vulkántúra 2005
4. Börzsöny Vulkántúra – 2005. december 10.
Szerző: Jámbor
Börzsönyi Vulkántúra
Előljáróban kénytelen vagyok megróni a túra szervezőit a szintidő megemeléséért, így olyanok is elindultak, sőt szintidőn belül be is értek, akiknek esélyük nem lett volna arra, hogy ezt a férfias sétát tizenegy óra alatt teljesítsék!
Indulás 6:35. Húzás a Rakodóig. Pihi, caplatás a Csóványosra. Egyik láb, másik láb, egyik láb, másik láb. Jé! A hó amin járok, nem az égből hullott! Tekintet föl: tiszta mesevilág. Ujjnyi zuzmara-szakáll a fákon. Gyönyörű. Ráadásul, ha megállok, nem a levegőt kapkodom a fülemen is, hanem bámészkodom. Csóványos, köd. Magosfa. Itt-ott már süt a nap. Főleg ott. Később egy kicsit itt is. Szlalom a Fekete-völgybe. A bot jól jön, még a szarvas-léptű Lufival is tartom a lépést. Egy darabig, lefele… A ponton tea. És pihi. Aztán észreveszem, hogy a büfé nyitva. Kapuccsínó, kóla újabb pihi. Most már tényleg indulni kéne! Polár zsákba, mászás indul. Mászás. Mászás. Mászás. Megy ez! Jaj! Ki húzta ezt a falat ide? Bámészkodó csigák húznak el mellettem. Visszakapcsolok egyesbe. Fél egyesbe. Negyed egyesbe. Harangszó kúszik fel a völgyből: dél van … és csend és hó… (Bocs!) Csúcs. Ez biztos Hollókő! Mindjárt jön Salgó-vár, már csak egy mászás! Még egy kapaszkodás, még egy kishalál, még egy csúcs. Tábla: Hollókő. Féltáv, félidő, félcédula. Salgó-vár. Minden lépést megfontoltan. Na innen már lefelé megy, ott majd rákészülés a Nagy Hideg hegyre. Magyar-hegy… Aztán végre zúzás lefele. Nem merek lassítani a sáros lejtőn, mert mögöttem egy surranós srác élvezi a vonatot, ha nekem jön, együtt gurulunk le. Pedig már fáj a térd, a comb. Mindegy, az így nyert öt percet majd pihenéssel töltöm a ponton! Hoppá! Nincs jelzés, de itt a patak. Térkép elő: kissé túlmentünk, a pontot Nagybörzsöny felől érjük el. Nem volt nagy kerülő. Öt perc… A ponton SÖR! Jobb(?) híján ez választom a pihenés helyett. Hatása egészen Bányapusztáig kitart, de az első mászás kiüt. A létra… Utolsó nagy szusszanás, maradék szendvics, MagneB6, ásványvíz. Nyögvenyelős, de folyamatos haladás. A lámpa Nagy Hideg hegy alatt kerül elő. Tudom, hogy megvan, de most még ez sem lelkesít. Kétszáz lépés, pihenés, száz lépés, pihenés. Megint kétszáz lépés, aztán csak ötven. Egyszerre csak itt a kék. Itt már nem kell pihenni. Aztán itt a turistaház is. Pecsételés, maradék tea betöltése, ezt sem kell a hátizsákban cipelni. Aztán dolgozzék a gravitáció! A bottal fékezve sietek lefele a többiek után. (Szépséghiba: mire észreveszem, hogy a jel nem kék, hanem piros, már nincs (lelki)erőm visszamászni. Tudjuk be a nagybörzsönyi pirosnak!) Innen már végig a piroson, a lámpa sem kéne, úgy világít a hold. Beérkezés 18:20. Szárítkozás, pihenés, majd két tea Ákosbá-nál.
Jövőre újra jövök, sokat készülök és lehet, hogy 11:30 alatt is sikerül!:-)
Itthon én is elkezdem letenni dolgaimat az asztalra, de Emese szólt, hogy ezeket a mocskos és büdös holmikat azonnal a mosógépbe pakoljam.
Szerző: pamutmamut
Börzsönyi Vulkántúra. 4.00 órai kelés, idén a legkorábbi majd a legelső komppal Nagymaros. Remek túra volt. A Csóványos és az előtte lévő gerinc ismét felejthetetlen élményt nyújtott. Hihetetlenül szép volt a zúzmara a fákon! A kilátón megint majdnem hozzáfagyott a kezem a létrához, talán most már megtanulom, hogy kesztyűt kell vinni. Elég tempós, de még kényelmes tempóban 11.00 óra alatt teljesítettük. A tavalyinál kevésbé fáradtam el. Az utolsó ellenőrzési pontot nem találtuk meg. Állítólag valamilyen szánkópályánál volt, de azt nem tom hol van. A rakodó fele jöttünk le (a többség rövidített), nem tudom hol lehetett a ponttőr mert egy pillanatra sem mentünk le a piros jelzésről! A Börzsöny ismét kemény volt, bár nem is vártam tőle mást. Kis izomlázzal megúsztam és nagyon élveztük mindketten.
Szerző: gethe
Tél a magasban – 2005. december 10., Börzsöny
„Voltam keleten, jártam nyugaton,
déli legelőn, északi ugaron,
sorstalan utakon fejvesztve kutatom…
nem tudom, hol lakom”
(Kiss Tibor)
Vaksötétben haladunk a 2/A úton Vác felé. Valami undorító, szemerkélő eső ragad a szélvédőre. Nem kéne, hogy essen. Nem hoztam semmi esővédőt, jó időt ígértek. Beérünk Kismarosra, látjuk a csillogó Mikulást rénszarvasaival átsuhanni felettünk. Bevesszük a kanyart – követnek. Csak nem ők is…? Elhagyjuk Szokolyát, majd Királyrét másik végén meglátjuk a Tájcsúfítót ((C)VadMalac húga). Parkolunk. Gondoltam, nem kell bot, de ahogy kilépek az autóból az aszfaltra, majdnem hanyatt esek. Tehát inkább mégis viszek.
Be a melegre, nevetgélés, ismerősök, villámgyors nevezés. 6,50, indulni kell, a Börzsöny, mint az köztudott, sosem viccel. Már éppen lehet annyit látni, hogy ne kelljen lámpa. Álmos léptek a hajnali párában, figyelni kell mindegyikre – csúszik… Az út igazodik az álmos szemekhez és fejekhez, majdnem egyenesen kell haladni. Aztán ébresztésképpen jelzésváltás, máris lenn vagyunk a parkolóban. Kis kóválygás után meg is van a folytatás, kis ügyességi gyakorlat. Feltűnik a sápadt téli napfény, ami még kapaszkodik a hajnali pára hűvösébe. Bemegyünk a hegyek közé, a napsugarak próbálnak utánunk törni, de nem megy nekik – még nem.
Egy ellenőrzőpont, a Vasfazék-völgyben. Jóút-kívánás, majd kis ügyességi feladat. A Taxi-rétre érünk, a vízszintes sí-elvonóval. Innen már nincs messze a Rakodó, a nap sugarai megérkeznek, az ég kékül. Szép túránk lesz… A szekérúton folyó vizet kerülgetve nincs időnk felnézni, így az állunk leesik a nyeregbe érve. Hiszen itt tél van, emberek! A földön mintha hó lenne – bár inkább az előző hajnalok megfagyott párája hullott le a fákról. De az ágakon is van, megint – vagy még mindig. Varázslatos, mesebeli táj. Olyan gyönyörű, hogy szinte észre sem veszem a Csóványosi emelkedőt. Megszámlálhatatlanul sokszor jártam már ezt a gerincet, de soha, soha nem lehet megunni.
A nap megijed picit, a Csóványos ködbe burkolózik. Persze, a Börzsöny Urára ne mutathasson senki csúfolkodva, hogy „meztelen a király!”… Erőt merítünk a tábortűzből, majd irány a Magosfa. Amíg magasan vagyunk, folytatódik a csoda. De a Magosfát elhagyva az erős lejtőn percek alatt visszatérünk az őszbe. Mintha száz kilométerekkel arrébb volnánk…
Az üdülő előtt kis küzdelem a patakkal, de végül mindenki száraz lábbal átér. Várnak minket, egy csoportnyi akció, meleg tea, túró rudi meg alma. Tolok egy szendvicset is, mert elszállt belőlem az energia. Ismerősök, köszöntések, már megint, ugyanazok, mindig máshol.
Indul a következő szakasz. Mászok felfelé most egyedül, bele a felhőbe. Alapszabály. A Salgóvár gerincén sose gondold azt, hogy nincs több emelkedő. Megfogalmazva két éve, érvényes örökké. Nem is gondolom, csak csodálom a csúcsokat. Meg a ködöt. Mintha valaki rácsatlakozott volna az energiámra, és leszívta volna mindet. Kezdem elveszteni akaratomat meg öntudatomat, majdnem elalszom az egyforma szürkeségben. Egy lejtő ráz föl, majd egy utolsó mászás a Salgóvárig. Itt ennék csokit, de csak egy fél megy belém. Most ez sem ízlik, pedig hát édesség bármikor. Rátámaszkodok a botokra, bambulok kicsit.
Aztán indulok tovább, mert menni muszáj. Kanyargás a hegyoldalban, szekérút, ösvény, szekérút. Ismerősök várnak, kis kocogás lefelé, majd leérkezés a völgybe. Hát itt már muszáj leülni, terített székekkel várnak. Pár perc pihenés és feszített a tempó a Magyar-völgyön végig. Egyre kevésbé bírom. Maradok le. Bányapusztán nem megy tovább, leülök egy félszáraz nem fehér padra, betömök egy fél zacskó sós mogyorót, ez az, ez hiányzott. Át a kerítésen, fel a bozótoson. Izomszag, valaki keni a lábát („most nagyon kemény szakasz jön”). A szerző tereprutinja, jelzés csak negyedóra múlva. Favágók, szombaton. Vonszolják a dögöket a sárban.
Most jön a kemény rész. Nem bírom egyben, pedig szép lenne. Csönd lenne, de visítanak a fűrészek. Megállok vagy három-négyszer, aztán összekapom magam és mászok tovább. Itt a trükkös kanyar, még jó hogy ismerem… Aztán meglátom a Házat, végre egy kis meleg – pedig nincs hideg odakinn. A naplemente színei. Kilátás északra. Párás szemüveg, titkolózó pontőrök, a kötelező kóla. Útitárs-találás, sietés. Vissza az ismerős kereszthez, majd a Taxi-rétre. Minimum-tarifa. Hallgatag tempózás, verseny a fénnyel. (Akkor most fénysebességgel haladtunk?) Talán meglesz világosban…
Ott a Várhegy, már teljes a szürkeség, de aszfalt kerül a lábunk alá. Meglátjuk a Tájcsúfítót, besétálunk és gratulálunk. No meg ők is nekünk. 16.40. Rövid kvaterka, majd Virsli Ákosbánál – lenne, ha nem borítanám ki hendikeppelő félvakságom miatt. Vásárlok új adagot. Jönnek értem, bevisznek a városba.
De csak a testem. A lelkem a hegyek között maradt.
Szerző: Lombrágó67
Börzsöny Vulkántúra
Még péntek este otthon végignéztem a túra útvonalat és annyira ,,beindultam,, hogy alig aludtam valamit éjszaka. Három óra tájékában még,,csillagvizsgáló,, fekvésben voltam , aztán valahogy elaludtam, így nem voltam valami friss 5.15 – kor a keléskor. Hat órakor jött értem Zoli és indultunk. Rendben megérkeztünk, rajt 07.30-kor. A felkelő nap fényében tettük meg az első métereket és hamarosan szembesültünk a téli Börzsöny sokszínűségével. Sár, víz, jég, zúzmara a fákon és talán hó, bár ez utóbbi nem biztos. Szóval szép volt, főleg a Csóványosra felmenet volt gyönyörű. A túra jórészt olyan útvonalon haladt, ami számomra ismeretlen volt. Zoli néha el-elmaradt mögöttem, de az ellenőrzőpontokon mindig megvártam. Miközben várakozó ,,állásponton,, voltam, a Salgóvári ponton megérkezett az ,,alkalmi mikulás,, túratárs Péter, aki szintén az övéit várta. Mikor megérkezett mindenki,,mentünk tovább. Zoli úgy gondolta ,,szervezete nem kívánja,, a Nagy-Hideg-hegyre való felmenetet, így a Magyar-völgytől alternatív útvonalon irányozta a célt. Sikeres felmenet után Gethe sporttárssal vágtattunk a cél felé, ahova 16.39 –re érkeztünk meg. Kb. 40 perc múlva megérkezett Zoli és indultunk haza. Szép élményekkel távoztunk, és megbeszéltük, hogy jövőre újra jövünk.
Szerző: gvic
Börzsöny Vulkántúra 2005
Ritchyvel (FB) utaztunk együtt szombat reggel Királyrét-re. Kiderült, hogy hasonló időt tervezünk olyan 6:30 körülit, ezért úgy döntöttünk együtt is indulunk a túrán.
Kellemes hideg fogadott a startnál, az út fullra lefagyva, de nem volt vészes, személy szerint még 3-4 fokkal lejjebb tekertem volna a hőmérsékletet. Mindenesetre sapka, kesztyű fel, aztán indulás 7:51-kor.
Nem akartunk nagyon bekezdeni ezt megbeszéltük előre. Én a térdsérülésem óta nem futottam 20 kilinél hosszabbat, szóval nem is lehetett igazi ereszd el a hajamat. Azaz lehetett volna, csak a sok kihagyás miatt nem voltam ahhoz eléggé edzésben. Ritchy számomra hihetetlen módon 2db 1,5 literes palackkal (és természetesen narancssárga FB pólóban) vágott neki a távnak a KEZÉBEN. Brrr.. nézni is rossz volt. Ő sem volt oda az ötlettől, hogy ezt így cipelje végig. Az első párszáz méter után rájött, hogy ez így nagyon kemény izommunka lesz. Mikor leérünk a Cseresznyefa parkolóhoz már azon gondolkodik, hogy hol hagyja magukra a flakonokat 😉 Aztán az első pontnál az egyik ott is maradt.
A kék kereszt jelzés nem volt olyan vészes, mint amire számítottam. Az úton folydogáló patakocskákat azért sok helyen kerülgetni kellett. Be is áztunk. A Taxinál kicsit kavarogtunk, csináltunk egy jó kis hurokszerű kitérőt, mire megtaláltuk a tovább induló jelzést. Nem csak mi voltunk így vele.. bár ez nem vígasztalt. Itt már melegünk volt, a kesztyűimet gyorsan zsebre is vágtam. Szinte elképzelhetetlen volt Pestről elindulva, hogy itt majd hóban fogunk futni.. de így volt. Az emelkedők továbbra is jöttek egyfolytában, a rakodó után kezdett bele csak igazán. Csóványosra felérni nagyon jó volt, időben is voltunk, minden a terv szerint haladt. Ritchy itt megállt egy szusszanásra, a pontőrökre bízza a második üvegét is, kajálni is akart, de aztán gonosz módon sikerült lebeszélnem róla.. 😉 és nyomtuk tovább.
Gondoltuk majd egy emelkedőnél bedobunk valamit útközben. Téptünk lefelé, irány Magosfa. Szinte észre sem vettük úgy hagytuk el. Mire feleszméltünk már az Esztergályosnál zúgunk lefelé a zöldön. Úgyhogy lassítás és kényszerkajálás lett belőle. Jó tempóban haladtunk lefelé a Fekete-völgy panzió felé. A pontnál sok finomság vár minket tea, túrórudi és nagyon finom alma formájában. Jól estek.
Innen kezdődött egy nagyon hosszú, kimerítő mászás vissza a vulkánperemre. Az időjárásra nem lehetett panasz, szél nem volt egyáltalán, az feljebb érve kellemetlen lett volna. Odafent káprázatos kilátás fogadott minket Hollókőről. Én ott azt mondtam, ott maradok… Kicsit kimerített mindkettőnket a sok mászás, itt felfelé váltottunk és Ritchy állt az élre. Salgóvárra felfelé a mászás az utolsó métereken már kemény küzdelem volt számomra. Fent kifújtuk magunkat.
Lefelé teljesen helyrezökkentem, és zúztunk tovább. A Magyar hegyet kellet még megmászni, aztán tolhattuk lefelé a Magyar völgyig. Itt is nehéz terep várt minket a patak mentén, össze-vissza kellett ugrálni az árok egyik partjáról a másikra.. mókás volt, de fárasztó és lassított rendesen. Bányapusztától megint hosszú kemény emelkedő következett a NHH-ig. Itt egy kicsit megzuhantam, ahogy ezt előre sejtettem is. ) A pontnál pihentünk egy kicsit, nagy fürdés a csapban, majd sétálva beszélgetve indultunk tovább.
Lefelé aztán újra futás. Innen már csak le kellett tolni Királyrétig. Itt a változatosság kedvéért Ritchy volt kicsit bajban, mert a sípcsontja fájt lefelé a sok visszatámasztás miatt. Így muszáj voltunk váltogatni a futást a gyaloglással. A rakodónál megint keresgéltük kicsit a jelzést, csak most már a pirosat ;). A terep továbbra is nehéz, köves volt. A vége felé aztán Ritchy látta, hogy már szenvedek a belegyaloglástól és mennék. Mivel innen már nehéz lett volna elkavarni, Ő lemaradt. A célba végül majdnem pont a tervezett idővel, 6:35-tel értem be. Pár percre rá Ritchy is beesett. Célban gyönyörű kitűző, virsli, kenyér mustár, tea. És a sok szép elmény, azok a gyönyörű havas/zuzmarás fák a magasabb részeken… Fantasztikus volt, köszönjük a kemény de gyönyörű túrát a szervezőknek!
A túra tényleg nehéz, ahogy számolgattam a távra eső szintemelkedés majdnem pont annyi, mint a Mátrabércnél. Ehhez jön még hozzá a nehéz köves, patakos, famászós terep, valamint a hótól, sártól csúszós ösvények. Egy két helyen nekünk is sikerült egy-egy nagyobb sártengerbe belecsattannunk, amiket gondosan takart az avar.
Egy kis izomlázat szereztem a combomba, egyébként nagyon rendben vagyok. A térdem újra 100%-os, most már csak vissza kell nyernem a formámat.
Szerző: gaspó
Börzsöny Vulkántúra. Ismét nem csalódtam a decemberi Börzsönyben. Megmutatott magából mindent, volt hó, jég, sár, szikrázó napsütés, a fényképezőgépem dolgozott is rendesen. A képeit azonban sajnos már nem tudom megnézni, mert nagy valószínűséggel valahol Salgóvár és Magyar-völgy között különváltak útjaink. Gondolom egy esés következménye lehetett, ami után inkább azzal foglalkoztam, hogy én megvagyok-e, és csak az ellenőrző ponton vettem észre, hogy valami hiányzik. Visszamentem, hátha rálelek, elvesztegettem két órát és úgy döntöttem, bár a szintidőbe beleférnék, még sincs kedvem a sötétben botorkálni, így az előző három év teljesítése után most Nagybörzsönyben ért számomra véget a túra. Köszönöm annak a túratársamnak, aki felajánlotta, hogy végigviszi a füzetem, kedves gesztus volt.
Egy ezüst színű Fuji digitális gépről van szó, sok nagy kalandot megélt már velem, melyek nyomait magán is hordozza. Mivel a célban nem adta le senki, gondolom, most már ő is a Börzsöny lakója, de ha mégsem, akkor kérném a becsületes megtalálót, hogy vegye fel velem a kapcsolatot az adatlapomon megtalálható e-mail címen, a kevésbé becsületesnek pedig kívánom, hogy ennél nagyobb öröme soha ne legyen az életben.
Szerző: hikerworm
Börzsöny Vulkántúra 2005. Miután a lehető legkorábbi rajtot céloztuk meg, azaz a 6 órát, így nagyon korán kellett kelnünk. Nehezen vettem rá a lábaimat, hogy az első lépéseket megtegyék az ágyból, de végül sikerült. Fél öt és öt között vettem fel már-már állandó túratársaimat, Dömét és Zenegyalut, valamint negyedikként csatlakozott hozzánk Ági. Háromnegyed hat körül már lent voltunk Királyréten, és megnyugodtunk tapasztaltuk, hogy a Vác körzetében tapasztalt esőnek, havasesőnek itt semmiféle nyoma nincsen. Az elsők között neveztünk 4-7 rajtszámmal, és 6:10-kor neki is indultunk. Az elején társaim lámpafénye elégnek bizonyult, így én elő sem vettem a lámpámat, de mire felértünk a Px elágazásához, már nem is volt szükségünk semmilyen mesterséges fényt adó szerkezetre. Innen hamar leereszkedtünk a K+-ig, ahonnan megint felfelé következett, egészen a Csóványosig. Útközben volt patakátkelés, bedőlt fák alatt-felett való átmászás, valamint az elején fagyos talaj. Rakodó után következett maga a mesevilág. Innentől a fákra fagyott hóköltemények kísérték utunkat, amelyek szépségét szavakban nehéz lenne kifejezni. A hó csak úgy ropogott a talpunk alatt, és nem volt időnk foglalkozni a fokozatos emelkedéssel, annyira lenyűgözött minket a látvány. Úgy értünk fel a Csóványosra, hogy meg sem éreztük, mintha szintben sétáltunk volna. Ennek örömére megleptem társaimat egy kis laposüveggel, amiből lélekmelengető aszútörköly csordogált. Innen lefelé vezetett utunk, érintettük Magosfát, ahonnan esély sem nyílt meglátni a Tátrát, mert éppen sűrű tejföl úszott az égen. A gyakran változó időjárási körülmények érdekessé tették utunkat, hol gyönyörű napsütés, hol köd volt, mentünk fagyos talajon, kisebb sárban (szerencsére meg sem közelítette a múlt heti Bakonyban tapasztalt mennyiséget), és szerencsére hóban is. Magosfáról leereszkedtünk egészen a Fekete-völgyig (útközben megcsodáltuk a ránk váró újabb feladatot, a velünk párhuzamosan futó gerincet), ahol frissítőpont várt minket, túrórudival, almával és teával. Rövid pihenő után ismét mászni kezdtünk, várva a szebbnél szebb kilátópontokat. Sajnos mire felértünk, nem sok kilátás tárulkozott elénk, úgyhogy meg sem álltunk a Salgóvárnál lévő ellenőrzőpontig. Pedig kedvem lett volna egy kicsit elidőzni akár a Hollókőnél, akár más panorámával kecsegtető helyeken. Salgóvárnál ismét előkerült a lélekmelengető, és már mentünk is tovább a Magyar-hegy, Magyar-völgy útvonalon. Bányapuszta felé a szekérúton emelkedve beugrott az emlék a Tátralátóról, hogy lesz egy rövid szakasz, ahol bizony igen szűk ösvényen és sűrű növényzeten kell magunkat felverekedni a nyeregbe. A létrák itt tiszták voltak, és mi sem koszoltuk be őket, miután mind lent, mint fent lehetőség volt alatta átbújni a kerítésen. Innentől már csak egy cél lebegett előttünk, felérni a Nagy-Hideg-hegyre. Többen összeverődtünk, hol egyikünk, hol másikunk haladt elöl, mindenki a saját tempójában, közbeiktatott egy-két perces pihenőkkel haladt felfelé. Bizony megizzasztott ez az emelkedő, amely igen szigorúnak bizonyult, de felértünk, és beestünk a meleg és párás turistaházba, ahol kb. 10-15 percet időztünk el, frissítettünk, ki kávéval, ki teával, jómagam miután még haza kellett vezetnem a bandát, alkoholmentes sörrel (az utolsóval a készletből). A kiírás szerinti útvonalon indultunk lefelé, és valahol Rakodó magasságában (vagy talán utána egy kicsivel) találkoztunk a mozgó ponttal, aki igyekezett felfelé NHH-re, mert le kellett az ottani pontőrt váltania. A Magas-taxi turistaháznál nézelődtünk, hogy nem tudunk e taxit fogni, de miután nem volt szerencsénk, a piroson indultunk neki utolsó szakaszunknak egészen a célig. Itt előkerült egy-két lámpa, de miután gyönyörűen világított a hold felettünk, nem volt szükség lámpafényre, a természet megoldotta a „közvilágítást”. A kövekkel körített „befutó” nem esett túl jól lábainknak, de mit sem törődve vele száguldottunk a cél felé, és mint a megváltót, vártuk az utolsó métereken lévő aszfaltutat. 11:35-s idővel érkeztünk, átöltözés után pedig célba vettük a virslit és a teát, majd meg sem álltunk hazáig, ahol egy kellemes forró fürdő után ágynak zuhantam. Nagyon szuper volt, sajnálhatja, aki kihagyta! Köszönjük a rendezőknek és a Börzsönynek ezt a gyönyörű napot.
Szerző: csanya
Börzsöny Vulkántúra Canis Lupus+én+Lufi félig(lásd lent)
Túlöltözés,Lufi szökése, első ponton egy réteg leadása,hihetetlen zúzmarák a gerincen,kedves ismerős a zöldön, habzsi-dözsi pont, szembejövő elkavart-elirányított résztvevők, Lufi megtalálása Salgóvárnál, kis kavarás(bocsi Tibet), NHH(nagy halál helye)nagy halál, Powerbar kemény mint a jegesmedve kaka, teltház a szállón, pont valahol a piroson, Vadmalac már visszafelé megy, cél, isteni táp.
+Szép kitűző, jó helyen levő új pontok, bőséges ellátás.
Egy ponton három féle táp. lehetett volna elosztva. Mondjuk Csóványoson alma Fekete-völgyben tea, Salgóvárnál túrórudi (de ez már kötözködés)
Köszi szépen.
csanya
Szerző: csokitakarok
BÖRZSÖNY VULKÁNTÚRA 2005
Számomra ez az egyetlen kötelező túra az évben, mert gyönyörű, nehéz, és mégis teljesíthető.
Tökéletes szervezés, kedves pontőrök, és… hozzám igazított szervezés és útvonal J.
2hete minden nap arra készültem FEJBEN, hogyan is fogom szintidőben teljesíteni ezt a túrát. Nem tűnt egyszerű feladatnak, bár már kétszer sikerült.
Este sikerült egyik offtopik barátomat lebeszélnem a másnapi repülésről, és eljött velem, úgyhogy az első mumus, a túrázzak egyedül leküzdődött. Gondoltam elindulok úgy fél 8 körül, akkor nem rám fog minden pontőr várni, de csak fél 9re értem a rajtba. Kérdezték mikor akarok indulni, én meg rávágtam hogy most azonnal, de mivel megláttam egy rusnya papírt az asztalon (soha senki ne írjon alá technikai sportok szabályozására cetlit, mert a nemzeti parkosoknak – mint leendő szabályalkotók – fogalmuk sincs miről is van szó, amíg velük nem tisztázott a dolog, nem jó vicc az ilyen aláírásgyűjtősdi), meg találkoztunk pár ismerős és ismeretlen arccal, csak 9 előtt pár perccel indultunk útnak.
Elindultunk a csúszós betonon felfelé gyönyörű időben… aztán jött a még csúszósabb ösvény (Nagyszakállú Öregapánk túratársunk „elhagyott” egy kis csokit az úton… felszedtem utána, de csak otthon mertem megenni J ) és az első pont, ahol viccből úgy köszöntöttem a pontőrt, hogy te vagy az első meg az utolsó pont?! És tényleg J aztán jött a patakátkelés meg az ösvény meg szerpentin meg kezdtek zúzmarásodni a fák… már éreztem hogy kaja kell. Nem sokáig bírtam a látványt, jól belenyaltam abba a fincsi fehér zúzmarába és jól szétropogtattam. Megismételtem párszor.
Magastax következett, de olyan furán volt előtte a jel, hogy szag után mentem (Nagyhideghegy meg Magastax már vakon is megy – második otthonomJ ). Csóványosra felfele menet hátra-hátranéztem, és láttam, hogy jön a felhő, nem lesz kilátás, mert pont ebben a magasságban van, mikor utolért a seprű J J J, igen kb. már a 8. km-nél J. Nem is tudtam eddig, hogy gudluking milyen jó fej. Kóstolgattam, hogy úgyse mehet gyorsabban mint én mert ő a seprű, de azt válaszolta, hogy a szervezők azt mondták neki, hogy velem nem kell foglalkoznia, akár ott is hagyhat J J J, és ez igazából jólesett, mert ugyan biztosan feketebáránynak számítok, de valahol csak bíznak bennem, hogy nem tűnök el csak úgy ni a Börzsönyben. De mégis egész túrán velünk tartott. KÖSZI GUDLUKING! JÓ VOLT VELED MENNI ÉS NEM ELTÉVEDNI, NEM LETÉRNI AZ ÖSVÉNYRŐL, NEM KIFUTNI A SZINTIDŐBŐL, stb. Felértünk a Csóványosra… jajj de szeretem! Előbb pecsételtek, kaptunk finom házi borocskát, aztán jól megrémisztettem a Nemzeti Parkos pontőr bácsit… mindig elbeszélgetek vele (madarak meg repülés), 4 év alatt már látom a javulást J. Felmásztunk a toronyba, de gudluking lenn maradt, amit sose fogok megérteni, én ha hulla vagyok is megnézem mi van odafönn… most csak tejföl volt, de végül is szeretek befelhőzni…
Innentől már minden mindegy, láttam, amit akartam, megmásztam, amit akartam, de hát menjünk, mert vár a Vilati… (oda vittek gyerekkoromban néha hétvégézni J ). De szép a kilátás! …Fekete völgy… …van egy nagy kanyar a lefele vezető úton, amit annyira szeretek, mert mióta arra járok mindig keresztbe áll az ösvényen néhány óriás fa. Seprűnk dühöngött is, miért nem lehet elpucolni, nekem meg külön jólesik, mert megismerem hol vagyok… de most nem másztam fel rá, mert nagyon csúszott, hanem kicsit lejjebb botorkáltam. Lenn a völgyben patakon át, Vilatiba be, dézsma, felkészülés a nagy mászásra. Seprű velünk, hogy adjam be neki, hogy le is lehet rövidíteni azt a nagy kanyart, bár nem egyszerű, de így utólag visszagondolva mégis megérte az egyik túrán. Á, legyen, kibírom én azt körben is… seprű köddé válik, nem bírta a tempóm. Jönnek a gyönyörűnél gyönyörűbb kilátós helyek, a vulkán átlátható… de ez még csak a Jancsi-hegy! Na nem baj, majd a következő… de az meg nem olyan…ajjajjjjj… hol lehet?… mindenhonnan kilátáscsodálás…(aki ezentúl Múzslát emleget az tőlem megkapja Salgóvárt! J ) És egyszer csak meglett. A seprű is meg a pont is J. Innen már lazán hazasétálok szintidőben… bár… annakidején ezen a szakaszon kavirnyáltunk el, de nagyon. Irány Magyar-völgy. Ha nem térek le a jelzésről, nem lesz baj… hát de… letértem… mert a seprű előrement kb. 2 kilcsit. De nem lett baj, csak találtam egy szép kilátóhelyet J. Bírtam, míg lehetett lámpa nélkül… 16:45 ig! Akkor a szürkületben alig láttunk, és kellett a lámpa hogy a jelzést megtaláljam. Leértünk. Volt 2 rekesz sör meg egy hatalmas zacskó tele Deli csokival… Elkunyeráltam 2őt, de a sörből nem kaptam… 3an voltak rá, jól érezték magukatJ (Amúgy nem is szeretem a sört). Jó volt odalenn a hangulat. Tábortűz, csoki telihold… nem is kell más a boldogsághoz.
Innen felkapcsoltunk 5ösbe (de lehet, hogy 6osba – kénytelenek voltak annyival menni amennyivel én bírtam J ) unalmas út helyett, mert arra emlékeztem, holdfényes éjszaka, csörgő patak mesebeli táj… de szedtük a lábunk, hogy emelkedőhöz érjünk már hiányzott J. Bányapuszta… itt jön a banya, az utolsó, kőkemény emelkedőkkel tarkított utacska Nagy-Hideg-hegyre, tea a turistaházban… az úgy vonzott, mint kutyát a kolbász illata. Lámpát alig-alig gyújtottunk, világított a Hold meg a helyismeret J. Seprű megint előrement, és jól meglepődött, amikor 7kor betoppantam a házba… azt gondolta úgyse lesz meg … mert belésulykoltam menetközben, hogy nem érdekel a szintidő, én csak túrázni szeretek… de persze lelkem mélyén ott van, hogy meg kell csinálni, de nem pánikolok ha nem sikerül. Pecsét, mozgópont találás… szervezőkkel, csapatban indul a menet a célba. Amikor már elég közel vagyunk, rámtört a szintidőben beérhetnék… de ugye a csapatot nem szokás elhagyni… J, 8.22re benn leszünk, mondta szervezőnk…nem hiszem… 2,5km… hmm… ááá… már annyi van… és 20:29re megérkeztünk!
(a túra alatt megettem vagy fél kiló csokit…)
KÖSZÖNÖM A SZERVEZŐKNEK A TÚRÁT, ISMÉT NAGYON JÓ VOLT! A LEGJOBB! 🙂
Mit is mondjak még… ja a mottót hagytam ki: A BÖRZSÖNY NEM VICCEL! J
Szerző: -balazs-
Vicces bátyám úgy döntött, hogy a Vulkántúra lesz élete első teljesítménytúrája és egyben túrafutó karrierének kezdőpontja. Kérdeztem, hogy eszét hol hagyta, de egy eszetlen, fülén ülő testvérrel mit kezdjen az ember? Mit, mit, hát élvezze a show-t! 🙂
Egyébként is, ha tesómnak esze lenne, kb. annyi lenne, hogy az Everestnek is egy szakadt tornacsukában egy müzli szelettel vágna neki.
A piroson még jobbára futottunk, de a kék kereszten inkább gyaloglásra váltottunk, hiába volt bennem valami ősi ösztön, hogy a Rakodóig belesétálás nélkül kell tolni. Nem baj. Hogy ne legyen kényelmes a séta, az úton lefolyó patakban szétázott a cipőm és a fincsi fázós-átázós érzés egész a túra végéig tartott. 🙂
Taxon átrobogtunk, beértük Csanyát és Lupust s közben megvitattuk a magyar privatizációs politikát. (Jelentem, nem váltottuk meg a világot.) Csóvi nagyon könnyedén megvolt. Mindig mumus volt és most először ment probléma nélkül.
Az időjárásról, hát, nem is tudok mit mondani, fotók úgyis elegánsabban mesélik el a börzsönyi csodát. Ahogy emelkedtünk, úgy változtak az évszakok. 900 méteren kristálytiszta idő volt, lábunk alatt volt 5-6 centi hó, a fákat vastag zúzmara borította és a még igencsak alacsonyan járó nap sugaraiban csillogott az egész erdő.
Magosfa mindig élmény, olyan könnyű átgurulni rajta és az ereszkedés is lazán ment. Igazából Salgóvárig minden nagyon rendben volt. Ahogy emelkedtünk, a tavaszból megint belefutottunk a télbe és megint minden nagyon fehér lett.
Itt viszont adódtak gondok. Tesóm elkezdett fáradni, ami onnan lett egyértelmű, hogy összerogytak a lábai. Elkaptam, felkaroltam és próbáltam evésre bírni, de eszetlennek beszélhetek. Az egyik ponton sörhöz jutott, és mert olvasta egy két ultrafutó beszámolóban, hogy sör az jó, kerek 12 másodperc alatt leküldött fél litert. Na, ez jó. Innentől nem csak megroggyanva, hanem cikk-cakkban, dülöngélve mentünk és zömében gyalogoltunk.
Plusz öröm volt, hogy a ködben bepárásodott a szemüvegem és nem láttam se jelzést se utat, bátyám viszont koherencia zavarban szenvedett, így ő még a fákat se látta. Mint két lúzer, úgy csörtettünk az erdőben és időnként bevártuk Tibetet aki irányba állított, hogy újból előre csörtethessünk.
A P+ volt a napi nagy mumus és ehhez mérten nagyon könnyedén is ment. Simán felértünk Nagy Hideg Hegyre és tesóm is egész magára talált. A pecséttel azért vagy 10 percet elszöszmötöltünk, de lefelé végig ment a futás. (Jelmondat: lefelé a szar is gurul. 🙂
Az időnk 7:38 lett ami egy nagyon jó gyalogos tempó. De bátyám kedvét nem tudja az ilyesmi elrontani és már új kihívást keres. Szerintem elküldöm a Téli Mátrára. 🙂
Most pedig: Tortúrára fel!!! 🙂
Szerző: partizán
Vulkántúra a Börzsönyben 2005. december 11-én,
(avagy a nap, mikor háromszor volt tél)
Annak ellenére, hogy egy börzsönyi faluból, Bernecebarátiból származom, ritkán jövök ide túrázni. Bevallom, kényelmesebb a közelebb fekvő területeket felkeresni. Pedig megéri a nem is túl hosszú autóút, ami a fővárosból a Börzsöny déli részéig vezet.
Ifjúkori barátom, Misi, szinte minden Börzsönyben szervezett túrán részt vesz. Ő javasolta, hogy induljunk el a
Vulkántúrán, mert a tavalyi is nagyon jó volt.
Ahogy az öregem mondaná: az elhatározást tett követte…
A hét elején kicsit aggódva figyeltük az időjárást és az előrejelzéseket. Misi telefonon tájékoztatott az épp aktuális helyzetről. Annyiban maradtunk, hogy ha lehet, megyünk, de egész napos esőben gyalogolni, vagy térdig érő sarat dagasztani egyikünknek sincs kedve. Aztán ebből a szempontból kiválóan alakultak a dolgok. A túra előtti napokon nem volt csapadék, időnként sütött a nap, és elég jó szél volt. Úgy számoltuk, hogy ez kellő mértékben felszárítja az erdőt.
Végül a szóba jövő személyek közül hárman maradtunk: Pisti, indult még el velünk, akivel egy egyesületben futok. (Nem ugyanaz, akivel az „Szurdok”-on voltam. …a világ tele van István nevűekkel…) Gondoltam is, hogy miért kell nekem futógépekkel indulnom teljesítménytúrázni, de ígérték: nem lesz gond. Nem panaszkodom, mert tényleg egészen emberi volt a tempó. Az azért elárul valamit, hogy Misit keresve a Csóványoson annak ellenére nehezen vettem észre, hogy kb. 2 méterre állt tőlem. Addigra teljesen megszoktam, hogy hátulról, a hátizsákján lévő sárga betétekről ismerem meg… de nem akarok a dolgok elébe vágni.
Abban maradtunk, hogy Királyréten találkozunk a híd utáni parkolóban. Misi adott annyi előnyt, hogy bicajjal jött (mindössze 40 km.). Persze nem tudtam időben indulni otthonról, így már Pistihez is késve érkeztem. Na, a 2A-n kifelé imádkoztam, hogy ne legyen traffipax, mert sokat késni nem illik. Elképzeltem, hogy Misi két órás bicajozás után tönkrefagyva vár minket a parkolóban. Csúfos véget érhetett volna hosszú barátságunk, mikor behajítja a bringáját az első szélvédőn…
Útközben ettem meg a reggelire szánt két szendvicset. Sikerült megúszni egy szűk negyedórás késéssel. Misi addigra elrakta bringát a Nemzeti Park épületében. Felkapkodtuk a lábszárvédőt, bakancsot, neveztünk, és 7.50-kor már el is indultunk.
Az aszfalt még fagyott, de a Taxi-nyiladékban egyre inkább az olvadás jelei látszottak. Nem sokára egyenletes, de nagyon sekély, legtöbbször avarral fedett talajon kellett gyalogolni. Az időjárás kifejezetten kellemes volt. 0 fok körüli hőmérséklet, ami később helyenként a 7 fokot is elérte, párás levegő, egész nap fennálló, szinte teljes szélcsend. Sajnos a nap nem sütött.
Rég találkoztunk már, így gyorsan telt az idő. Hamar elértünk az elágazást, ahol a Cseresznyefa parkoló felé kellett elkanyarodni. A parkoló után érezhettük meg először, hogy igazán körülvesz az erdő. A szervezők leírása szerint „bebújunk az erdőbe”, ami – bár bevallom, kicsit giccsesnek tűnt, mikor olvastam – itt valósággá vált. A kényelmesen széles utat tiszteletet parancsoló méretű fák szegélyezték, ágaikat többembernyi magasságban időnként átnyújtva az út túloldalára.
Egy-két meredek emelkedőt kellett megmászni. Az úton lefelé folydogáló víz néhol összegyűlt, alig kikerülhető tócsákat alkotva. Néhány fős csoport álldogált ott, ahol a jelzés egy ösvénnyel jobbra tért le az addig követett szélesebb útról. Az első EP, de Pisti csak ment tovább.
Pisti…!
Kék kereszt! – és mutatja a jelet egy fán.
Pisti!!!
KÉK KERESZT! – kiabálja alig visszanézve.
PISTI!!! ELLENŐRZŐPONT!!!
Ja!… Azt hittem, csak úgy álldogálnak itt az emberek.
Uram-atyám! Ez a fickó legalább kétszer annyi teljesítménytúrán vett rész mint én! Lehet, hogy elaludt ennél a tempónál? Na, azért csak kapott pecsétet ő is. Kb. 8. óra 50.
Az EP után leereszkedtünk a patakvölgybe, majd meredeken kimásztunk a túlsó oldalon. Itt-ott elég nagy sár volt, máshol meg fagyos-csúszós talaj. Az árok túloldalán kapaszkodtunk tovább Magas-tax irányába. Rengeteg kidőlt fa keresztezte az utunkat. Át kellett mászni rajtuk. Mint társaimtól megtudtam a jó néhány évvel ezelőtti fagykár maradványai. Elsütöttünk néhány poént a kerékpáros teljesítés lehetőségéről…
Magas-taxon vetettünk egy pillantást a turistaházra, aztán tovább a Rakodóig. Kezdett egyre inkább téliesedni a környezet. A Csóványoshoz közeledve aztán igazán tél lett. A földön kb. 10 cm-s hó, a teteje teleszórva jégtüskékkel. A fák összes ágán 2,5 – 3 cm hosszúságú jégtüskék. Nem is tüskék voltak, inkább jégtaréj, ahogy a tüskék szorosan egymás mellet állva összefagytak. Asszem’, behúzhattuk volna a nyakunkat, ha elkezd fújni valami komolyabb szél.
A havas talajon néha visszacsúszott a lábam. Csóványosra 9:55-kor érkeztünk meg. 2. EP. Sok túrázó megállt itt pihenni. Megsaccoltuk, hogy megvan kb. a negyed táv, talán egyharmad szint is. Egy kis kaja után néztünk a hátizsákban. Túl sok volt az a néhány perc, amennyit álltunk, így eléggé lehűltem. Veszettül elkezdtem fázni, fel kellett vennem a polárfelsőmet. Szendvicset falatozva ereszkedtünk lefelé Magosfa irányába. Sokan elhagytak minket. Mikor elfogyott a kaja, gondoltam egy kicsit futhatunk is. Néhány száz méter után aztán éreztem, hogy muszáj megigazítanom a jobb bokámon lévő fáslit (fájt a bokám már néhány hete), mert elől igencsak tör. Az lett a megoldás, hogy a gumit a zoknin kívülre vettem fel. Így elviselhetővé vált a dolog, de igazából a túrán végig volt vele egy kis probléma. Persze a többiek nem örültek az időveszteségnek.
Ahogy vesztettük a magasságot, egyre inkább eltünedeztek a tél nyomai, és ismét sarassá vált az út alattunk. Néha belefutottunk egy keveset. Volt egy meglehetősen megeredek ereszkedés, olyan igazi fától-fáig szaladós. Örültem, hogy nem felfelé kell itt jönni. Még a völgyben lévő EP felett kereszteztünk egy nagyon szép mély horhost, és amellett ereszkedtünk le a patakig.
11:22-kor érkeztünk a 3., a Fekete-völgyben lévő EP.-hez. A patakon egy kövekből és fatönkből álló gáton lehetett átkelni. Kicsit ijesztőnek tűnt (tekintve, hogy nem szerettem volna belelépni a patakba), de aztán gond nélkül átjutottam. A túloldalon a pecsét mellé járt egy pohár tea, alma és túró rudi is.
Mosolyogva idéztem fel magamban, hogy egyszer – sok éve – a 250-es MZ-mmel menekültem innen, mert a panzióban akkor tartott kutyák kijöttek. Ráadásul akkoriban mindig kiakadt a gázbowden… de ez egy másik történet. 🙂
Kicsit elnéztem a dolgot, ezért javasoltam, hogy induljunk lassan, majd eszem az almát útközben. Azt hittem, majd a völgyben kell lassan emelkedve továbbmenni. Tévedtem, ugyanis meredeken nekivágtunk a szemben lévő oldalnak. Egy idő után csak úgy kapkodtam a levegőt, két rágás között…
Balra kanyarodva tértünk rá a Börzsöny nyugati gerincére. Ez nagyon érdekes szakasza volt a túrának. A sokszor sziklatarajos, változatos gerincen egymást követték a mind magasabb csúcsok. A mai napon kilátás semerre, csak végtelen szürkeség. Hollókőnél már megint tél volt és kitartott egészen a Salgóvár utánig.
A Salgóvárnál volt a 4. EP. A pontőr hálózsákban fekve várta a pecsételni vágyókat. Jó páran megálltak itt is enni, pihenni, ez okozott némi torlódást, ráadásul a havas sziklákon lemászni sem volt egyszerű. Mi nem álltunk meg, okulva a Csóványoson szerzett tapasztalatokból. A Salgóvárról lefelé tartva egy lankásabb lejtőn kezdtünk ismét szendvicset enni. Mire befejeztem, már jött is a Magyar-hegy. Mivel nem akartam tele szájjal lihegni, a szendvics utánra tervezett nassolást későbbre hagytam. A hegy után ereszkedés az 5. EP.-re, ami a Magyar-völgy alján volt. 13:56-kor pecsét, ajándék DELI csoki. Sört is vehetett a szervezőktől, aki akart.
Közöltem Misivel és Pistivel, hogy kávézni fogok. Már készültem erre a pillanatra, és elégedetten láttam, hogy kijelentésem kiváltotta a remélt megrökönyödést. (Vizet forralni? ITT?!) Aztán elővettem egy 3in1 tasakot, és megettem a tartalmát. Finom volt …komolyan! (Barátaim elmeállapotomat illetően kialakult véleménye, és ennek történő hangoztatása nem tartozik a tárgyhoz…)
A szekérúton mentünk jó ideig Bányapuszta felé. Kétszer is megpróbáltunk a jelzést szorosan követve a patak túloldalán fekvő ösvényen haladni, de mindkétszer inkább visszamásztunk a szekérútra, mert az ösvény majdnem használhatatlan volt. A kulcsos háznál pihentek néhányan, de mi nem álltunk meg. Találkoztam egy kollégával, és csodálkozva néztünk egymásra: nem tudtuk egymásról, hogy hasonló az érdeklődési körünk. Csak pár szót váltottunk, nem akartam nagyon lemaradni.
Átbújtunk a vadkerítésen, és rögtön egy meredek – bár nem túl hosszú – emelkedőn kellett felkapaszkodni. Kísérletet tettem a vidámkodásra azzal, hogy érdeklődtem: ez vajon már az a „rémisztő” emelkedő, ami a Nagy-Hideg-hegy előtt van? Nem volt sikerem.
Miközben elértük a Hanák-rétet, egyre inkább éreztem, hogy ez bizony nem piskóta. A végén már a boci csokis
elsősegélycsomagot is kibontottam. A réten újra tél volt.
És ott volt az emelkedő… …meg én is… …ráadásul az aljánál… …tényleg rémisztő volt. Édes öregem! Ide egy csokoládés boci sem tud felvonszolni…! Nézem a leírást: 200 m. szint a turistaházig, a térkép szerint ebből kb. 80-90 m. az, ami innen látszik egyben.
Szokásos „túravégi emelkedő” szitu: mindenki megy, ahogy tud. Misi és Pisti elmentek. Bár nem beszéltük meg, tudtam, hogy a turistaházban várni fognak. Már az emelkedő elején érzem a nyilallásokat a combomban, ami a görcs előtti pillanatot jellemzi.
Dühös lettem: ha begörcsöl, meg kell állni! A sportkrém a hátizsákban, nincs kedvem már a bedörzsöléssel piszmogni. Valahogy majd csak lesz… Számolom a lépéseimet… 300-ig ki kell bírnom! Megvan! Na még egy százast! Ok! 500-ig! Felértem az ösvényt keresztező útra, átlendülök a holtponton!
Az úton elkezdtem kocogni, aztán a felkanyarodó ösvényen is kocogtam még kb. 100 m.-t. Innen már semmi gond nem volt a házig. Bent volt a 6. EP. 15:43. Pisti már elment teáért. Megittam a maradék fél palack izoitalt (az első fele még Csóványoson fogyott el, az nem volt ilyen hideg). Megnéztem: elég víz van még a tasakban, nem kell tölteni bele. Ettem egy banánt, meg egy szendvicset. Pisti hozta a teát, nagyon jól esett. Mikor bementem, kellemes melegnek tűnt a ház, a teát kortyolva viszont fázni kezdtem. Hát igen, eléggé elfáradtam. Lassan összeszedtük a cuccainkat, tudva, hogy már csak egy ereszkedés van hátra. A lámpákat is előkészítettük.
A házból kilépve ismét találkoztam az ismerős kollégával. Időközben utolért. Együtt indultunk tovább és váltottunk néhány szót. Misi és Pisti előre mentek, pár perc után már eléggé elhagytak, ezért elbúcsúztam a kollégától, ő nem akart kocogni. Megbeszéltük, hogy majd velünk jön haza, mert tömegközlekedéssel jött a Nyugatitól.
Még nem értük el a piros jelzést, mikor szembejött a pontőr. Megkaptuk a pecsétet az utolsó rubrikába. Nem sokkal később bekapcsoltuk a lámpákat. A sötétben jobban lelassultunk, mint a többiek. Sokan elmentek mellettünk, míg beszélgetve sétáltunk a cél felé.
17:10-kor érkeztünk a célba. Átvettük a kitűzőt, oklevelet, és a virsli-jegyet. Misi kihozta a bringáját és elindult „levezetni”.
Mi száraz ruhát húztunk a kocsinál, megettük a virsliket (Misiét is 🙂 ), aztán hazafelé megbeszéltük, hogy bizony
nagyon jó kis túra volt ez. Jövőre sem kellene kihagyni.
partizán
ui.: Februárban az éjszakai? 🙂
Szerző: Ritchy
Börzsöny Vulkántúra
A ttúra fórumból qvic-kel mentem le. Ő is futást, és hasonló időt tervezett, azaz 7h-n belüli időt, mint én. Mindketten először mentünk erre a túrára, de csak egy minimálisat tétováztunk a Magas-taxi turistaháznál. Múlt héten egy liter folyadékot vittem, és kevésnek éreztem, ezért most két másfél literes üveget töltöttem meg mézes teával. 7:50-kor ezekkel kezdtem el futni. Gondoltam gyúrok bicepszre. Hát inkább agyra kéne… Az egyiket leraktam az első ponton, a másikat a másodikon. Már ami maradt benne. A táj gyönyörű volt. Reggel még fagyos volt az út mindenhol. Minél magasabbra mentünk annál több havat láttunk, a fák deresek voltak. Ahol rá lehetett látni a környező hegyekre, ott a kilátás fantasztikus volt. A nap is kisütött. Később a napsütötte részeken az utak vizesebbé, csúszósabbá váltak. Volt néhány olyan lejtő, ahol szinte csak a fák fogtak meg, és komoly koncentrációt igényelt. Összességében a futás jól ment, jobban mint a Bakonyi Mikuláson. Az elején qvic diktálta a tempót, 20km-től 35-ig többnyire én mentem elől, majd a végén a lejtőn lefelé sokat szenvedtem, mert a korábbi lejtőkön elfáradtak azok az izmok, melyek segítenek megtartani a testet. Pl. a sípcsont melletti izmom fáradt el igazán. Az összidőm 6:36:12 lett, ezzel teljesen elégedett vagyok, qvic kb. két perccel gyorsabban száguldott le a végén, nyolcadiknak, és kilencediknek értünk be. A virsli és tea, a korábbi pontokon a tea, alma, túró rudi, csoki, mind nagyszerű volt. Jövőre újra itt a helyem.
Szerző: emdt
A börzsönyi vulkántúrán már tavaly is részt vettünk, de idén különbözö okok miatt senki nem vállalkozott arra, hogy eljön, ezért nem maradt más, minthogy egyedül vágjak neki a 43 km-nek.Kicsit zavart, hogy egyedül megyek, de mindenképpen végig szerettem volna menni a távon. Az időjárás jónak ígérkezett. Szerencsére Királyrét nem volt túlságosan messze Budapesttől, kb.egy óra alatt oda is értem a rajthoz és fél nyolckor neki is vágtam.Hó csak nyomokban volt.
A szervezők megkavarták a túra elejét, az eddigi szinte nyílegyenesen a Magas Taxi túristaházig tartó folyamatosan emelkedő piros jelzés helyett, a kék kereszt jelzésen kellett felkapaszkodni a Taxhoz. Ez az út azonban fel-le haladt néhol kemény emelkedők, illetve nehezített terepen kellett haladni. Jóval nehezebb volt a túra eleje mint tavaly.
A taxtól már ugyanarra ment a nyomvonal, amerre a múltkori túrán is. Először a Rakodó felé haladtam a nagyjából vizszintes terepen.Itt már több volt a hó, és a Rakodó után már biztos voltam benne ,hogy a táj ugyanolyan zúzmarás lesz mint tavaly volt,azzal a különbséggel, hogy most még kb.5-10 cm hó borította az erdőt.
Nagyon lelassultam, frusztráltan hatott, hogy szinte mindenki lehagyott, a szűk kanyargó öséényen folyton-folyvást félre kellett állnom,hogy a mögöttem jövők továbbmehessenek.Végül végtelennek tűnő idő után felértem a kilátóhoz.Kivoltam de megettem két szendvicset,ittam a forró teámból, benyomtam pár kocka csokit és mikor 10 perc múlva továbbindultam, mintha újjászülettem volna.Üres volt az út, a nap is kisütött és szerencsére hosszú lejtő következett a Feketevölgyig.A tervem az volt, hogy a lejtők végén nem állok meg, mert nem leszek fáradt, inkább majd újra a magasabb csúcsok valamelyikén fogok pihenni.
Aztán majdnem rossz irányba mentem tovább de szerencsére figyelmeztettek. Feketevölgyig nem álltam meg, sőt a pontnál sem időztem sokat,pecsételtem, vettem egy almát meg rudit, és megittam egy pohár teát, majd indultam is tovább.Innen újból emelkedő jött, de szerencsére tavalyról már ismertem az utat, tudtam, hogy Magyar-hegyig több kisebb csúcsot kell megmászni.Újra visszatértem a hóhatár fölé de azért itt korántsem volt akkor hó mint a Csóványoson. Először a Jancsi hegy következett, utána a Holló-kő végül a Salgóvár.Sokkal könnyebben vettem ezt a három csúcsot mint múltkor,hiszen tudtam mi vár rám.Mindhárom hegy nagyon jó kilátó, de mivel mindhárom felhőben volt, ezért nem lehetett látni semmit.Salgóvárhoz nehéz volt felkapaszkodni, de természetesen sikerült.Ittam megint teát,ettem csokit-szendvicsre már nem fűlt a fogam.Kb.5 percet töltöttem itt és indultam tovább a Magyar-hegy felé.
Magyar-hegyig egy unalmas szakaszon haladt a túra, majd onnan ereszkedés következett a Magyar-völgybe, ez újabb lendületet adott.Lefelé sokkal könnyebb volt menni, még akkor is ha több helyen vigyázni kellett,mert a meredek terep a sártól és a jégtől eléggé csúszós volt.De szerencsére nem történt nagyobb baj, talán egyszer estem csak el, és nemsokára leértem a völgybe. Itt csak pecsételtem és egyből indultam tovább.A kulcsosházhoz erdei út vezetett fel, így a terep sem volt meredek.Itt találkoztam egy fickóval,aki életében először vett részt teljesítménytúrán,és annak ellenére,hogy gyakran hegyet mászik,nagyon nehezen bírta.Innen együtt mentünk tovább.Nekem is jó volt,hogy valakivel beszélhetek és azt hiszem neki is jól jött hogy valaki húzta.Az utolsó nehéz szakasz várt ránk, fel kellett kapaszkodni a NagyHidegHegyre.
A kulcsosház után egy rövid, de meredek emelkedő következett a dzsindzsáson keresztül, majd a túristajelzés egy újabb erdei úton haladt tovább, amely néhol meredeken haladt felfelé, néhol kevésbé volt fárasztó.Aztán eljött az utolsó megmérettetés, az utolsó 800 méter, amely a hegy meredek oldalában haladt egyenesen felfelé.Kb 20 perc alatt értünk fel a túristaházba.Nem várt tea, mint tavaly, de legalább meleg volt.
Átvettem a száraz polómat és pulóveremet, megettem a banánt, felraktam a fejlámpát, aztán indultunk tovább lefelé.Neki sietnie kellett ha időben be akart érni, bár esély sem volt rá, de azért megpróbáltuk. Szerencsére ismertem az utat, így sötétben sem tévedtem el, ezért gyorsan haladtunk lefelé. A fickó végül találkozott az egyik barátjával így hárman indultunk tovább. A köves út rendesen megnehezítette a lefele utat, de szerencsére tudtam mi vár, így nem rúgtam bele semmilyen nagyobb kőbe. Végül fél hétre értünk be, és ők is megkapták a negyed óra késés ellenére is az emblémáikat. A Csóványosnál nagyon kivoltam, de végül is egész jó időt futottam, ha nem találkozom a fickóval akkor kb.10 óra alatt megcsináltam volna.Nagyon jól sikerült a túra, az idő is kellemes volt, megérte.