vulkántúra 2003
2. Börzsöny Vulkántúra – 2003. december 13.
Szerző: gudluking
BÖRZSÖNYI VULKÁNTÚRA (ahogy én átéltem)
Már a hét közepén eldöntöttük, hogy elmegyünk és lenyomjuk ezt a túrát is. A terveim szerint ez lesz nekem az év utolsó előtti t.túrája. Sikerült szállást foglalni és időben útra kelni a Balatontól egy ledolgozott nap után. Késő este érkeztünk meg a D.I.N.P. oktatóközponthoz és rögtön elfoglaltuk a maradék ágyat. Itt már régi arcok köszöntek vissza. Mindenki a holnapi túra szintjével foglalkozott, hogy akkor mennyi is valójában. Hamar dűlőre jutottunk, hogy bármennyi is lesz, kemény túrának nézünk elébe. Ezért hamar volt lámpaoltás. Reggel már 6-kor keltünk, hogy elsők közt induljunk neki a jó 44km-es távnak. Mi 7:05-kor startoltunk a fagyos, de szélcsendes hajnalon. Egyenletes tempóval tettük meg az első kilométereket, miközben a hátunk mögött egyre feljebb emelkedett a vörös napkorong. Mintha a szervezők előre tudták volna, hogy ilyenkor a nap pont a Taxi nyiladékkal egy vonalban kel fel. Gyönyörű látvány volt, amolyan mesebeli. Ez valahogy nagyobb erőt adott az emelkedő leküzdésében. Hamar elértük az első pontot a Rakodót, ahol már vékony hórétegbe botorkáltunk a Csóványos felé. A botokra itt szükség is volt, mivel rettentően csúszott a talaj. Az első 10km megtétele után már bemelegedve ereszkedtünk a Magosfa felé. A havat ismét avar és levél rengeteg váltotta fel, ahogy egyre jobban vesztettünk a szintekből. Figyelni kellett nagyon, mivel az északi oldalon igen csak fagyott olt a talaj. Volt is egy esésem, de kisebb horzsolással megúszva tovább indultam. A Fekete- völgyet elérve frissítőnek teát kaptunk és ez igazi melegítő volt ebbe a fagyos reggelbe. Itt már beértek az első „futóbolondok” csapat is. Némi pihenő után neki vágtunk ismét a nehéz métereknek. Velünk egy időben, egy kisebb csapat a másik irányba indult „kispistázni”. Bár tudom a hely ismerete jó dolog, de ezt én nem tudom jó szemmel nézni. Miért kell „lecsalni”egy ekkora kunkort. Azért, mert velük volt egy kb. 6-8éves kislány? Talán miatta, ez megválaszolatlan kérdés marad nekem. Ismét kaptatunk felfele a Holló-kő felé és csak nem akar fogyni az emelkedő. Szép fokozatosan érjük el a csúcsokat és meg-megállunk gyönyörködni a tájban. Erről az oldalról én még soha nem láttam a Börzsönyünket. Kezdtem megérteni azokat az embereket, akik annyira oda vannak a Börzsönyért. Tényleg csoda szép ez a hegység is. Sikerült nekem is megszeretni ilyen rövid idő alatt. Lassan ereszkedni kezdtünk ismét és már azt hittem,hogy hamarosan itt lesz a Magyar-völgy, mikor szembesülnöm kellett azzal,hogy még előtte meg kell mászni a Magyar-hegyet is. Csakhamar elértük a köv.pontot és innen már neki vághattunk az újabb nehézségnek, a Nagy-Hideg-hegynek. Itt már sok túratárs beért minket, sőt szinte elrobogtak mellettünk. Sikerült jó pár km-en együtt mennem egy régi túra társammal és H.G.vel is. Gábor biztatott, hogy már nincs is sok hátra a hegyből. Csak azt nem ecsetelte, hogy kb. 45fokos lesz a p+ a N.H-h.elött. De rendszeres túrázó lévén ezt a hegyet is siketült megmásznom. Sikerélményemet egy pár virslivel jutalmaztam. Társaim teával csillapították fáradságukat és erőt próbáltunk gyűjteni a hátralevő 8km-re. Sajnos itt is találkoztam „kispistázokkal”. Akik még a Magyar-völgynél mögöttem voltak, azok már itt a hegyen rég teázgattak mikor én felértem. Nekivágtunk az utolsó 8asnak. Gyors tempóval ereszkedni kezdtünk,hogy a lehető legrövidebb távon menjünk lámpával. Így is lett. Szerencsére csak az utolsó két km-re tettem fel a fejlámpámat. Sikeresen célba értem úgy 10óra alatt. Azt hiszem most már elmondhatom, hogy a sok szint ellenére ez a túra volt nekem ebben az évben az egyik legjobb túrám. Köszönöm a szervezőknek, hogy részt vehettem egy nem minden napi túrán és ami a legfontosabb, jövőre ismét nekivágok ennek a „vulkánnak”. Másnap már csak egy tojás 20 volt és ezzel bezárult az idei t.túrázásom. Így sikerült ebben az évben (esemény naptári adatok szerint) 34túrán részt vennem. Azokon több mint 1200km mennem és közel34km szintet leküzdenem. Azt hiszem így az első teljesitménytúrás évemben nem is olyan rossz eredmény .Kívánok minden túra társamnak KELLEMES ÜNNEPEKET ÉS TÚRÁBAN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET!!!
Szerző: Frei Berger
2003.december 13. szombat. Indulás: 6.50, érkezés 18.10. Gyalogos táv: 43.5 km, szintidő 11 óra.
„Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk, Zempléni hegység…” – soroltuk kórusban az általános iskolában az Északi Középhegység tagjait. „Hegység Magyarország É-i részén, a Dunakanyartól É-ra, a magyar-csehszlovák határ mentén. A vulkáni hegység legmagasabb csúcsa a Csóványos, 939 m. A mély völgyekkel elvágott tetőkről, csúcsokról kitűnő kilátás nyílik a Duna völgyére. Az erdős, 300-600 m-es átlagos magasságú hegység vadban bővelkedik. A … téli sportok egyik országos központja. A vulkáni felépítés következtében ércekben viszonylag gazdag, de bányászatuk nem jelentős.” – írja az 1991-es Magyar Larousse Enciklopédia.
A túra kiinduló pontja Királyrét, amely a Szentendrei-sziget északi csúcsával szemben, a Duna bal partján fekvő Kismarosról megközelíthető, kedvelt kirándulóhely. Romantikus kisvasút is vezet ide fel. A Duna-Ipoly Nemzeti Park oktatóközpontjában ígér szállást a túrakiírás, de mire este tizenegy felé megérkezem, már zárva az ajtók – igaz, nem aludni, csak zuhanyozni akartam. Az autóban eltöltött, pihentető éjszaka után reggel az elsők között veszem át a túralapot, és a szöveges útleírást diktafonra mondom, hogy ne kelljen mindig a térképet előhalászni, ha útbaigazításra van szükségem. Akkor értem meg, hogy a „vulkántúra” kifejezés mit takar: Királyrétről fel az egykori aktív vulkán kráterének peremére, és ezen a peremen „egyszerűen” körbemenni, amíg vissza nem érünk a kiindulási pontra. Persze, mint a legtöbb rég kialudt vulkánnál, ezt a krátert is „megnyitották” patakok, ami azt jelenti, hogy mély eróziós völgyek metszik át a kráter peremét, és vezetik el a kráter belsejének vizét. A túrázó szempontjából pedig… alighogy van egy kis sikerélmény 300-400 méter kapaszkodás után (ez nem úthosszat, hanem függőleges magasságot jelent, és igen kell lihegni, ha 6 kilométer úthosszon sikerül), máris ereszkedhetünk le ugyanannyit, hogy lejussunk a következő patakvölgybe. Így nem is csoda, hogy a túra teljes szintemelkedése 2200 m (összehasonlításul: a 2002-es Bakonyi Mikulás ugyancsak 40 kilométeres túra össz emelkedése 921 m volt).
Egész éjjel kellemesen hideg volt, és a fagy az erdőben egész nap nem enged fel. A fagy azért jó, mert ha felolvad a talaj felső rétege, akkor igen csúszik, és nagyon megnehezíti a kapaszkodást, és veszélyessé teszi az ereszkedést. Királyrét 260 m magasan van, innen a Magas-Tax-ig csak a téli, sivár erdőt látjuk. Igaz, ebben a magasságban gyönyörű, napfényes idő ígérkezik, és ez kísér minket egész nap. A Csóványos felé emelkedve, 700 m felett már fehér minden, igaz, a zúzmarától, és nem a hótól. A tegnapi párásság ráfagyott minden faágra, 4-5 centis jégzászlókat ragasztva rájuk – nagyon hálás fotótéma. A Csóványoson egy elképesztően ronda, 20-30 m magas, „térképészeti” betoncső áll, kilátóként is szolgálva (a párás idő ellenére az Alacsony Tátra is szépen kivehető). Ereszkedünk lefelé a kráter peremén az első mély patakvölgyig. A Vilati-üdülő a Fekete-völgyben nyilván kedvelt turistacél lehet, szépen karbantartva, bár nekem mindig illúzióromboló, ha látom, hogy egy ilyen objektum szennyvize békésen belecsorog a természetes vízfolyásba. A szervezők jóvoltából meleg tea és csoki vár minket.
Innen kemény 500 m kapaszkodó, hogy visszajussunk a kráterperemre. Történelmi ismereteim szerények, talán tudnom kellene, hogy a már csak romjaikban fellelhető – és a helyi természetvédelem által mintaszerűen kitáblázott! – egykori várak (Salgó, Hollókő) milyen szerepet játszhattak a múltban. Elképesztő élmény látni a kráter túlsó peremét, a Csóványosi kilátót, ahol néhány órával korábban dideregve kapaszkodtam az eljegesedett korlátba. Na, innen már csak alig kevesebb, mint a fele van hátra, hiszen újra le kell ereszkedni 500 métert a Börzsöny-patak völgyébe, a Magyar-völgybe. Ismerős, mert velem is előfordult, hogy az ellenőrzőponton álló önkéntes szervező útbaigazítást ad a túrát félbeszakítók számára, hogyan jutnak el Nagybörzsönybe, és onnan hogy jutnak haza… Sajnálom a félbeszakítókat, de indulok tovább, megint felfelé: 290 méterről kell felkapaszkodni a 864 m-es Nagy-Hideg-hegyre hét és fél kilométeren. A túraleírás így fogalmaz: „…borzalmas emelkedő kezdődik…” – szóval, nagyon húzós. Gyakorlatilag sötét van már, és nagyon hideg, amikor – néhány elkapott naplemente-felvétel után – egy utolsó pihenőre megállok az egyébként jól felszerelt turistaházban a hegy tetején.
Nagyon ravasz akarok lenni, és a villanyvezeték alatt akarom lerövidíteni az utat a Magas-Taxi turistaházhoz. A köd áthatolhatatlan, ugyanúgy, mint a cserjés. Út, jelzés sehol, a lámpám fénye tejfölbe ütközik. Piszok szerencsém van, hogy egy trafóállomásnál (amely a térképen sincs) némi hangokat vélek felfedezni: a hagyományos szerencse tíz perc múlva odavezet a turistaházhoz. Innen már csak egy, mintegy negyedórás eltévedés kell, hogy megtaláljam a kitaposott utat, és hosszú, unalmas ereszkedés után visszataláljak Királyrétre.
Királyréten végre zuhanyozhatok, a kellemes kis faház kocsmában elfogyasztom a szervezők által kínált virslit és forralt bort (és még rendelek három adagot hozzá), és nyugovóra térek. Hat óra kellemes pihenés után, tökéletesen eljegesedett úton indulok le Kismarosra, ahol meglepő látványban van részem: a falu közepén hatalmas agancsú szarvas és feltehetően családja ballag át kényelmesen a kihalt éjjeli úton.
Székesfehérváron még beugrom a munkahelyemre, elintézek néhány dolgot, és reggel ötre érek haza. A túra nagy tanulsága számomra, hogy földrajzot csak személyes élményekre építve szabadna tanítani. Ha valaki egyszer volt fent a Csóványoson (egynapos kirándulás Zircről), biztosan nem felejti el, mit is jelent az, hogy vulkán.
Szerző: Vadmalac
Börzsöny Vulkántúra (special edition) ( agy- ideg-hegyi kalandok…)
Tegnap gethe sporttárssal (rendezői hozzájárulással, amit itt is köszönök…) bejártuk a Vulkánt. Néhány gondolat, ami talán érdekes lehet:
1 egzotikus dolog munkanapon túrázni (persze igazi munkanapra gondolok, nem szombatira)
2 Ákos bácsi teája ízletes
3 az útvonal gyönyörű, a túra igen kemény, jól megdolgoztunk vele. A Salgóvár gerincen sose higgyétek, hogy már nincs több emelkedő 🙂
4 a kilátások szenzációsak, már ahol van, merthogy a Csóványos-NHH környékén végig felhő-pára borított mindent, volt még jópár centis dér-dara is. Igazi tél, fagy, miegymás…
5 a Vilati üdülőben holnap lehet majd teát és forralt bort kapni! A panziós hölgy nagyon kedves, tegnap egy konferencia zajlott ott, kissé ijedten léptünk be, mégis kaptunk pecsétet és kólát is.
6 a börzsönyi este hangulatát át kell érezni… akik nem futnak, valószínűleg átélhetik
7 NHH: a turistaház nagy kincs…
8 mindenkinek jó utat holnapra, erőt, egészséget…
Szerző: akibacsi
…és akkor a tegnapi nap eseményei:
Börzsönyi vulkántúra beszámoló
Előző este céges partyban voltam, de tekintettel a túrára, egész este csak narancslevet ittam és viszonylag korán hazamentem. Szombaton reggel Királyrétre 8 után pár perccel érkeztünk, a rajtnál már elég sok autó állt, és 8:10-kor a nevlapomra már a 104-es rajtszám került. Csanya gyorsan eltűnt, majd hamarosan Larzen is elindult. Én fél9-es rajtot terveztem, elég sokat tollászkodtam még indulás előtt, öltözködtem és kihasználtam a civilizáció egyéb előnyeit is. Így 8:28-kor indultam útnak, az előzetes számolgatások alapján 5:30 körüli menetidőt tartottam reálisnak.
Sokkal nehezebb volt a kezdés, mint a múlt héten, hiszen mindenféle bemelegítés nélkül egyből emelkedővel kezdünk, és bár friss vagyok még, tehát van erőm futni, a pulzusom hamar az égbe ugrik, márpedig arra itt az elején, sőt az egész túra során sincs semmi szükség. (pont előző nap olvasgattam Miki honlapján a négyféle energiaellátó rendszert, és nagyon bennem volt a glikogénégető és a zsírégető rendszer különbsége, én pedig törekedtem a zsírégető tartományban maradni) Így aztán váltogatva futok és gyaloglok, próbálom a pulzust lent tartani. Előzgetem az előttem indulókat, Csanyáéket a Magas-taxi túristaháznál érem utol. Futok tovább, Larzen nem jön velem, azt mondja, hogy Csóványostól tervezi a futást, és egyébként is mára lazább túrát tervezett.
Az első ep. 7,4 km, induláskor kb. 1 órát szántam erre a szakaszra, ehhez képest 50 perc alatt odaérek. Ajaj, csak nehogy később meglegyen a böjtje. Nyomulok felfelé, van valami hóhatár vagy mifene, úgyhogy egy idő után csúszkálóssá válik. Felfelé elhagyok egy futópárt (a rajtban láttam őket készülődni, de mivel más túrán eddig nem találkoztunk, nem igazán tudtam, hogy mennyire hegyifutók) és nem sokára Csóvira érek. Süt a nap, felnézek a toronyra, hallom a belsejéből is, hogy valaki épp vagy fel, vagy le mászik, de miután a mai is valami futóedzés-szerűség akar lenni, így nincs piknik. (bár eddig csak egyszer voltam fent a toronyban, de elég is volt, egy kicsit túl magas az nekem) Irány lefelé, rámköszön talpaló (ugye jól emlékszem?) majd még elhagyok egy nagyobb csoportot, itt nem emlékszem ismerősre. Persze lehet, hogy volt, de ha valaki nem köszön rám, akkor azt nem biztos, hogy anélkül észreveszem. Itt a pont, gyors pecsét majd go tovább. Lefelé előbb a Kukucs-Bénó párost (ugye?) majd nagyondinnyét hagyom el, és tovább lefelé elmélázok, hogy tök jó dolog sok embert felismerni és üdvözölni a túrán, még ha csak arc-nick párosítás van meg. Ráadásul jólesik a biztatásuk. A zöld lefelé elég durva, sokszor köves-avaros-csúszós, igazi bokatörő (egyszer-kétszer nyújtottam is a bokaszalagjaimon rendesen) majd később fagyott, kemény, sima föld meredeken lefelé, ami megintcsak veszélyesen csúszott, így eléggé óvatoskodva, fától-fáig haladtam ezeken a részeken. A füzet szerint végig Z jelzés, mégis a végén Znégyzeten megy mindenki előttem. Először gondolkoztam, hogy kispistázunk-e, de utána kezdett derengeni, hogy a zöld lemenne Kemencére, így ez az egyetlen jó út. 2 órán belül Vilatinál vagyok, sokkal jobb az előzetes terveknél. A tea nagyon jó, a múltkor már bevált műzliszelettel gurítom lefelé, szénhidrát az arcba. 6 percet időzök, majd up-up a Pnégyzeten felfelé. Jól vagyok, régen jártam errefelé, de emlékszem, hogy szép, és tényleg. Szerintem a Börzsöny legszebb része ez a gerinc, gyönyörű kilátás sok helyről, érdekes kőzetalakulatok, szóval tuti. Felfelé is futok, ahol tudok és jólesik, amint savasodást érzek a combomban és/vagy magas lenne a pulzus, máris gyaloglásba megyek át, jelszó: zsírégetés! Végre lejtő, Magyar-hegyről lefelé kezd ismerős lenni a terep, pláne amikor leérek az útra, patakátkelés, egy kis domboldal felfelé és máris itt az ep, hurrá! Egyébként is csokizni akartam, pont jókor jött, a pontőr szerint a második vagyok, az előző túrázó negyed órája ment el, nemsokára utolérem. Irány a kéken tovább, a terep már előre köszön, jól ismerjük egymást ezzel a szakasszal, hiszen a Tátralátós élményeket nem felejtem. Egy idő után inkább kijöttem a patakmedertől az útra, most túlságosan bokatörő volt a terep a futáshoz. A víz megint fogytán, több mint 11 kilit jöttem fél literrel, jelentkeznek a dehidratáltság jelei, ott is gyaloglok, ahol lehetne futni. Nagyon számítottam a szénégetőknél lévő forrásra, szerencsére bőségesen folyik, hurrá! Iszok jó sokat (talán túl sokat is egyszerre) majd keverek egy üvegnyi izot, ennek elégnek kell lenni a csúcsig. Először még próbáltam nagyon szabályos lenni, és követtem a kéket a völgyben, de egy hajszál híján bekövetkezett végzetes megcsúszás után úgy döntöttem, hogy inkább vessenek a mókusok elé, de szeretném ép bőrrel, sérülés nélkül túlélni a mai napot is, úgyhogy felmentem az útra. Bányapuszta-kanyar-kerítés-dzsindzsa (lenne, ha nyár lenne, de most csak egy sűrű, levéltelen erdő)- kerítés. Felértem. Kiírás szerint Magyar völgytől Nagy-Hideg-hegyig Kéken kell menni. Ez totál megzavar. Hülyeség, irányban a kék balra megy és lefelé, nekem meg biztos, hogy jobbra felfelé kell mennem. Térkép nincs nálam, vázlat nincs a füzetben. Néhány perc tanácstalanság, jól felhúzom magam, hogy miért nincs normálisan leírva, tudom, emlékszem hogy P+-en kell menni, Börzsöny éjszakaiból megvan, sőt, kéken jöttünk fel, Hamuháztól. Szóval minden összeáll, mégis baromira bosszant a dolog, egyrészt a füzet pontatlansága, másrészt a saját bénázásom, és ez rá is nyomja a bélyegét a továbbiakra. Inkább csak bandukolok, szeretnék látni magam előtt egy térképet, hogy a NHH-ra csak ezen az úton lehet felmenni. Eszegetek csokit, megiszom a maradék löttyöt, fent úgyis lesz. Most a bizonytalanság/bosszankodás miatt nem futok ott, ahol lehetne és szépen lassan kicsúszom az 5:30-as tervből is. Felérek végre, találkozom az egyetlen előttem lévő túratárssal. Pecsételek, (visszaemlékezéseim alapján szinte biztos, hogy itt rántottam ki azt az 500-ast, amit előzőleg minden ponton gondosan ellenőriztem, hogy megvan-e, merthogy ugyanott tartottam, ahol a füzetet, és hátha vennék majd valamit a turistaházban. Nem kívántam semmit, a pénzem nagy valószínűség szerint mégis náluk hagytam (el):-/ )
Innentől lefelé, van 42 percem leérni, és akkor 5:30. Ha lefelé a piroson mentem volna, akár még esélyes is lett volna, de hát az nem az. Rakodónál találkoztam egy sráccal, nem a pontőr, de valószínűleg szervező. Eligazított, hogy tovább K+, Magas-Tax után azonban bemegy elég gázos helyekre is, de tudok mellette futni az úton is, vagy mehetek a piroson lefelé, ahol jöttünk, de a hivatalos a K+. Magas-Tax után természetesen K+, szép volt ez a rész, néhol ugyan nehezen futható, de ennyi belefér. A kőbányánál kissé bizonytalan voltam, túl sok volt már a kanyar, így elvesztettem az irányzékom, szerencsére épp ott sétált egy pár, akiknél térkép is volt, így útbaigazítottam magam, illetve megerősítettem magamban a K+ jóságát. Leértem a buszfordulóhoz, beton, majd a jelzésen be az erdőbe. Úttal párhuzamosan ragadós-sáros földút, nem tetszett, utána meg elvesztettem a jelet, kiértem az útra, megint van jel, megint bementem, a fák közé, van jel, aztán egy idő után megint nincs. Úgy döntöttem, hogy nem szívatom magam tovább, egy ideig még futottam valami kerítés mellett, egész jó futóterep volt, de ahol adta magát, ott megint kimentem a betonra. Meglett a jel is… Megnyújtott futólépések, a kissé másfajta stílus felrázza a lábaimat a monotóniából. Feltűnik a ház, berobogok, 5:45-nél állítom meg az órát. Kajajegy, nyújtás, száraz ruha, bosszankodás az 500-as miatt. PHE is beér (nem a teljes távon) és felajánlja, hogy hazavisz. Házig szállított, nagyon kedves dolog volt tőle, köszi. 🙂 Este még futóbolond összejövetel majd Kispál koncert, komplett kis nap volt.
Szerző: csanya
Mivel Ákibácsi már leírta a lényeget csak a következőket tenném hozzá:
1.Nagy példaképemmel Larzennel mentem kb. a táv felét. Kösz.
2.A Börzsöny hihetetlen szép volt.
3.A nyugati gerincről hiányzott a tavalyi pont. Ilyen magas labdát feladni a kispistázóknak..
4.Magyar völgyi ponttól a kék a patakmederben szinte járhatatlan főleg ahol hivatalosan kimegy a szekérútra. Szerintem csak az olyan örültek mentek ott; mint én. Teljesen felesleges ott vinni a jelzést mivel mindenki a szekérúton megy már nincs is ösvény a patak mellett.
5.A kék + a parkolótól szinte követhetetlen. Nekem sikerült de csak azért mert még világosban jártam ott. Itt is ki kellene vinni a jelzést az útra vagy megtisztítani és festeni kb. 100 jelzést. Megjegyzem a parkolótól a kék +on van még kb 50 méter szint ha végigmész rajta add hozzá az össz szinthez:)
csanya
Szerző: Tibet
Börzsönyi Vulkántúra
Idei utolsó teljesítménytúrám volt. Örülök, hogy elmentem, pedig a Bakonyi Mikulás után azt hittem, hogy a szebb befejezés nem lehet.
A Börzsönyt újra csodálatosnak és félelmetesnek találtam. A reggeli ködös idő nem tűnt biztatónak, de szerencsére kitisztult az idő, és szinte egész nap, főleg a gerincekről az egész Börzsönyt be lehetett látni, a látvány lenyűgözött. Egy ismerősömnek azért ez a kedvenc hegye, mert alig láthatóak települések. Valóban csak hegyeket-völgyeket lehetett látni.
A rajtban ért „meglepetés” után, hogy a szint ténylegesen 2200m. 8.40-kor Gáborral elindultunk az első csúcs, Magas Tax-Csóványos meghódítására. Próbáltam, de alig tudtam lépést tartani vele, hamarosan folyt rajtam a víz és alig kaptam levegőt. Ő eredetileg is futni akart, ezért elengedtem és inkább mentem a saját tempómban. Magas Taxnál kerestem a jelzést, és közben megismerkedtem Lacival, aki régóta TT-zik, megbeszéltük, hogy mehetünk együtt, hogy jobban múljon az idő. Egész jól mentünk Csóványos, Rakodó. Néha fényképezte a csodálatos panorámát, mesélt a Börzsöny Éjszakairól és a BEAC Maxi-ról, amikhez nem mondanám, hogy kedvet kaptam. Lefelé jókat futottunk, amit a futózoknim meg is bosszult, azaz lett rajta egy jó nagy luk, így a VILATI-nál inkább megváltam tőle és egy vékony zokniban folytattam. Szerencsére a gyors tempó miatt nem fázott a lábam.
Megmásztuk Salgóvárát, amely nem volt annyira vészes, vagy akkor még jól bírtam. Laci kezdett kicsit fáradni, szerintem csak azért, mert hozzám igazodva próbált enni. Ami hiba, mert most is keveset eszek-iszok, de energiadúsakat (mint pl. a futók), így a mennyiség ellenére jól bírom. Salgóvár után beért minket Tamás1 (akit ismertem) és Tamás2 (akit ekkor ismertem meg). El kezdtünk beszélgetni, és ők lefelé el kezdtek futni, a gravitáció és jókedvem miatt velük futottam. A piros-kék jelzésváltásnál majdnem elkavartunk, de végül megtaláltuk a Magyarvölgyi pontot. Innen a kék jelzésen egyedül indultam néha futva, néha sétálva. A patakmederből némi győzködés után felmentem a szekérútra, még jó, mert később ez csak dzsungelharc árán sikerült volna.
Bányapuszta közelében lévő forrásnál találkoztam össze Dinnyével, Kukuccsal és Bénóval. Továbbmentem, mert tudtam hogy emelkedőn úgyis utólérnek. Segítségükkel megtaláltam a kerítést és létrákat. Ezúton is bocsánatot kérek Bénótól, hogy türelmetlen voltam a létráknál, de vele ellentétben én nagyon szeretek létrát mászni és az emelkedőkkel ellentétben gyorsan le tudom őket küzdeni. Ekkor már kicsit fáradt voltam, vagy a tudat nyomasztott, hogy NagyHideghegy még hátra van és kezd szürkülni. A naplemente csodálatos volt, az ég alja a narancssárga és vörös árnyalataiban tündöklött. Néha oldalazva mentem, hogy minél tovább láthassam. Kukucsék újra elhúztak mellettem. Magamat azzal biztattam, hogy minden emelkedő véget ér, de ez valahogy nem akart beteljesedni. Egyre meredekebb lett és a csúcs egyre távolibbnak tűnt. Volt egy szakasz, az egyetlen, ahol megkérdőjeleztem, hogy képes leszek felmenni, de sikerült. Közben az est nem várt gyorsasággal kezdett leszállni, szerencsémre beértek Nomádék pont, amikor jól el lehetett volna tévedni NHH előtt, utólag is köszönöm. Pár perc múlva a sötétben feltűntek a turistaház fényei, amelyek számomra azt jelentették, hogy sikerült a túra. Budai H-G szerint nem szabad ilyet mondani, gondolni, mert lefelé is történhet baj : kitörhetem a lábam, rám támadhat egy vaddisznó stb. Nekem mégis ezt jelentették az est fényei.
A turistaházban pecsét, kis lazítás. Indulni akartam, de sötétben nem mertem egyedül, a többiek viszont jól elüldögéltek. Ekkor vettem észre, hogy befutott Laci is, aki szintén indulásra készen volt. Egyiken sem tudtuk az utat, lusta voltam itinert olvasni, ezért a pihenő túrázókat kérdeztük, hogy merre kell menni. Megkövezhettek, Gethe és Budai HG kizárhat az ÚKK-ból, de a piros utat mutatták és azon mentünk le. Ez is köves volt, de legalább ismerős, az utolsó kis aszfaltos részen még futottunk is, és 18.00-ra beértünk. Gábor megvárt, pedig ez neki kb. 2órát jelentett, felvettünk még két túratársat és négyesben visszaautóztunk Bp-re.
A vártnál sokkal kevésbé fáradtam el, pedig futottam is. Úgy érzem, egyre jobban megy, de figyelmeztetést kaptam, hogy vigyázzak a szívemre, mert az nehezebb tud alkalmazkodni az erősebb terheléshez. Fogok, mert jólesett a féltés.
Nehéz túra, látványos útvonal. Száz szónak is egy a vége: ÉRDEMES volt.