont a Z- jelzést elterelték egy olyan útra, ahol sziklák között kellett emelkedni, és a haladási sebesség is kb. majdnem megfeleződött a régi útvonal menetidejével. Sas-út a becsületes neve ennek a résznek. Bízom benne ez a védett sas amelyik lentebb fészkel valahol, mihamarabb tovább áll, mert szépnek-szép ez az útvonal egy jó kiránduláshoz, de teljesítménytúrán nem sok kedvem lenne menni erre többet. Sanyival és Petivel érek le végül a Fekete-völgyi panzióhoz, ahol már tényleg borzasztó éhes voltam, mert legalább ez az új útvonal vagy fél óra pluszt eredményezett minimum. Gyorsan belevetem magam a hagymás-zsíros kenyerek pusztításába, amit finom meleg teával öblítek le. Hiába mentem ahogy tudtam, még a 6-os átlag is előttem loholt picivel. Petiék tovább állnak, nekem kell egy kis pihi. Szemán Zoli-val indulok tovább. A P4-en jót beszélgetünk, majd a P-ra fordulva magamat is meglepve kocogok felfele. Elhagynak Hegedűs Ákosék, fél órával utánam indultak, és tolják felfele is rendesen. Gondolkozom hogy mi volt az a fél óra amivel gyorsabban jöhettek, de nem jövök rá. Pedig ha tudtam volna hogy még az elitkommandó is tiszteletét tette itt, de erről majd később. Gyönyörű helyeket hagyok magam mögött, de ebből most semmi nem látszik a nagy köd miatt. Egysíkúan próbálok küzdeni a hóban, és mire végre valahára megérkezek Salgóvárra, megint nagyon éhes lettem. Egy szójarudat be is pusztítok, a 6-os átlag 10 perccel előttem. Belül azért már kezdek örülni, mert a túra neheze megvan, még egy nagy durvulás lesz. A Magyar-hegy oldalába haladok (haladnék), de az oldalazós havas úton a cipőm miatt megint nem haladok úgy ahogy szeretném. Lassan bele is törődök, de mire feleszmélek az igazi futók hada ér utol, fiústól, lányostól, és pillanatok alatt eltűnnek a messzeségben. Gondolkoztam hogy előtte megkérdezem mikor indultak, de a lelki békémnek jobb ez hogy nem tudom inkább.. A Magyar-hegyről lefele természetesen a jókora csúszós sár nehezíti most a haladást, nehogy véletlenül is próbáljak egy kicsit haladni érzésre. Leérvén a völgybe, ellenőrzőpont. A 6-os átlag még mindig 7 percre előttem, nem sokat tettem az ügy érdekébe a Salgóvártól Utolér egy lány, pont utánam pecsétel. Vesztemre ránézek az itinerére, és nem csak annyit sikerült kiszúrni hogy Dendel Niki, hanem megláttam a 8:30-as rajtidejét. Hamar borús gondolatok támadtak a fejemben hogy mi a francot csináltam eddig? Jó, persze a cipő az oka, meg a nulla edzés :))
Tudtam hogy egy hosszú dózerút következik, ami sunyin, de olykor nagyon meredeken is emelkedik fölfele végig. Na, gondoltam kicsit futok ez a lány után, hadd görcsöljön be végre a vádlim. Mire a gondolatot tettek is követték volna, rájöttem hogy a kesztyűmet ott hagytam a ponton. Sprint vissza, majd replay. Jelentem, kb. 5 percig sikerült tartani a messzeségből a tempóját, aztán elgondolkoztam rajta hogy lehet inkább sakkozni kellene máskor. Azért becsületemre legyen mondva a nagy részét kikocogtam a dózerútnak, de az igazi futástól ez úgy látszik még nagyon messze van. Bányapusztára érve már tényleg elfáradtam. A K- rövid, de meredek emelkedőjén is komótosan gyaloglok fölfele. A P+-re érve jön az utolsó durvulás vissza a Nagy-hideg hegyre. Ahol lehetett kocogtam még, amin én is meglepődtem hogy még megy, de ahogy jött a siratófal, átléptem túlélő üzemmódba, és megfontoltan gyalogoltam a hatalmas hóban. NHH előtt jókorákat korgott a gyomrom, na majd még egy csokit elő kell bányászni. Felérvén viszont ezt szépen elfelejtettem, mert a mennyei meleg tea minden gondot és bajt elfelejtett kb. 2 percig. Megkérdeztem az időt, számolgattam, még a 7 óra se lesz meg? Pff. Pedig ennél többet tényleg nem tudtam beletenni ma.. Na még egy 7 km, végig lejtővel. Nem volt kedvem nekiállni nagy rohanásnak, mert a vádlim jelezte hogy köszöni szépen, neki ez már nem hiányzik, de azért próbáltam úgy tenni, hogy én ma futok, vagy legalábbis annak képzeltem magam. Egy pillanat alatt utolér Marcell a fiatal srác, akit mindegy-mindegy alapon megkérdeztem hogy kb. mennyi idő alatt lesz meg ez neki? 5:20 körül, aztán pár szó után el is engedtem, nehogy 6-ossal kezdődjön az ideje
A hosszú egyenes nyiladékban már messziről sem láttam. De a célig legalább engem sem előzött meg senki. Ezt az utolsó 7 km-emet talán lehet futásnak hívni, mert végül 45 perc alatt lett meg. Ugye ha nincs nagy hó, meg rossz cipő, meg edzetlenség, meg szintkülönbség, meg még ki tudja mi, lehet itt futni? Végül 14:08-kor, 6 óra 53 perc alatt értem körbe ezen a még szép időben is kemény túrán. Egy mínusz fél óra szerintem még benne volt, ha rendes cipőben indulok neki.. A célban maratoni várakozás, de szerencsére kedves túrázó (futó) ismerősökkel elütöttem az időt, visszahozva a pozitív érzésbe egy kicsit. De hogy itt mennyi futó volt, csak lestem.. Utánam is nagyon sokan értek még be futóruhában. De lehet ők nem is futottak
Szerző: Nánási Ottó Ottorino
ILYEN KEMÉNY MÉG NEM VOLT egyetlen Börzsöny Vulkántúra sem abból az ötből, amelyet ezt megelőzően lenyomtam. A mostani, a 6. mellett egyrészt azért döntöttem, mert már viszonylag régen, 2015-ben teljesítettem utoljára, másrészt esőmentes időjárást jeleztek a túra napjára, harmadrészt közösségi közlekedéssel megoldható volt a rajtba jutás és a cél elhagyása úgy, hogy a túra alatt nem azon kellett agyalni, hogy melyik buszt fogom elérni. Túratársammal Inczédi Zolival a Királyrétre tartó buszon találkoztam spontán. Tervem, hogy a busz 06:30-as megérkezése után kb. 10 perccel már úton leszünk dugába dőlt, mert a Kastélyszálló hosszú folyosója már tömve volt indulni vágyó túratársakkal. Olyan 7 óra tájban végül sikerült elindulni. Az autók által keményre döngölt havas szakaszt hamar magunk mögött hagyjuk. A hóba keskeny, csúszós ösvényt tapostak az előttünk járók, de az út szélén még van olyan letaposatlan sáv, amelyen csúszkálásmentesen előrejuthatunk. Az igazi emelkedő az első ellenőrzőpont, a Cseresznyefa parkoló után kezdődik. Innentől már érezzük a gyakran vissza- és félrecsúszó lépések okozta plusz megterhelést. A hótakaró egyre vastagodik. Az eddigieknél sokkal kimerítőbb feljutni a 2. ellenőrzőpontra, a Nagy-Hideghegyre, a turistaházba. Iszunk egy-egy pohár teát. Megelőzőleg a pontőr a gyümölcslé és/vagy tea opciókat kínálta fel, és amikor a gyümlevet választottam, lenyúlt egy pálinkásüvegért. Köszöntem szépen, de még időben leállíttattam a mozdulatot, és inkább egy papírpohár teát választottam. Zoli csúszásgátló macskákat illeszt a túracipőire. Én nem sok értelmét látom felölteni az eszközöket, mert a mély porhóban nem tudnak a kapaszkodó körmök fogást találni. A turistaház még nem bírt kiemelkedni a sűrű ködből. Nem élvezhetjük azt a látványt, mint amikor a tejfehér ködtenger fölött, napsütésben szikrázik a havas táj. Meredek lejtő után több magaslatot leküzdve támadni kezdjük a Csóványost. Egyre nehezednek a lépések, egyre meredekebben kell felfelé tartani. Hosszadalmas kapaszkodás után, váratlanul bukkan elő a ködfátyol mögül a csóványosi kilátó, ahol újabb bélyegzést kapunk itinereinkbe. Egy fokkal könnyebb a haladás a Magosfáig, ahol szétválik a [P-] a [Z-] jelzéstől, és mi a [Z-]-n folytatjuk lejtős, de inkább hullámvasutas utunkat. A terepfutók csoportokban előznek. Megállapítjuk, hogy a túra résztvevőinek létszáma jelentősen megnövekedett az évek során, és úgy tűnik, hogy a futók kerültek túlsúlyba. Egy viszonylag szélesebb útra érünk, de váratlanul meredeken balra felvág a jelzés egy keskeny, még ösvénynek sem nevezhető csapásra. Mi a lófilé?! Erről nem volt szó! Zoli nézi a telefonját, és azt mondja, hogy nála a [Z-] jelzés megy tovább a szélesebb úton. Az érkező Bubu sporttárs tájékoztat, hogy néhány hete változtatták meg a jelzés útvonalát ragadozómadarak fészkelőhelye miatt. Ezen a szakaszon az idők során már többször variáltak a vonalvezetésen, de idáig ez sikerült a legszopatósabbra. Eredetileg meredeken lefelé kellene tartanunk a Fekete-völgyi panzióhoz, ezzel szemben most százvalahány méteren mászunk meg különféle hegyeket. Ráadásul az út minőségét az jellemzi, hogy csak a felfestett turistajelzésekből lehet következtetni arra, hogy itt valami ösvénykezdemény van. A nagyobb gáz, hogy a lábnyomnyi letaposott ösvényen a meredek lejtőkön annyira csúszik a tömörített hó, hogy kénytelen vagyok én is felhúzni a macskákat. Keresek egy vízszintes faágat, amire ráülve elvégezhetem a műveletet. A korhadt faág persze rögtön leszakad alattam, és a hóban félig fekvő helyzetben veszem fel az eszközöket. Az úgynevezett Sas úton a Fekete-völgyig annyi meredek lejtőn kell lebotorkálni, hogy a sok fékező erőfeszítés igencsak megviseli a térdeimet. Ezen közben a sasokra és egyéb ragadozómadarakra annyi és olyan durva átkokat szórok, amitől egy vérbeli természetvédő agyvérzést, de minimum szívinfarktust kapna. A panzióba lépve illendőségből levesszük a vasakat, és pecsételtetés után sorozatban toljuk be a zsíros kenyereket valamint a pohár teákat. Sokat kivett belőlünk az idáig megtett út, és a továbbiakhoz is nagy szükségünk lesz a kenyérgőzre. Én úgy érzem, hogy kiment a lábaimból az összes erő, és ha lenne a túrának egy rövidebb változata, akkor menten átneveznék arra, de hát nincs ilyen. Tovább indulunk. Felfelé menet egy keresztbe dőlt fára telepedve Zoli ismét felveszi a kapaszkodó macskákat. Én megint odázom a dolgot, mondván, hogy nemsokára nagy darab vulkanikus köveken fogunk bukdácsolni, és ott nem igazán lesz jó közlekedni vasakkal a túracipőmön. Zoli cselekedett helyesen, mert amikor két nagyobb kő közötti lejtőn ügyetlenkedek lefelé, megcsúszok, és egy fát elérni igyekezvén lepattanok róla. Hirtelen hanyatt fekve találom magam a havas kövek között. Alig bírok felkászálódni. Nyomban havária jelentést fogalmazok magamban: jól bebasztam a jobb csuklómat a fába, amit el akartam kapni; enyhe hámsérülés keletkezett rajta, de azon kívül, hogy fáj, nem történt semmi súlyos. Juszt is kitartok a macskátlan továbbhaladás mellett, és amikor ennek hangot is adok, a macska szóra Géza kutyája Csutora hátulról erősen ugatni kezd. Hosszadalmas hullámzás vár még ránk a Börzsöny nyugati gerincén: Jancsi-hegy, Hollókő. Persze az itinerben megígért csodálatos kilátásból nulla valósul meg a szűnni nem akaró köd miatt. Végre, valahára leérünk abba a nyeregbe, amiből meredeken kimászva elérjük a következő ellenőrzőpontot, a Salgóvárat. Na, innen aztán még nyáron is veszélyes lekecmeregni, nemhogy most, a keményre taposott havon. Megadom magam; egy sziklának támaszkodva felveszem a macskákat. Még az eszközök segítségével is csak tipegve merészkedünk le a vár még megmaradt mellvédje mellett. A veszélyes szakasz után pihentető lejtő következik, ami már nagyon ránk fért. A lejtő egy enyhe útkanyarban emelkedőre vált; a Magyar-hegyet gyűrjük. Emlékeimben a hosszú emelkedőt egy jól siethető lejtő váltja fel, de feltehetően a vadkerítés miatt, amit itt látok jobbra, ezt a turistautat is elterelték egy keskeny, összevissza kígyózó csapásra, amelyet számomra érthetetlen módon süppedős sár fed. Lehet, hogy suttyomban még dolgozik a vulkán, az olvasztotta meg a jeget, havat. Magyaros káromkodásom mellett jutunk le a következő pontra, a Magyar-völgybe, ahol teát és csomagolt nápolyi szeletet kapunk, amit rögtön el is fogyasztunk. Az utolsó, de nagyon hosszan tartó emelkedőnkbe kezdünk. Először egy széles, enyhén emelkedő úton megyünk, ami helyenként jéggel borított az erre közlekedő erdészeti járművek miatt. Észrevehetően szürkül az égbolt, már amennyit látni lehet belőle. Nem emlékszem arra, hogy ez az elnyúlt emelkedő ilyen hosszan tartott volna legutóbb. Amikor már lihegősre váltunk gyanút fogok. Itt valami nem stimmel. Hogy a bánatba bökhettük el Bányapuszta kulcsosházát és a mellette kezdődő meredek emelkedőt, amikor már számtalanszor megfordultam ott. Nem tudom. Hála a GPS-nek Zoli okostelefonján hamar megleljük a nekünk szükséges [P+] jelzést az Aklok-rétje közelében. Meg kell innom a doboz magammal hozott energiaitalt, mert úgy érzem, hogy nélküle már egy tapodtat sem tudok továbbmenni. Frissítés közben egy pár megy el mellettünk, akiken már üzemel a fejlámpa. Mi egyelőre kitartunk lámpa nélkül, mert még elég a hó ”világítása”. Aztán valamivel a Hanák-rét előtt mi is világot gyújtunk, mert hó ide, hó oda, a mélységeket már nem tudjuk kellően érzékelni az erősödő szürkületben. Nemsokára annak az emelkedőnek az aljához érünk, amelyiken csak araszolva, meg-megtorpanva tudunk felmenni. Csak az a tudat visz előre szakadatlanul, hogy nemsokára – ma már másodszor –, felérünk a Nagy-Hideg-hegyi turistaházhoz. Amikor az előttünk járó fejlámpák élesen balra kanyarodnak, örülünk, mert az a műút, amire felértek a sporttársak, néhányszor tíz méteren belül eléri az utolsó ellenőrzőpontunkat. Bunkóság ide, tahóság oda, belépve már nem vesszük le a macskákat. Zoli leül egy kanapéra, de én inkább egy széken ülve fogyasztom el a teámat egy magammal hozott banánnal, mert a kanapé mélyéből csak nehézségek árán tudnék fölkelni. A sífelvonó melletti, meredeken megyünk lefelé. Bizonyos erősség fölötti lejtőkön ijesztően fáj a bal térdem azok miatt az átkozott Sas úti, extrém lejtőkön való megeröltető fékezések miatt. Amikor viszont enyhül, és jól siethetővé válik a lejtő, gangolhatunk, ami a csövön kifér. Zoli számításai alapján a 18:25-ös busz elérése már esélytelen, de bizton számíthatunk arra, hogy beleférünk a szintidőbe. A Taxi-rét után a terepviszonyok lehetővé teszik, hogy még egy lapáttal rádobjunk. Meglepődök, hogy ezen a szakaszon már egyáltalán nem fáj a térdem, egy túrázót még meg is előzünk, ami egyáltalán nem volt jellemző ránk a túra alatt, sőt, éppen ellenkezőleg. Zoli időnként bemondja, hogy kb. milyen táv van még előttünk. Egyre nő a Kastélyhotel vonzása, és amikor kivilágított házakat veszünk észre, akkor már tudjuk, hogy győztünk. Csupán 8 percet hagytunk bent a 12 órás szintidőből, és amikor a célban megjegyzem, hogy a siker érdekében mennyire belehúztunk, Károly Viki – aki ezúttal rendező –, azt mondja, hogy nem kellett volna annyira sietni, mert a hóhelyzet miatt a főrendező egy órával meghosszabbította a szintidőt. Sebaj, akkor ezt is a fegyvertények közé soroljuk.
Másfél óra múlva jött volna az utolsó busz, ami levitt volna Kismarosra, de Zoli ötlete nyomán kimentünk a parkolóba, ahol találtunk két olyan kedves autós teljesítőt, akikkel legurulhattunk Kismarosra, hogy egy órával korábbi vonatot érjünk el. A Nyugatiban könnyebben tudtam leszállni a vonatról, mint gondoltam (alacsony padlós). Utólag már mindketten nagyon hepik voltunk, örültünk, hogy nekivágtunk a nem kicsi feladatnak, ám a másnapra tervezett ”Magyarországi Forrástúrák a téli Börzsönyben” című túra megmaradt tervszinten, és ki-ki már csak meleg zuhanyra és puha ágyra tudott gondolni.
Ottorino
Szerző: Nagy Orsolya
Mozgalmas hétvégén vagyok túl – de ezt pont így szeretem.
Szombaton első Vulkántúrámat volt szerencsém abszolválni, de biztosan nem az utolsót, ha rajtam múlik. Végül 8:12 alatt lett meg a 42 km 2000 m feletti szint társaságában.
Gyakorlatilag a Csóványos után, a Magosfa felé a Z kezdetétől számomra új volt az útvonal, először jártam arrafelé. Viszont már a Magosfa előtt meg is „ígértem” magamnak, hogy mindenképp bejárom majd még a teljes útvonalat lehetőleg valamikor tavasszal, úgy április táján is majd, mikor már hosszabbak a nappalok (azaz lehet nyugodtan, „ráérősen” fotózgatni is pl. komolyabb szintű rámsötétedés-esély nélkül, lévén egyelőre ennen mostani technikai eszközömmel még nem eléggé tapasztaltam ki, miként lehet a leghatékonyabban a lehető legjobb minőségű fotókat kreálni, ellentétben számos sporttárssal, akiknek láthatólag az enyéimnél bőven jobb menetidők mellett is szoktak születni rendre remek képeik a túrákon). Valamint azért ama csúcsokon, ahol megfelelő időjárási viszonyok mellett erre lehetőség adódna, a kilátásokat is bőven érdemes lenne szemrevételezni, úgy sejtem.
A lefeléket szinte mindenhol igyekeztem „megfutni” ( na jó, lájtosan megkocogni jobbára ), a felfeléknél pedig eleinte kicsit megilletődtem az oly mérvű hótakarótól, amekkorában ezidáig még ekkora távot nem mentem, de szerencsére a hómacskám a segítségemre sietett annyira, hogy ne legyen sokkal több a visszafelé, mint az előre irányuló mozgás. Úgy a Csóványostól a Salgóvárig egészen energikusra sikeredett a haladásom, meg is lepődtem, hogy szemlátomást – legalábbis nagyobb arányban – futók közül is akadtak, akikkel rendszeresen kerülgettük egymást oda-vissza (a leírása szerint all weather, valójában már legalább a Nagy-Hideg-hegy után tökéletesen beázott cipőm annyira nem lájkolta ilyenkor az egynyomtávú ösvényen történő, bokáig érő hóba való kilépéseket, bár pont a mondat első tagjának értelmében ekkor már teljesen mindegy volt neki, meg nekem is e tekintetben ). A Nagy-Hideg-hegyre felfelé tartó P+-ről sokat hallottam előtte több túratárstól (nem feltétlen pozitív felhanggal így az amúgy sem túlzottan sík terep dominálta túra vége felé), de mire elé kerültem, becsülettel felküzdöttem magam rajta, AS szabvány szerint (vö. „ahogy sikerül”). Fent a turistaházban még egy végső erőmerítés várt rám a meglehetősen ízletes teából, majd egy érzésem szerint és magamhoz képest aránylag dinamikus lenyargalás a jól ismert P-on a célba.
Szerző: Mosolygó Zsanett
Be kell valljam, nagyon furcsa volt először úgy járni imádott hegységem csodás ösvényein, hogy nem tudtam a táj szépségére fókuszálni, megélni azt a csodálatos érzést, amivel a Börzsöny minden alkalommal lenyűgöz, mert a mai Vulkántúra számomra kőkeményen a túlélésről szólt. A nagy hó és a jeges, csúszós szakaszok miatt muszáj volt koncentrálni, nehogy baleset legyen a vége, közben tartani a tempót, hogy szintidőn belül végezzek – de még így is élveztem a túrát az elejétől a végéig. Voltak kételyeim, hogy sikerülni fog, de most fáradtságtól zsibbadó lábakkal is úgy érzem: megérte! Életem első teljesítménytúrája sikeresen teljesítve.
Nagyon köszönöm a barátaimnak és családtagjaimnak a sok biztatást, és hogy hittek bennem!
Nélkületek nem sikerült volna!
Szerző: Vámos Hajnalka
A történet címén gondolkoztam és ilyenek jutottak eszembe: „Tévedések – eltévelyedések vígjátéka” vagy az „Ember tervez, a Börzsöny majd megmutatja”, „Menj, haladj, küzdj és bízva bízzál (magadban)”… stb J
Lelkesen készültem testben és lélekben is a Hazajáró Egylet által szervezett Vulkán túrájára a magas Börzsönybe. Örültem, hogy végre megint eljutok egy klasszikus teljesítménytúrára, ráadásul kihívásokkal teli kalandnak ígérkezett egy számomra teljesen ismeretlen terepen. A Pálos 70 óta nem voltam ilyen rendezvényen, de legalább edzegettem a Kevélyen. Ez az év nem az az év, de már lassan eltelik végre. Felkészültnek éreztem magam, a kihívásoktól meg nem riadok vissza amúgy sem. Minél nehezebb egy túra, annál inkább dolgozik az agyamban az adrenalin és visz a lendület általában.
Amúgy sem a könnyű túrák közé tartozik a Vulkán a maga 42 km-vel, melyhez 2216m szint társul, ráadásul tekintélyes mennyiségű hó esett.
Barátokkal terveztünk együtt menni. Egész héten izgalomban tartottuk egymást, hogy milyen jó lesz. Nem is terveztünk őrült rohanást, inkább amolyan baráti, jóleső tempós menetet, jó kedvvel, vidámsággal. De a törpök élete nem csak játék és mese…
Sokan voltunk Királyréten, a rajtban kígyózó sor várta az indulókat. Örültem az ismerős arcoknak, bár nem sokat időztünk.
Az induláskor közbeszólt egy kis nézeteltérés, amit sajnos nem sikerült időben tisztáznunk (amolyan női hisztinek mondanám inkább).
Így 07:15-kor nagy puffogások közepette indultam a nagy kalandnak Márton Danival. Persze borítékolható volt, hogy az ő tempóját nem fogom bírni, így hamar elengedtem útjára. Amúgy is hajtotta a bízonyítási vágy és meg akart b@szódni egy kicsit, amit totál meg tudok érteni, hisz nekem is volt már ilyen túrám korábban. Többek között ezért is szeretem ezt a műfajt, mert utána mindig rendbe jön a lelkem is.
Mentem tehát egyedül, szépen a saját tempómban. Útközben ismerősök köszöntöttek. Szeretem ezeket a találkozásokat. Nagyon szeretem ezeknek a túráknak a hangulatát!
Közben cikáztak a fejemben a gondolatok, dühös voltam és csalódott, mert nem ezt terveztük egész héten. Kicsit aggódtam is, hogy mi lesz. Track nem volt nálam, csak az itiner, ráadásul a Locussal is elcsesztem valamit és előző nap újra kellett telepítenem, viszont nem voltam biztos benne, hogy sikerült mindent jól beállítanom (pedig eddigi túráimon mindig tökéletesen megbízható volt) – de lehet bizonyítani! Persze sokan voltunk, lényegében mindig volt körülöttem valaki. Ráadásul a friss hóban csak a kitaposott utat kellett követni szinte. Adta magát az útvonal.
A havas táj lenyűgöző volt. Sok idő azonban nem maradt a mélázásra, mert igencsak meg kellett küzdeni minden lépésemért a jelentős hóban, a kezdeti szintekről már nem is beszélve. Gyakorlatilag az első 10 km folyamatosan felfelé haladt. Az első EP a Cseresznyefa parkoló még csak-csak, de fel a Nagy-Hideg-hegyi turistaházhoz igen küzdelmes volt, majd onnan még fel a Csóványosra, nem kis energiákat vett igénybe. Irtó lassan fogytak a km-k, az idő annál jobban. Én még sosem voltam ekkora hóban ilyen túrán! Közben Eszterék is beértek, sőt, mentek is tovább. Váltottunk néhány szót, de vitte őket a lendület.
Igyekeztem terelni a gondolataimat és koncentrálni a haladásra. A havas táj, a hófehér erdő ámulatba ejtő volt. Imádtam, hogy voltak részek, ahol érintetlen, fehér puhaság vett körül. Imádtam a nyomokat figyelni a hóban, amit az itt élő állatok hagytak. Sajnáltam, hogy a nap nem sütött ki egy kicsit, hogy megmutassa, mennyire szikrázó is tud lenni a hóval borított környezet. Én szeretem a ködöt.
„…Mondják, hogy a természet a legnagyobb művész…bámulattal tölt el, hogy mi minden csodás szépet képes alkotni… A köd visszafogottá teszi az embereket, csendesebbé a világot… tompítja a harsány színeket és elmossa az éles formákat… elrejti a távoli dolgokat, s közelre, befelé kormányozza a tekintet… figyelmességre és óvatosságra int… titokzatossá tesz mindent…”
Azonban minden lépésért meg kellett küzdeni. És a hülye mit csinál? Fordítva vette fel a kamáslit, ami így folyton lecsúszkált. Már nem mintha számított volna valamit, mert ezt a rövidebbik fajtát vittem, azért megfordítottam, de nem szívesen álltam meg egy percre sem. A Speedgoat azonban tette a dolgát, ismét számíthattam rá és biztonságban éreztem magam benne. A hóban menés / futás imitálás azonban teljesen új mozgásforma volt számomra. Rá kellett éreznem.
A Csóványos kilátójára felmenni egyáltalán nem éreztem késztetést, amúgy sem volt kilátás a köd miatt. Hideg volt, kicsit szeles és a hajamra fagyott a dér. Gyorsan frissítettem magam és indultam tovább.
A Csóviról lefelé kezdem elkapni a ritmust és végre lendületbe jöttem. Egyre jobban egyre többet tudtam belefutni és ezt nagyon élveztem. Végre, talán menthető lesz a nap – gondoltam még akkor.
Mentem szépen a kitaposott úton a többiek után. Nem éreztem nehézséget, teljesen jól voltam. Jött a régi teljesítőknek egy új szakasz, amit idén tettek át fokozottan védett madarak fészkelése miatt az ominózus Sas-út. Mivel számomra ismeretlen a Börzsöny (eddig egyszer voltam Zebegényből egy 20km-es túrán, az is éjszakai volt), így nem okozott különösebb gondot. Kifejezetten szép, hullámzó útvonal, tiszta időben szép kilátásokkal. Csak haladtam a tömeggel, azonban az nem tűnt fel, hogy letértem az útvonalról. Valahogy megfogyatkoztak az emberek, de voltak páran körülöttem, így akkor még nem volt gyanús, hogy mi következik. Néztem az itinert is, de úgy tűnt a zöldön vagyok – elvileg jó helyen, hát mentem tovább. Egy sráctól meg is kérdeztem, hogy szerinte is arra kell-e menni, ő helyeselt is, később előre is engedtem és haladtam tovább. Pedig már akkor sem voltam jó helyen! Már egy ideje baktattam felfelé, egyre kevesebb nyom volt előttem. Agyaltam, mi legyen. Jöttek szemből, két páros, nem is értettem. A gps cserben hagyott – épp nem mutatott semmit. Mentem tovább. Azt mondták a zöldre visz. Aha… Megmásztam vmi pöcsöm hegyet, mentem egy csomót tök egyedül (a srác közben eltűnt előlem), mire végre ismét emberekkel találkoztam. Na, mondom szuper, annyira mégsem csesztem el. Ja, de mégis! Gyanús volt, hogy én ma már jártam arra egyszer! Próbáltam a többiektől informálódni, hogy hol is vagyok – kb. hülyének néztek. Bár nagyon cukik voltak, még pálinkával is kínáltak a nagy ijedtségre, de pont az hiányzott volna még! Ott fordultam volna föl a hóban valahol, hisz nem nagyon ettem aznap még semmit. S akkor megláttam a Sas-út táblát! Ismét. A gutaütés kerülgetett nagyjából! Legalább +5 km mentem feleslegesen a Fekete-völgyig. Másodjára már tudtam, hogy mi vár rám. Egyetlen porcikám sem kívánta sem a felfeléket, sem a hosszú, csúszós lejtőt a végén. Míg elértem a panzióba, megettem a szendvicsem, mert igencsak korgott a hasam, és tervezgettem, hogy szépen kiszállok a fenébe. Totál elment a kedvem az egésztől, hisz jó időt is mehettem volna, ha nincs ez a gixer és a +másfél-2 óra eltévelyedésem. Nem sok értelmét láttam a folytatásnak.
A panzióban dühöngtem egy sort magamban, hogy lehetek ennyire idióta, ittam két pohár teát, ettem egy zsíroskenyér szendót, majd indultam, itt még nagyon korán volt a kiszálláshoz. Idegből mentem hát tovább, ahogy bírtam. Közben azt latolgattam, hogy ki tudok-e szállni még valahol. Vagyis tudtam, hogy nagyon megbánnám, mert simán végig tudok menni, erőm van, a lábaim bírják, a mentális megboruláson, a hisztin kívül semmi bajom sem volt. Csak a kudarc élmény, hogy elcsesztem, de nagyon. A többiek megint rám várnak, lassan be is érnek a célba, én meg félúton vergődök valahol. Nagyon frusztráló volt. Nem akartam, hogy rám várjanak órákat. Felvetődött, hogy tegyék ki a cuccaim, én végigmegyek, aztán csak hazajutok valahogy…
Hollókó – Salgóvár szakasz ilyen gondolatokkal telt nagyjából. Tervezgettem, hogy mit csináljak. Sok embert megelőztem, visszaelőztem ismét. Magyar-völgyben kértem teát, mert elfogyott a vizem és gondoltam csapódok két sráchoz, akikkel hasonlóan haladtunk Hollókőtől. Vicces volt velük haladni azon a szakaszon, egymás nyomában. Olyan „kapj el, ha tudsz” érzés volt. Közben beszéltem Eszterrel is telefonon. Már beértek a célba. Már nyoma sem volt a reggeli drámánknak és sikerült lelket önteni belém, hogy kapjam össze magam és csináljam végig, már csak tizenpár kili van hátra (pedig szépen kitaláltam, hogy vegyenek fel valahol). Képes vagyok rá, ebben biztos voltam én is, csak frusztráló volt, hogy várni kell rám.
Túrtam magam előre, bele-bele futottam, ahogy bírtam, már kezdett sötétedni. A srácokat elhagytam lassanként. Bányapusztánál elővettem a fejlámpát is és persze figyeltem az itinert rendületlenül. Nagyon nem lett volna vicces a sötétben egyedül eltévedni. Az éjszakában derengett egy-egy fejlámpa előttem, így mindig megnyugodtam, hogy jó helyen vagyok, egyre közelebb a célhoz. Sorra előzgettem ki a túratársakat. Jó pár embernek nagy kihívás volt ez a túra. Hóból sem lett kevesebb. Már csak az utolsó nehéz szakasz várt még rám. Újra fel az NHH-ra. Hosszú-hosszú, meredek felfelé következett. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy minél előbb felérjek a turistaházhoz, onnan már „könnyű” lefelé következik a célba. A turistaházban nagyon jól esett a tea, 3 pohárral is megittam, ettem egy fincsi, pisztáciás protein szeletet és uccu neki, ez már a finish. Vitt a lendület lefelé. Futottam is, talán a legjobban ezt a részt élveztem. Már tudtam, hogy célban vagyok, biztonságban.
Jó lecke volt ismét. Küzdeni az elemekkel, a természet adta kihívásokkal, önmagunkkal.
Jó érzés volt beérni, mert vártak a barátaim. A teljesítéssel járó eufória most valahogy elmaradt. A kóválygásom rányomta a bélyegét egy kicsit.
Végül 11:15 órával teljesítettem a Vulkánt, csak sem a szint, sem a km nem stimmel. De vannak dolgok, amit el kell fogadni. Az agyam át kellett állítani, hogy ne kudarcként éljem meg. Nem így terveztem, de nincsenek véletlenek. Végül jó társaságban voltam, csodás környezetben, ~47 km-t bolyongtam fantasztikus erdőben.
Szeretem a tt-k hangulatát, jó emberekkel lehet bandázni út közben és utána is. Elismerés minden résztvevőnek!
„Utolsó pillanatig erősebbnek lenni, mint a helyzet, amelyet külső erők teremtenek meg körülöttünk. Lélekben nem feladni semmit, nem engedni; Ez a titok.” (Márai Sándor)
„Amikor elérjük céljainkat, nem az a jutalom, amit kapunk, hanem az, amivé közben válunk.”(Lao-ce)