vulkántúra 2013
12. Börzsöny Vulkántúra – 2013. december 14.
Szerző: Balazito
Börzsönyi Vulkántúra 2013.
Piros 85 és Naszály Trail után vérmes reményekkel készültem erre a versára, de ahogy teltek a napok úgy nem mentek a kilik, a tervezett 8-10 órás heti terhelés helyett 4-5 órás vánszorgásokkal kellett beérnem. Ennek ellenére 5 órás tervvel vágtam neki a távnak, de egyrészt lekéstem a 8 órára belőtt közös(ségi) rajtot, ezáltal – akkor még nem tudtam – megmenekültem egy harakiritől, továbbá a fel-felbukkanó ismerősökkel is el-elbeszélgettem, így hamar tovatűntek az 5 órás álmok. Végül NHH-n becsatlakoztam Speró és ZeRo alkotta csapatba, inentől kényelmes beszélgetős tempóban teltek a kilik. Aztán persze jött a holtpont, de a Taxi turistaház teája kiszedett belőle.
750 méter felett szikrázó napsütés, szélcsend, szerintem a Disney in Ice-on sem lehetett volna jobb hangulatom…;-)
Szerző: Ubalika 76
Vulkán 2013 – gyomorvulkán
Sajna a tavalyit ki kellet hagyni, idén viszont eléggé összeállt minden egy jó futásra. Z.zolival terveztünk futni, 4:45-ön belülit.
A meló a héten év végi hajtásosra sikerült, minimál alvások, iszonyat stressz. Péntekre enyhe megfázásos tünetek. Ráadásul este sikerült egy csomó zöldséget -cékla, édesburgonya, karalábé- összezabálni.
9:15-ös indulással 67p csóvi, majd döngetés lefelé. Miklós-tetőnél 2 futót beértünk, és akkora volt a race, hogy nem foglalkoztam azzal, hogy rakodónál balra kéne menni, döngettünk lefelé. Nam baj, majd valami szekérúton lemegyünk fekete-völgybe. Szekérút sehol, viszont kerítés, az igen. 2 kerítés, és 2 gerinc megmászása után kb. 10p bukóval értünk a t.h-ba. Ekkor már a gyomrom jelzett, hogy nem annyira szeretne befogadni semmit. Jancsi hegy még ment, de salgóvárnál brutál szétcsúszás, gyomorfájdalmak. Annyira besatult az emésztésem, hogy hiába próbálkoztam reggel, hiába próbálkoztam Magyar-hegy előtt, szinte semmit nem tudtam székelni.
Itt Zoli sem ment jól, hiába voltam padlón, nem tudott meglépni. Nagybörzsönynél betoltam 1 sponser gélt, meg egy kevés vizezett teát, és köszönhetően az egyenletes emelkedőnek, valahogy összerázódtam, és ideális 160-163 között mentem felfelé, de Zoli lassan távolodott. Bányapuszta után jöttek a meredekek, amiket szépen kifutottam, utolsó NHH meredeken sikerült visszaérnem Zolira. NHH-n együtt pecsételtünk, majd bepróbálkoztam pár korty vízzel, aminek az lett az eredménye, hogy Taxnál azt néztem, hova fogok okádni. Zoli megint elhúzott, én meg a gyalogláson törtem a fejem, mikor hirtelen előugrott belőlem 2 nagy böfi. Innentől repültem lefelé, és az 1p hátrányomat, pillanatok alatt ledolgoztam. De nem előztem meg Zolit, szépen mögötte maradtam, ki tudja, honnan és mi támad megint nekem az emésztőrendszeremből. Annak ellenére hogy 1 snickerst ettem NHH után, meg 1 sponsert Nagybörzsönynél, és talán 4 deci vizezett teát ittam meg az úton, 4p körüli iramban futottunk lefelé a kilaposódó hegylábon. A körülményekhez, és a +10p különtúrához képest a 4:49-el nagyon boldog voltam. Jó volt a rendezés is, szépen megkajáltunk, utána még a 6km-es hazagyaloglás meglepően jól esett.
Szerintem ez az esemény így ahogy van, jól van, talán GPS-es értékelés lehetne a futóknak, de nem igényelnék komolyabb, futóversenyszerű szervezést.
Szerző: -sanci-
Vúlkánszerű futás a Börzsönyben
Rövid vulkán pályafutásom eddig tele volt betlivel, a (nem kis) csorbákat a mai menettel próbáltam kijavítani.
2009: csúnya nagy bekezdés Krilinnel (ő persze bírta :), nagy megborulás, belek vonszolása. Majdnem bedőltem az avarba 2. Nagy hideg hegyre menet. Nem esett jól. 2012: Nagy tervekkel (6:00 célidő, muhaha) szemben a valóság: elszúrt frissítés, masszív belassulás, nehéz terep (nagy hó volt) 7:12es befutó. Nagy csalódás, pedig még edzettem is (igaz nem eleget, s hamar vártam az eredményt). Az idei év azért jól alakul, nem eresztettem le bringásszezon után, s a futás is sérülésmentesen megy (okosan edzve), ami nagy szó nálam.
Rajt: Korán leértem, 7:08 kor rajtoltam el. Kellemes -2 fok, fagyott talaj. Ekkor még gyéren voltak a népek, könnyen lehetett előzni. Feljebb sem volt nagy hó. NHH1 59 perc alatt lett meg kényelmes 149es átlaggal. Fent magashegyi látvány, felhőhatár fölé csúcsosodott a hegy, nekem szokatlan, nagyon szép volt.
Vízvétel, majd kényelmes kocogás Csoviig, banánmajszolással. Aztán valahol a zöldön menet komoly hibát vétettem. A navigáció szerint letértem az útról. Fogalmam sem volt, hogy a zöldön hol vagyok, az itiner szerint zöld négyszög váltás lesz. Benéztem a négyzetet? Pedig nem láttam. Visszamentem. Ekkor jött egy túrázó, s mondta a régen arra ment az útvonal, amit az órám mutat. Gondoltam, akkor nagy hiba nem lehet, ha arra megyek. Hát de 🙂 A természet megtette a magáét, az ösvény az enyészetté vált. Ha nincs GPS, még most is ott bolyonganék, az tuti. Szerencsére jött a zöld kocka, s megnyugodtam kicsit. Lent az EPn mondták nemrég festették át az útvonalat a hiúz miatt 🙂 Én ugyan nem láttam, ő lehet. Jött a mumus középső szakasz, szinttérképen pedig ártatlannak tűnik. Pár kisebb csúcs, de kellemetlen meredek. Ez kettőből, kétszer k. szarul ment. De nem most 🙂 Bevertem egy kulacs teát, meg egy mabekert, s pörgött szépen a motor. Ahol eddig gyalogoltam, ott most ment a kocogás. Sajna szinte végig egyedül mentem, s sikerült a Salgóvári EP sziklát kihagyni, elmentem mellette balra a piroson. Fortyogtam is magamban miatta.
Völgybe érve újabb kulacstöltés, s jöhetett NHH2. Egy csajjal haladtam együtt, 160ig emeltem a frekit, ez is volt a körülbelüli terv. Az eleje ugye lankás, aztán bedurvul. Ekkor ért utol a 2 terminátor. Azért próbáltam tapadni, 170es hr volt az ára, s így is lemaradtam :). Nehezen adva skalpom végül maradtak látótávolságban ~100-200m előttem haladtak. Mivel jól osztottam be erőm NHH2-ig is megborulás nélkül ment, csak a végén éreztem a vádli feszülést, de aszem ez normális 🙂 5.05re értem fel. Innen már csak gurulás, persze párszor majdnem elvágódtam a jégbordákon. 34 perc alatt leértem, az talán nem rossz, de a két hegyimenőt már nem értem utol. Mivel pontot és útvonalat is hibáztam, természetesen lent kértem, hogy ne írjanak be teljesítőnek.
Mindent összevetve nagyon jól ment, élvezetes nap és menet volt, csodaszép szakaszokkal. A Tátra nem látszott? Látta esetleg valaki? Valaki megírhatná, mennyi volt a pontos táv, kíváncsi vagyok mennyire tértem el a régi zöld kitérővel. Van pár pont, ahol még lehet csiszolni az időn. Na majd legközelebb, hiba nélkül.
Szerző: Csermanek
Vulkántúra
Mennyire kemény név ez, hogy Vulkántúra. Így kimondva. Hát nem egy Pilisi trapp. A sok mélyzöngés magánhangzó is jelzi, hogy itten a gatyát felfelé kell kötni.
Egyedül mentem, korán keltem, reggeli kajálást véletlenül elfelejtettem. A rajtban kényelmesen átöltöztem a kocsiban, aztán meg még a nevezés után is, mivel hidegnek éreztem az időt egy pólóhoz és egy hosszúújjú felsőhöz. 8-kor példás pontossággal kirajzott pár futó, én még pánikszerűen kalibráltam az órámat, és go.
Csanya mellé sodort az élet, együtt csapattuk, jól meg is oldottuk a „magas tax” és „taxi nyiladék” eredetét. Érzésre jó helyen mentem, de a pulzust nézve kicsit feljebb az ideálisnál.
Nem ismerem nagyon a Börzsönyt, amikor benne vagyok, mindig nagyon megragad. Most is így volt. Gyönyörű volt, meseszép, zúzmarás fák a budikék ég előtt, sejtelmes ködök, ragyogó napsütések, hó, jég, kő, nagyobb kő, geci sok kő.
Technikás volt a talaj, figyelős volt a haladás. NHH valahol 57 perc környékén lett meg. A következő részidő is ehhez a helyhez kötődik, 5:00. Közben nem nagyon néztem időt, élveztem a futást, a kilátást, illetve idővel próbáltam túlélni az emelkedőket, lejtőket. Olcsák Józsiék környékén mentem, ami végig így maradt, amikor elhúztak volna, mindíg beiktattak egy eltévedést, így volt lehetőség újra egy csoportban haladni. Azért a 36 km-en 2300 m szint megcsinálta a lábaimat rendesen, az utolsó NHH utolsó emelkedője már csak gyalog ment,
Mivel most épp alapozom az alapozásom, nem voltak különösebb terveim, mondjuk egy 6 óra körüli időnek örültem volna. Végül 5:39 alatt értem be kicsivel, ami a közérzetemhez, a pályához, és az utóbbi időszak edzéseihez képest nagyon jó jel a jövőre nézve. Mondjuk az is igaz, hogy szerintem legfeljebb 10 percet hagytam a pályában. Ennél sokkal jobb időre nem lennék képes.
Nagyon szép volt a túra, jó volt a rendezés, az ellátás is.
Most először próbáltam ki a töményre kevert izót. Egész vicces volt, jól működött. begittam két tasak long energy izót, vagy 1,5 liter vizet, két pohér teát, ettem egy energiaszeletet, és két gélt. Energetika végig rendben volt, a durva meredekeket nem futottam. Speedcrosst vittem, ami egész jól muzsikált a hóban, jól csúszott a jégen, amiből egész sok volt. Mivel csak egy dupla leszúrt rittbergert vállaltam utólag jó választásnak minősítem.
Túrázók tündérek volak, igaz barátok, semmi feszkó nem volt. Olyan három óra után fogytak el végleg.
Jó volt, na.
Szerző: B.A.K.
„Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer”
Üsse kő! Most ódákat fogok zengeni! Micsoda látvány, micsoda nagyszerű táj! Milyen nagyszerűen van ez a Börzsöny kitalálva! És az útvonal. Mikor azt hinnéd, nincs már feljebb/lejebb, bizony van! Szombat reggel kedvenc tájegységemtől fellelkesülten kormányzom autónkat Királyrét felé. Hatalmas bennem a tettvágy és a menni akarás. Elhatározzuk, hogy ma semmit sem bízunk a véletlenre: még a NHH-i utolsó kaptatón is mosolyogni fogunk! 🙂
Indulás: 8:30. A nyiladék kellemesen emelkedik, bár a „burkolata” nem tartozik a kedvenceim közé. Lendületes szakasz, könnyen kocogható. Aztán az első tüdőszorító emelkedő után már látjuk, hogy ma valóban gyönyörű lesz a táj! Még csak a NHH alatt járunk, mikor a nap megcsillan a dér fehér fák ágain, beragyogva mindent. Veszett fotózásba kezdünk, s ez később sem lankad. (Ez bizony meg is látszott a szintidőnkön.) A hegyen vár a valódi csoda, amiért mindenképpen jönni szerettünk volna erre a túrára: a felhők felett mindig ragyog a nap! És most ott vagyunk! Lenyűgöző látvány! Fotó és fotó.. 🙂
NHH-ről könnyed kocorászás a csóványosi kaptató aljáig, innen viszont jól jönne egy felvonó. Persze azért hamar felérünk, s szemünk elé tárul a leendő kilátó (leánykori nevén geodéziai mérőtorony) körbekerített képe. Nem időzünk sokat, lelendülünk a Magosfa irányába. A ponton pecsételés, és már szaladunk is tovább a zöldön. Rég láttam a jó öreg Vilatit, várom is rendületlenül. Mikorra végre megpillantom, már be is robbantunk a tomboló melegbe. Finom tea és ízletes /korlátlan/ zsíroskenyér örvendeztet meg.
Mire észbe kapok, már a piroson fuldoklok… No nem csak a kaptatótól, a nevetéstől is: eszembe jut, mekkorát estem a Fekete-völgybe lefelé menet (1/6). S már fent is vagyunk a csodás nyugati gerincen, bár a vulkánba való ki/belátást sajnos ködpaplan fedi, azért nem szomorodunk el. Lendületesen robogunk a kalderán, mikor hirtelen szemet kápráztató látvány fogad. Hófehér üvegfák nőnek ki mohazöld sziklákból, s a legkisebb szellő gyémántok ezreit hinti a fejünkre. Megbabonázva állok, úgy érzem magam, mint Alice csodaországban. Többször is említem a földöntúli szót. Leírhatatlan a tünemény, csak fotózok és fotózok. Nehezen állunk tovább.
A Salgóvár előtt tébolyult a hullámvasút. Mikor úgy érzed a vár már nem igen lehet magasabban, indulhatsz is lefelé, hogy mégis magasan legyen. Hja kérem, ennek fele sem tréfa. 🙂 Végre a várva várt vár! Pecsét, indulás, elkavarodás, magashegyi ereszkedés.. Végül újra úton. Technikai malőr miatt a kocogás egy ideig sajnos szünetel. Így csak sétafikálva közelítjük a Magyar-hegyet. De micsoda háttér fogad! Ködbe bújt szépszál fák feketéllenek, és megint egy film ugrik be: azt hiszem a Gyűrűk Ura. Itt aztán lehetne forgatni! Mindenesetre a fotózásra van lehetőség. Egy percig még látni vélem, ahogy vonul a köd, aztán megindul a lejtmenet Magyar-völgy felé.
A ponton csoki és tea fogad. Lehuppanunk a tűz mellé. A technikai probléma megoldásán agyalunk, végül úgy döntünk, vár a NHH, ne várassuk hát soká! Lelkes beszélgetéssel indítjuk a kiemelkedést és észre sem vesszük az elsuhanó kilómétereket. Mikor a P+ megérkezik, már érezzük a levegőben, hogy közelít a mosolygás ideje. A mosoly az emelkedőn nem őszinte, de lehetne rosszabb is. Rettentő jeges a feltáró út! A turistaháztól két biciklis kezd lejtmenetbe rajta. Elsuhanóban halljuk párbeszédük egy foszlányát: -Itt tuti, hogy el fogunk…
Pecsét és indulás, nincs vesztegetni való időnk. A Magas-Taxi turistaház zavarba ejtően hamar elérkezik, ugyanis NHH-tól újra kocogás képesek vagyunk. Pecsét, tea, nevetés. Szaladás tovább. Előhalásszuk fejlámpánkat, kényelmes tempóra kapcsolunk és ledöcögünk Királyrétre. Végül 9 órás menetidővel és cirka 6 eséssel (ebből egy a Taxi-nyíladékban esett meg úgy, hogy métereket csúsztam a hátamon :)) később elégedetten robogunk haza.
Jövőre ilyenkor ugyanitt, ha esik, ha fúj. Vagy ha egyszerűen csak csodálatos lesz újra, mint idén!
Köszönjük a szervezést! 🙂
Szerző: kapacina
Börzsöny Vulkántúra – 2013
Régóta szemeztünk ezzel a túrával, melyről sok jót hallottunk, de eddig mindig közbejött valami. Az útvonalat nagyjából ismertük, hisz sokat járjuk a börzsönyi bérceket. Extra motivációt jelentett a várható inverziós állapot, ami végül be is következett…
Pár perc alatt beneveztünk, aztán negyed 7-kor nekiveselkedtünk a Vulkánnak. A nyiladékban nagyon jól haladtunk, de NHH előtt a jeges pálya megfogott bennünket. Volt némi esés is, de kit érdekelt mindez, ha a háttérben éppen a felhőpaplanból előbújik a Nap… A turistaház feletti csúcson majd negyed órát vesztegeltünk, mire szemünk megszokta a látványt, ami egészen hihetetlen volt. A felhőből csak a Magas-Tax lógott ki, illetve a másik irányban a Szitnya kettős sziluettje, a Körmöci-hegység vonulata, tőle északra pedig a Nagy-Fátra hófedte gerince. Pazar volt. Sajnos a csóványosi torony felújítás alatt van, így onnan nem élvezhettük a panorámát, de a Magosfáról a fák között kinézve előkerült az Alacsony- és Magas-Tátra is. Magosfáról aztán lezúdultunk a Fekete-völgybe, egy kicsit visszakerültünk a meccsbe is, ugyanis az volt a célunk, hogy 10 órán belül érjünk be. A Fekete-völgyi panzióban éppen jókor jött a frissítés, ugyanis fogyott az energia, ám itt a remek teával és a zsíros kenyérrel rendbejöttünk. Egyébként mi mindenütt kedves, segítőkész pontőrökkel találkoztunk, részeg emberrel eggyel sem. A Fekete-völgyben például egy kézsérültnek segítettek lejutni Kemencére. Egyedül a salgóvári pontnál volt némi hiányérzetünk, hisz nem volt kiírva sehol, hogy a pont fenn van a sziklán, így némi túlszaladás után kellett visszatérni pecsétért. A Magyar-völgyben megint pont jókor jött a deli szelet (gyerekkorom óta nem ettem!) és a tea, így könnyen felküzdöttük magunkat a Szimandlira. Nagy-Hideg-hegyen újra kiértünk a ködből, pont láttuk a Napot lebukni. Az utolsó szakaszon nagy meglepetésre a Taxi-házban volt a pont, amely régi emlékeket idézett fel. Csak nehezen hagytuk ott a remek hangulatot, de tudtuk, meg kell nyomni a végét, hogy 10 órán belül legyünk. Végül 9:50 lett, ami a sok fényképezéses megállást beleszámítva számunkra igen jó idő. A célban mi nem láttunk italozást, ellenben egy mosolygó Szöllősi Ritát, akitől megkaptuk a gyönyörű oklevelet és kitűzőt. Remek túra volt, nagyon jól éreztük magunkat, kiváló volt a szervezés, ahogyan az ellátás is, a célban kapott babgulyásról nem is beszélve. Jövőre is itt a helyünk!!
Szerző: MirP
Életemben először vettem részt a 43,6 km.-es, 2216 méter szintemelkedéssel járó Börzsöny Vulkántúrán. Gyönyörű szép túra volt, csodálatos kilátással és jó kis szintemelkedésekkel. Reggel 6 óra körül érkeztünk meg Királyrétre, majd egy kis sorbaállás után be is neveztünk a túrára. Kétféle nevezési díj közül lehetett választani: 1200 Ft. meleg étel nélkül, avagy 1700 Ft. meleg étellel. Ezúttal az étel nélküli opciót választottuk s mivel sietnünk is kellett haza, jól is tettük. Reggel 6:15-kor indultunk el a királyréti Turistaszállóból a piros sáv jelzésen. A Taxi-nyiladékon át rövidesen a piros x-re kellett áttérni, amely a Cseresznyefa-pakolóba vitt, majd innen ismét jelzést kellett váltani a kék keresztre s később kék négyzetre, ami már a Nagy-Hideg-hegy alá vezetett minket. A sípálya-felvonó mentén sikeresen felértük a Nagy-Hideg-hegyi Turistaházig, az első ellenőrzőpontig, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt mindenfelé. Csodás volt látni, hogy a felhők felett vagyunk. Nem semmi látvány volt. Csináltunk is rengeteg fotót, majd továbbindultunk a kék jelzésen Csóványos irányába. Egy kis ereszkedés után érintettük a Szent István emlékkeresztet, majd kisvártatva ismét egy újabb erős emelkedő következett fel a Csóványosra a Szabó-kövek mellett. A csúcson a kilátóba a felújítás miatt nem lehetett felmenni, erre majd 1 év múlva, a következő Vulkántúrán lesz lehetőség. Csóványos után a zöld sávot követve hamar elértük a második ellenőrzőpontot Magosfánál, majd továbbra is a zöld sávot kellett követni. Ez az útvonal nemrégiben meg lett változtatva egy parlagi sas fészkelése miatt, de ez semmi különösebb problémát nem okozott számunkra. A hosszú ereszkedés végénél elértük a Fekete-völgy Panziót, ahol a harmadik ellenőrzőpont és egyben frissítőpont is működött. Meleg teát, zsíros kenyeret lehetett fogyasztani, valamint vásárlási lehetőség is akadt, illetve még ingyenes WiFi is működött a panzió területén, ha ez valakit esetleg érdekel. Igazából itt annyira leragadtunk, hogy jó sok időt (kb. 45 percet) elfecséreltünk, így a túra végén ez miatt kicsit számolgatnunk kellett, hogy beérjünk szintidőben, de végül is nem volt probléma. Miután elhatároztuk, hogy most már indulni kéne, nekivágtunk a piros négyzeten felkapaszkodni a következő szakasznak. Hamarosan elértük a piros sáv jelzést, amely Holló-kőre, majd Salgóvárra vezetett. Ekkorra már elég ködössé vált az idő és nem igazán volt már kilátás, viszont a hegygerincen csodaszép, havas, zúzmarás volt az erdő. Hófehér volt minden. Salgóvárnál begyűjtöttük a következő pecsétet, majd meredek ereszkedés következett szintén a piros jelzésen Magyar-hegyen át Magyar-völgybe, az ötödik ellenőrzőponthoz, ahol szintén nagyon finom meleg teával, illetve csokoládéval kínáltak meg bennünket a szervezők. Innen a szekérúton, majd a kék sáv jelzésen értük el a bányapusztai kulcsosházat, majd ismét szépen emelkedni kezdett az út felfelé. Áttérve a piros keresztre szépen felértünk Hanák-rétre, majd jött a túra utolsó s egyben igazán kegyetlen emelkedője: fel a Nagy-Hideg-hegyre. Itt kezdtem már eléggé kimerülni, eléggé belassultam, nem ment már úgy, mint az elején, de a végén csak felértem a turistaházhoz, ahol a hatodik pecsét beszerzése után elfogyasztottunk egy multivitamin pezsgőtablettát, hátha kissé erőt ad. Adott is, mert kicsit kitisztult a kép ezután és rögvest folytattuk az utunkat lefelé a piros sávon. Hamar elértük a Magas-Taxi turistaházat, ahol az utolsó ellenőrzőpont működött, majd pecsételés után egyből elindultunk lefelé Királyrét felé. Ez még egy elég hosszú, monoton szakasz volt, immáron korom sötétben. Kereken 18:00-kor érkeztünk meg a célba, Királyrétre, ahol az oklevél és a kitűző átvétele után egyből indultunk is hazafelé. Szuper túra volt, sok-sok szinttel és gyönyörű tájakkal. Remélem jövőre is el tudok jönni. Köszönjük a szervezőknek ezt a szép napot!
Szerző: Stabat
Ki korán kel, aranyat lel
Megkapom a füzetet, de bele sem nézek, mert, ahogy elindul egy csapat 5.55-kor, hozzájuk csapódom, csak tudják, hogy merre kell menni. Tudták.
Nagy-Hideg-hegyen éppen kel a Nap, csodálatos. Még meleg a teám, egy litert lecsúsztatok. Magosfánál kandikálunk ki a fák közül a Tátra felé. Sanyi bá’ folyó ügyeket intéz, elékerülök, ez a vesztem. A zöldet valahol elnézem, de semmi vész, majd csak tudják a többiek (egyszer már bejött). Csak a többiek, akik szintén lefutnak hozzám, ugyanúgy elvétik az utat. Hiába nézem a térképet, fogalmam sincs, hol vagyok. Visszamenni nincs kedvem (majd csak lesz valami alternatív útvonal), lett is, amivel kiértünk az aszfaltra. Végül is csak 3 km-t kellett pluszba menni. Szarvasok csapnak át elõttünk az úton. Éppen kezdek éhes lenni, gondolatban a szendvicseimet eszem, ehhez képest forró tea, és zsíros kenyér vár minden mennyiségben a panzióban, pusztítom is, ahogy tõlem telik. Megiszom a maradék hideg teámat és töltök helyette forrót.
Felfelé beszélgetõ lányok futnak el mellettem. Vandálkodom egy kicsit, és hallgatom a megrúgott fáról a zúzmara pergését. A Salgó-várról lefele nyilall a térdem, meg is ijedek, mi lesz így velem, még lesz lefelé bõven, de aztán valahogy rendezõdnek a csontok és a porcok, meg óvatosabb is leszek.
A Magyar-hegy mellett az összeszedettség tetõfoka.
Zúzmara a hajakon a következõ pontnál. Felidézõdnek elmúlt túrák emlékei a környékrõl, hogyan is tévedtünk el, milyen volt a lemenõ nap, hogy szakadt az esõ. A kék jobbra kanyarodik, egy sporttárs kisegít kettõnket, épp egyszerre érünk az elágazáshoz, páran továbbmennek, kiabálok utánuk, de nincs reakció. Felfelé a keskeny ösvényen a hölgy maga elé invitál, mert úgyis gyorsabban haladok. Ugyan én teljesen elégedett voltam a helyzetemmel, de erõt vettem magamon és elõretörtem. Már fél órája azt hajtogattam magamban, hogy a kékrõl a piros keresztre jobbra kell majd kanyarodni. Amikor az elágazóba értem, akkor balra mutatta a jelzés a piros keresztet (a kékkel együtt), ezen egy kicsit csodálkoztam is, de elkanyarodtam balra. Sõt az elõzõ esetbõl kifolyólag rámtört, hogy segítek és egy nyilat rajzoltam a földre a lábammal balra. Bocsánatot is kérek a magam és anyám, meg az összes felmenõm nevében, hogy ilyen nyomorékra sikerültem. Kár, hogy nem kapartam ki egy gyökeret, amiben magamra ismerhettem volna. Aztán jobbra leágazott a kék a piros keresztrõl, akkor már nagyon gyanús volt a helyzet, de még mentem egy kicsit, amíg fejben tisztáztam, hogy egyetlen oka lehet annak, ha a piros kereszt jobb helyett balra kanyarodik a kékrõl, az hogy fordított irányba megyek rajta. Azért leellenõriztem a térképen, hogy hova is tartok, a Salgó-várhoz, mivel ott már jártam, megadtam magam a felsõbb erõknek és visszafordultam. Az elágazónál nálam sokkal értelmesebb emberek éppen jobbra kanyarodtak, én félszeg mosollyal magyaráztam a bizonyítványomat és onnantól kezdve alig mertem felemelni a fejem. Egészen addig, míg a Nagy-Hideg-hegyhez nem értem.
A turistaházban megszabadultam a ruháimtól, melyek csöppet voltak csak átizzadva. Itt az idõ az átöltözésre, gondoltam, direkt erre az alkalomra betettem egy pólót a táskámba. Csak azzal nem számoltam, hogy a párologtatásom egy jelentõs része a táskám belsejében csapódik le, és a száraz póló is csak egy szép álom. Azért nem volt ennyire rossz a helyzet. Mindent elfogyasztottam. Az út innentõl már csak játék, móka és kacagás volt. Zsolttal lefutottunk, hogy még világoson essünk be a célba.
Otthon aztán átnéztem a kapott füzetet. Visszaemlékeztem a Sumival eltöltött nyári táborokra a Bakonyban. A bakancsára, a kutyájukra, Álmosra, ahogy a pára lassan felszáll a kerteskõi-szurdokból. Aztán végignéztem az utat, látom ám, hogy a zöld el lett terelve, ezért kerestem hiába a térképen, hogy hol vagyok. Majd legközelebb.
Köszönöm!
Szerző: Evelyn
Hajnalban nyitok be a nevezési helyiségbe, ahol már nagy nyüzsgés van. A kissé homályosnak tûnõ fényben (legalább nem zavarja alig nyiladozó szememet) kitöltöm a nevezési lapot. Pár perc múlva már kezemben is a 6:00-ás rajtidõvel ellátott itiner. Addig még van idõm, így elõkészítem a lámpát, mert a Nap még javában nyugszik, a túrabotokat, mert az összes börzsönyi emelkedõ meredeken fekszik. A rajtvonalat jelképezõ ajtónál már többen toporognak és számolják a másodperceket a startig. Szigorúan betartva a rajtidõt én is útra kelek. Igaz, néhány elõzékeny túratárs már korábban elindult, de csak azért, hogy kitapossa elõttünk az ösvényt….
Kocogni kezdek, hogy felvegyem a tempót és az üzemi hõmérsékletet. A kövesút után hamar a köves úton halad a csapat. Párszáz méter és szétszakad a mezõny. Igyekszem tartani a lépést, bár lábaim még alszanak. Én is. Erre akkor jövök rá, amikor egy kiálló kõben megbotlok és elesek… Sikerül felfrissítenem alig kéthetes térdsebemet, ettõl felébredek. A segítõkész túratársak a cuccaimat, én magamat próbálom összeszedni. Miután többé-kevésbé újra egyben vagyok, folytatom a piros x követését. Még mindig sötét van. Egyik gyalogló aggódva kérdezi, a szervezõk szóltak-e a Napnak, hogy ma is fel kell kelni? 2880 méter megtétele után ki erre, ki arra én a piros x-el balra fordulok. Az elsõ rettenet, a Nagy-Hideg hegyre vezetõ emelkedõ kicsit még várat magára, de már nem sokáig. Légzésem ritmusa jelzi, megkezdõdött a felfelé. Egyre havasabb az út, szép lassan átmegyek a télbe. Kellemesen felmelegszem, mire felérek. A hegytetõn káprázatos látvány fogad. A felkelõ Nap fényében minden ragyog. A völgyet ködpaplan takarja, de a környezõ hegyek csúcsai tündökölnek. Mindenki megörökíti a látomást. Egyesek kütyükkel, mások a szemükkel fogadják magukba a csodát, eltárolva a mesterséges és a természetes memóriába.
A Nagy–Hideg hegyi Turistaházban beszerzem az elsõ bélyegzést és szikrázó napsütésben haladok tovább. A szirteken egy kissé veszélyes lépkedni és a tájat is nézni egyszerre, ezért meg-megállok. Az erdõbe beérve újabb élmény fogad. A fák ágain megtapadó hó és zúzmara mesebelivé teszi a környéket. Szinte elakad a lélegzetem. Ez utóbbiban a Csóványosra vezetõ kapaszkodónak is van némi szerepe. Megkerülve az elkerített, megújulásra váró kilátót eljutok egyik kedvenc szakaszomhoz: lejtõ! Száguldok a hó tetején lefele. A piros és zöld jelzés elágazásánál az ellenõrzõpont helyett csak egy kérdéssel találom szembe magam, melyiket kövessem? Gyors pillantás az útleírásba és a zöld utat választom. Örömöm egy kissé alábbhagy, miközben elérem Magosfát. Hû a nevéhez. Ismét lejtõ következik, de már a Börzsönyre jellemzõ meredekebb fajtából, óvatosabban futok. Közben találkozom a magosfai, jelenleg még mozgó ponttal. A zöld jelzés egy fagyott, dózer nyomos dózer úton halad tovább. Próbálok az emelkedõkön lerontott átlagsebességemen javítani.
Nagy lendülettel érek le egy hármas útelágazáshoz, ahol néhány túratárs tanácstalanul kering, keresve a jelzést. Csatlakozom hozzájuk, ahogy teszi ezt még az a kb. 10 ember aki utánam érkezik. A futók szétsprintelnek minden irányba, de nem járnak sikerrel. Én az itinert, a térképhez értõk a térképet kezdik el tanulmányozni. Végül a tapasztaltabb túratárs, követve az ilyenkor leghelyesebb módszert, elindul visszafele megkeresni az utolsó jelzést. Kb. 70 méterre meg is találja, ahol élesen balra illetve most jobbra kanyarodik. Gyorsan követem, mert az álldogálásban kissé lehûltem és a szervezetem a végtagokból kezdi elvonni a hõt, azaz az ujjaimat már nem érzem. Ahol a terep engedi kocogok, így hamar felmelegszem. Gyomrom jelzi, hogy ideje van az evésnek. Már nagyon várom a harmadik ellenõrzõpontot. Hosszú lejtõ, visszakanyar balra a zöld négyzettel, irány Fekete völgy. Már itt is a patak és a Fekete-völgy panzió. 9.25-kor érek a zsíros kenyértõl, hagymától és teától roskadozó asztalhoz. Miközben megkapom a pecsétet, megpillantok egy másik terítéket is. Kancsókban áll a többféle rostos lé és a bocik nemes itala! Megbabonázva kerítek egy csészét és teletöltöm a már langyos „meleg tej”-jel. Éppen leszalad a torkomon az elsõ korty e számomra kedves italból, mikor a távolból felhangzik :” Az nem a mi asztalunk!” Sejtettem. Kiderül, hogy megdézsmáltam a panzió vendégek reggeli maradékát. Bocs, de képtelen voltam ellenállni a csábításnak. A bûnözés után gyorsan átsorolok a „mi” asztalunkhoz és elfogyasztok két szelet zsíros kenyeret és egy bögre finom teát. Kellemes közérzetemet csak az a gondolat zavarja, hogy kilépve az ajtón, rögtön emelkedõs rész jön. Így aztán nem is eszem túl sokat, ne kelljen a hasamat is cipelni…
Rövid pihenõ után elindulok a piros jelzésen fel…fel….fel… még mindig fel… Már a Hókirálynõ birodalmában járok, meseszerû az egész. A hajam kifehéredik a ráfagyott párától, szinte eggyé válok a fákkal. Szívom magamba az élményt és a friss levegõt. Lépteim lassulnak. Csodálom a természet káprázatos alkotását… Hat kilométernyi mennybemenetel után megkapom a salgóvári igazolást. Egy kis le, egy kis föl. Vízszintesen már sohasem? Magyar hegy után lezúdulás Magyar völgybe. A lendülettõl majdnem a teás fazékban landolok. Beszerzem a bélyegzõlenyomatot és egy kisebb édességboltnyi kínálatból választok csokit. Meg is eszem, mert az elõzõ szakaszok már felemésztették energiámat. Iszom az „érdekes” színû teából is. Ezután ráfordulok a túra talán egyetlen pihentetõ szakaszára. Ez is emelkedõs, de végre nem kell csúszkálni, köveket kerülgetni. Most jólesik ez a kis monotonitás. El is lustulok mire a kaptatók jönnek. Már nem õszinte a mosoly az arcomon. Egyre jobban jelentkezik az energiahiány. A túra elõtti napon nem volt idõm feltölteni a szénhidrátraktáramat. Próbálom követni a piros keresztet, pár alkalommal csak a túratársak ébersége ment meg az eltévedéstõl. A végsõ döfést az adja, amikor megpillantom magam elõtt az utolsó „borzalmas” emelkedõt.
„Érzem: e kétségbe
Volt erõm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem fõldbe vágy.”
Az én testem és lelkem most a Nagy-Hideg hegy csúcsára vágy. Szétnézek, talán van itt egy zsupsz-kulcs , amivel hoppanálhatnék. Igaz, azt csak a boszorkányok használhatják. Egyesek szerint nálam ez nem kizáró ok. Végül be kell látnom semmi sem ment meg attól, hogy saját erõbõl másszak fel. Nekiveselkedem. Az ilyenkor szokásos „gyökkettõvel” elindulok. Ezen a tempón kis idõ múlva lassítok. Udvariasan mindenkit magam elé engedek. Felnézve látom a többiek milyen magasan járnak… inkább fel sem nézek. Mindig csak a következõ lépésre koncentrálok. Így gyõzöm le a hegyet és újra a Turistaházba toppanok.
Itt gyorsan magamba nyomok egy tubus kézkrémet, legalábbis a pontõrök szerint. Majd leöblítem némi jégkásával, ami reggel még víz volt. Miután éhségérzetem elmúlik, lelkileg is felépülök. Mantrázva lépek ki a hidegbe: „melegem van, melegem van, melegem van.” Hogy ez igaz is legyen, futni kezdek a kissé csúszós, havas ösvényen. Ilyen terepen jobb gyorsabban haladni, mert mire elesnék már nem vagyok ott. Próbálom tartani az iramot, a jeges szakaszokat kerülöm , mert azt a terepfutó cipõm nem tudja feldolgozni. Pillanatok alatt az utolsó pontnál vagyok. A Magas-Taxi turistaházban nem várt megpróbáltatás vár rám. Mennyei illat kering a levegõben. Sajnos forrása, mely egykor csülök pörkölt volt, már felvette a néhai nevet. Az edény alján még ott van az emléke és egy kis szaft. A pontõrök sajnálkoznak, hogy elkéstem, de talán jövõre. Gondolatban egy falat kenyérrel tunkolok a maradékból, a valóságban pedig leöblítem egy csésze meleg teával. Miután így „Charles Dickens” módra jóllakom, a cél felé veszem az irányt. Az utolsó pár kilométert sikerül még világosban megtennem. 15 óra 27 perckor nyomják a célbélyegzõt az itineremre. Ma mindig csak olyan sebességgel mentem, hogy ne fázzak. Az átlagsebességem azt mutatja, nem vagyok fázós fajta.
Jó étvággyal megeszem a babgulyást, egy-két túrós palacsinta is lecsúszott volna még utána, de a falánkság nem nõi erény….