vulkántúra 2019
18. Börzsöny Vulkántúra – 2019. december 14.
Szerző: Raffai Lénárd
Bár nem történt igazán különleges, ezért ígéretemhez híven nem is írok beszámolót, közben mégis úgy érzem, hogy szívesen megosztanám… ugyanis még sosem történt velem ehhez hasonló sem, hogy 44 km alatt szinte az összes természeti jelenséggel (vagy elemmel) találkozzak. Mintha zippelték volna 3 évszak 3 eseményét!
Börzsöny Vulkántúrán jártam, el is mesélem mi történt, de csak címszavakban, hogy ne legyen belőle beszámoló…
Királyrét (253 m) – kora tél – felfele – eső – bokáig sár – bokáig latyak – hó – 30 centis hó – Nagy-Hideg hegy (864 m) – letaposott hó – láthatatlan ember: lábsöprés – crampon fel – Csóványos (938 m) – lefele hókupacok fentről – latyak – sár – crampon le – sársíelés – lábszárig merülés – Fekete-völgy (290 m) – vajas kenyér – felfele – holtpont kezdete – 100ágra napsütés – kora tavasz – Magyar-hegy (714 m) – tél – tejköd – szélvihar – lefele – kitisztul – holtpont vége – futható ösvány lefele – láthatatlan ember: lábsöprés – óvatosan futható ösvény lefele – láthatatlan ember: lábsöprés – nem futható – de csak a láthatatlan ember szerint nem – Magyar-völgy (274 m) – felfele – kitisztul – késő ősz – jól futható (nem csúszós) makadám út – lelki furdalás – mégsem futom – bokáigsár – kölyökkutya a jégen – majdnem megszáradt cipő – lábszárig merülés – helyben iszapfutás – csak felfele – havaseső – továbbra is felfele – második holtpont kezdete – még mindig fel – Nagy-hideg hegy (864 m) – tea – holtpont vége – lefele – crampon fel – latyak – crampon le – sárkorcsolya – sársíelés – sárcsúszda – merülés – sötétedik – kicsi pánik (fejlámpa otthon) – gyorsítás – minden lépésre merülés – már kis számolja – vakon futás – láthatatlan ember: felrúgás – bukdácsolás – Királyrét (253 m) – tusolás – nyújtás – meleg leves – meleg tea.
Összegezve: A Börzsöny ma sem viccelt, erről árulkodik a 44 km-re vetített 8 órás szintidő… persze volt benne 2270 m szint is, na de akkor is…ez nagyon sok! (a fénykép egyébként a 2. Nagy-Hideg hegyre való feljutás után, a tea, illetve a 2. holtpont vége előtt készült)
Szerző: Hazajáró, Dobay Gergely
Felmászni egy hófödte vulkánra
Bizony, amikor reggel 5-kor a zuhogó esőre ébredtünk Királyréten, igencsak elszontyolodtunk. Mindenesetre 18. alkalommal is berendeztük a rajtot, és ugyanazzal a lelkesedéssel vártuk a Vulkántúra indulóit, mint tettük azt 2002-ben Ákos bácsi büféje előtt az első „vulkán” idején. Aztán csak nem akart apadni a sor, és a rossz idő ellenére 423-an csak nekirugaszkodtak a 42 kilométeres távnak, köztük a teljesítménytúrázó, terepfutó, ultrafutó és hegymászótársadalom színe-java! Le a kalappal azok előtt, akiket nem riasztott el az ítéletidő, és mégis eljöttek! Körülbelül fél 10-ig sajnáltuk őket, ekkor kezdtek érkezni a szebbnél-szebb fotók a Magas-Börzsöny havas-zúzmarás csodavilágából. A völgyekben persze ismét a saras későősz uralkodott, ami kicsit meg is rostálta a mezőnyt, de végül 354-en szintidőn belül teljesítették az évtized utolsó „vulkánját”. De nem csak nekik gratulálhattunk a célban, hanem az első ízben kiírt Hazajáró Kupa teljesítőinek is, akik szintén ezen a napon vehették át a díjazást. Alább a felvidéki Dobay Gergely benyomásairól olvashattok!
Az egzotikusan és extrémen hangzó cím, bár elég hatásvadász, de ferdítésnek mégsem mondható, hiszen erről szólt a 18. Börzsöny Vulkántúra. A fizikailag is megterhelő teljesítménytúrát idén is nagy számú résztvevő teljesítette.
Ködös utakon, a télre jellemző kora reggeli sötétben közeledtem a vándortúra során megismert Szokolya község felé. A Börzsönyben megbúvó kis falura kedves ismerősként tekintettem, így egy kicsit enyhült az eső miatti aggodalmam. Majd csak eláll! – gondoltam magamban, de mikor a királyréti rajthoz értem, még mindig ugyanúgy esett. A nevezésnél Kenyeres Oszi azzal biztatott mindenkit, hogy fent a hegyen nem esik, „ott havazik”. A közérzeten nem sokat lendített ez az információ, de mivel egyikünk sincs cukorból, nyakunkat behúzva, esőkabátjaink alá bújva nekivágtunk a távnak.
A túra első szakaszában nem sok szó esett a túratársak közt, inkább az esőkabátok alól kiszűrődő halk bosszankodás volt jellemző, ahogy mindenki próbált felkapaszkodni a Nagy-Hideg-hegy sáros lejtőjén. Oszi szavai fokozatosan beigazolódtak, hiszen ahogy egyre feljebb jutottunk, a bokáig érő sarat kezdte felváltani a hó. Mire a sífelvonókhoz értünk, már 20 cm-es hóban túráztunk. Az esőkabátok lekerültek és mindenki fotózni kezdett. Másfél óra sáros szenvedés után úgy éreztük, jutalomként kaptuk a fehérbe öltözött téli erdőt és a csodálatos panorámát. A menedékházban az ácsi bakancsosok és a forró tea feledtették a túra első nagy emelkedőjének fáradalmait.
Annak ellenére, hogy utunk további emelkedőt tartogatott a Csóványos felé, a szép téli tájban ez sem számított, mintha a léptek is könnyebbek lettek volna. A Csóványost, majd a Magosfát elérve ereszkedni kezdtünk. Bár jól esett, és a szintidőre is pozitívan hatott a lejtmenet, magában hordozta a körtúrák keserű igazságát: amennyit mész lefelé, annyit kell majd felfelé is.
Elérve a Fekete-völgyet újból emelkedésnek indult utunk a Salgóvár felé. Tudván, hogy ez még csak a második, a túra három emelkedőjéből, állandó sebességet tartva próbáltam egy menetben felkapaszkodni a következő ellenőrzőpontig. Itt a pár száz méterről is jól látszó Árpád-sávos zászló biztatott, hogy közel van a pihenő. A tábortűz melegét hátrahagyva óvatosan kellett lemászni a Salgóvár csúszós oldalában, hogy a Magyar-hegy után hosszan ereszkedjünk a Magyar-völgybe. Itt jókedvű társaság, csoki és korlátlan mennyiségű forró tea várta a megfáradt túrázókat.
A teától és csokitól újult erővel vágtam neki az utolsó emelkedőnek. Az út szépen, lassan, de fokozatosan emelkedett, amolyan sunyi módon. Már-már felüdülést jelentett a Nagy-Hideg-hegyre vezető szakasz, hiszen ott egyértelmű volt: itt bizony felfelé kell kapaszkodni. Ekkorra már a fejlámpák is előkerültek, hiszen erősen ránk sötétedett.
Az utolsó méterek után legalább annyira diadalmasan esett be mindenki a menedékházba, mintha legalábbis a túra céljába érkezett volna. Nem is csoda, hiszen mindannyian tudtuk, a neheze már hátra van, innentől kezdve már „csak” le kell jutni a hegyről. A terepviszonyokhoz mérten gyors léptekkel indultam le én is, hiszen szép volt a túra, de azért jó volna már levenni a vizes és sáros ruhákat. A túrák utolsó ellenőrzőpontja után valahogy mindig úgy érzem, hogy már csak percek kérdése és a célban vagyok. Így volt ez most is, és ahogy máskor, most se állta meg a helyét. Lejjebb ereszkedve a havat újból bokáig érő sár váltotta fel, melyben lassabban ment a haladás, mint terveztem. Az előttem haladók lámpafényét követve nem is figyeltem az utat, csak haladtam utánuk. A Kitörés Emléktúrából tanulva eszembe jutott, hogy ez csoportos eltévedésekhez vezethet, de most mégis bevállaltam ennek a kockázatát. Rendben be is értem a célba, ahol Moys Zoli várta a túrát teljesítőket. A szezon utolsó túrája lévén most vehettem át többedmagammal a Hazajáró Kupa első évadának serlegét és emléklapját is.
Bár az időjárási és terepviszonyok nem voltak a legideálisabbak, a Börzsöny kalderájának változatos formakincse és a havas táj kárpótolt mindenért. Egy fizikailag kihívást jelentő, rengeteg élményt adó túraként éltem meg a Börzsöny Vulkántúrát.