vulkántúra 2004
3. Börzsöny Vulkántúra – 2004. december 11.
Szerző: felhigító
Börzsönyi vulkántúra
Távolság: 43,5 km
Szint: 2.200 m
Szintidő: 11 óra
Köszönöm azoknak, akik bíztattak.
Külön köszönet Lévay Bélának, aki felhívott vasárnap, és gratulált.
Teljesítettem 11:05 alatt.
Apró „siker”, hogy ismét példát statuáltam, Nagy Tanítómesterünk a jövőben, elveit konkrét példákkal is alátámaszthatja, imígyen.
Íme felhigító (csupa kis betűvel, ahogy Nemecsek nevét írták anno), aki nem átallott beesni az utcáról, szintidőn túl ért be, de elfogadta az oklevelet és a kitűzőt. Sőt! Egy picit „közbenjárt”, hisz a rendező, az előzetes információkkal ellentétben „keménykedett”.
Végül egy apróság.
Remélem, ez volt az utolsó bejelentkezésem, álnéven:o)
Szerző: vajonmerre
Börzsönyi Vulkántúra ( „- Semmi melegség nem maradt benned…”)
E kedves szavakat vasárnap reggel kaptam, persze viccből:)) Hát jó kis zimankós túra volt, az már szentigaz. Bár aki csak ment-ment az nem fázott.
7.25-kor a rajt, hála SK-nak, aki odafuvarozott, és akit rendkívül hálátlan módon nem vártam meg a célban L. Diem-mel jó tempóban haladtunk – remélem szegényt nem nagyon fárasztottam le a hülyeségeimmel 🙂 -, Rakodónál 8.50-kor voltunk. Csóványoson csak átrobogunk, jó sok futó robog el ezen a szakaszon. A táj gyönyörű, bár a fagyott föld igen kellemetlen meglepetéseket tartogat, csúszik a bakancs, mintha kori lenne.
Fekete-völgyben én sem értettem, miért nincs néhány kondér tea L A hozott ital 1-2 fokos hőmérséklete nem túl kellemes , egyébként tisztában vagyok vele, hogy a termoszt feltalálták J. Hollókőre fel belassulok – itt egy földön ülő túrázót szőlőcukorral élesztgetnek – és innen egyedül küzdök a Kövirózsás, Vár-nyereg, Salgóvár szakaszon , köves , csúszós ,meredek, elég kellemetlen szakasz. A mozgó ponton rászólok egy túrázóra, aki zombiként haladna át megállás nélkül J Egy csoport katona halad hol előttem, hol mögöttem, ahogy kihallom nem tollpihe van a zsákjukban J , hát nem semmi 50-60 kilóval túrázni!!! Vigasztalásul a Magyar-völgyig vezető kellemes szakasz, ahol egy kicsit vissza lehet szerezni az elveszett időből. A tea itt is jó lett volna, de hát a sör sem volt rossz J.
Kedves ismerősömmel megyek innen végig, az idei első túrámon adott sok jó tanácsot, tehát az utolsón is összejöttünk J Jó taktikusként bekajálunk az utolsó felfele vezető szakaszra, ez jó sok szuflát adott NHH-ra fel. 15.45-kor érünk ide, már-már azt hittem órák óta csak felfelé jövünk. Jó egy kicsit leülni, jó meleg van, kell is a pihenőknek, így nem fázva indulunk neki az utolsó szakasznak. Jó kis trapp következik lefelé, viszont elég hamar besötétedik, elő a reflektorokkal! Másfél óra alatt, 17.35-re vagyunk a célban. A 10.10-es idő talán nem is rossz, jobban is becélozhattam volna a szintidőt.
Ezer hála a sporttársnak, aki elvitt négyünket Pestre!!!
Mindenkinek gratula, aki végigért, természetesen külön a szintidő körülieknek J
És végül:
A legaranyosabb pillanat: amikor a cél előtt szentjánosbogárnak, nevezett bennünket egy jókedvű, tündéri túratársnő J
Legkevésbé felemelő pillanat: seggrészeg gömböc a büfében L
Mindenkinek további jó túrázást kíván: Attila
Szerző: Güsziológus
Börzsönyi vulkántúra
Azt hiszem, a közzétett képes beszámolókkal nehéz „versenyezni”.
A téli táj változatossága, a naplemente a Nagy-Hideg-hegyen, egész egyszerűen csoda. Valóban kár lett volna kihagyni!
Néhány gondolat a túráról.
Azok közé tartozik, ahol nincs jelentősége a szolgáltatásnak. A szombati „ellátás” hiányosságainak oka azt hiszem, nyilvánvaló. Nagyon sokan voltunk. Örültem volna, ha marad nekem is a meleg teából, de ne legyünk elégedetlenek! Az „első” ponton még jutott egy pohár, és jólesett a Túró Rudi is.
Finom volt a virsli és a kellemesen meleg tea a célban. Mindez ötszáz pénzért reális.
Őszintén remélem, hogy a rendezői szigornak nem az volt az célja, hogy eltántorítsák a tömegeket a túrától.
A teljesítmény értékelésével kapcsolatban már kifejtettem álláspontomat, ha jövőre is 11 óra marad a szintidő, egész egyszerűen más programot választok.
Nekem a 11 óra kevés, én a teljesítménytúra túra részét is szeretem. Sőt.
Nagyon kevés időm maradt a turistaházban pihenni és egy kicsit élvezni a hegy szépségeit.
Adalékok az útvonallal kapcsolatban.
Magosfáig kicsivel több, mint 10 kilométer. 2,5 órát terveztem, ennyi elég is volt. Sikerült elvéteni az utat, úgy emlékeztem, hogy a P- jelek kicsivel később indulnak. Maradtunk a műúton, és csak a parkolónál értük el a jelzett utat. Tipikus esete volt annak, amikor mindketten azt hittük, a másik tudja, hogy hol kell menni! Közel 500 méter többletet vállaltunk. Bosszantó!
Magosfától lefelé kb. 6 kilométer. Van két nagyon meredek rész, de ettől eltekintve tudtam haladni. A 1,5 órába belefértem.
A pont után csalóka az emelkedő, hisz a java a kanyar után (P-) jön. Csodálatos volt a panoráma, ha az ember vissza-vissza nézett. Lenyűgözően szépek voltak a völgy túloldalán a zúzmarás hegyek.
Az igazi megpróbáltatások ezt követően jöttek.
A Jancsi-hegyig még csak-csak (kód), de ezt követően félelmetes emelkedők. A „mozgó” pont panorámája sajnos kimaradt, a köd miatt nem láttunk semmit.
A pont után jött az ereszd-el-a-hajam. Félelmetes sziklák, szédítő mélységek. Még jó, hogy nem láttam a „végét”.
A csúcson újabb kód, majd végre ereszkedés. A Magyar-hegyig minimális emelkedő. A táblán a szám (721 méter?) kicsit csalóka, hisz nem a csúcson keresztül vezet az út. Szerencsére!
Innen komoly ereszkedő.
A pontnál, a kocogás következtében még rész-szintidőn belül voltam, kezdtem reménykedni.
A két völgy közötti hullámvasutazós szakasz után jólesett a „műúton” „pihenni”, bár ezen a szakaszon is volt közel 200 méter szintemelkedés.
A rövid, de kemény kerítések közötti emelkedő után egy lazább szakasz, majd eljött az igazság „pillanata”. Nagyon kemény mászás után értük el a turistaházat. Az idő vészesen fogyott, de egy sör egész egyszerűen kellett!
Sajnos, nem készültem fel a hegyből, minek következtében többet mentem, mint amennyi elég lett volna. Végig kocogtam, de ez sem volt elég. Jó lett volna csatlakozni, de az ismerősök elhúztak, egyedül próbálkoztam. Bőven beértem volna szintidőn belül, ha egy percig tanulmányozom a térképet:o(
Összességében örülök, hogy elmentem. „Levadásztam” három kódot, de azt hiszem visszamegyek vegetációs időszakban. Csodálatos lehet, ha minden zöld!
Így végződött az utolsó teljesítménytúra 2004-ben.
Mivel kaptam oklevelet, ez volt az 50. teljesítménytúrám 2004-ben. Ha nem kaptam volna, akkor is ez lenne a helyzet:o(
(Elszámolhatom a túrát az Ezrednyitó mozgalomban is, és gyűlnek az MTSZ pontok is. Ha úgy döntök, hogy „pályázok”, akkor megkérdezem a hivatalos döntnököt, hogy mi a teendő.)
A gyorsmérleg: 1.764 kilométer és 43.126 méter szint.
Most pihenés következik, elég volt.
Szerző: Tibet
Börzsönyi Vulkántúra 2004
Hajnali órában indultunk Bp-ről és épp egyszerre értünk egy busszal Királyrétre. Baxito és Snipper kiugrottak és elintézték a rajtolást a tömeg előtt, oly ügyesen hogy nekem a 100. jutott, már jól kezdődött a nap. Pár perc hezitálás: kell-e bot, kamásli. Végül Baxito vitt botot, én nem, utólag a kamásli is felesleges volt.
Elindultunk neki az első emelkedőnek, szépen emelkedett a pulzus. Baxito hamarosan elhúzott, majd SC, Dinnye & Speti csapat is beért majd elhúzott. Megfogadtam, hogy saját tempót megyek, még ha egyedül is. Kiderült hogy Snipper is inkább lassít felfelé és belefut a lejtőkön, így többnyire együtt mentünk. Rakodón pecsételtünk és irány tovább. Csípte a hideg az arcunkat, de szinte jól esett. Közeledtünk Csóványos felé, s még nem tudtuk mi vár ránk. Eleinte csak a felhőkön átsugárzó homályos napot láttuk, majd a kékülő eget. Hihetetlen tiszta volt a levegő, valószínűtlen kék az ég, a szikrázó nap sugarai melegen cirógattak. Sok a szint ezen a túrán, de a kilátót nem lehetett kihagyni. A lefelé jövő túratársak arcán már lehetett látni, hogy ritka élményben lesz részünk. Alig vártam hogy felérjek és körbenézhessek. Sok szépet láttam már, de ehhez foghatót még nem. Mint amikor repülő száll a felhők felett, úgy gomolygott köröskörül a kicsit szürkés fehérség. Eltűnt a világ alattunk, az Északi khg-ből csak a Kékes és Galyatető csúcsai látszottak, szinte karnyújtásnyira magasodtak a Tátra hófedte csipkés csúcsai. Egész egyszerűn leírhatatlan a látvány, tiszta kék ég, a messzi hegyek éles kontúrjai a tengerként hullámzó felhők felett. Ez az élmény pótolhatatlan, ezt érezni kellett. Próbáltam elmesélni a barátaimnak, de reménytelen vállalkozás – sem a szavak, sem a fotók nem adják vissza azokat a Csóványosi pillanatokat!
Feltöltődve a látványtól indultunk tovább Magosfára. Ha azt hittük, hogy a természet ennyit adott erre a napra tévedtünk. Csodálatosak voltak a fák ágain ülő 2 cm-es zúzmarák, az az érzésem támadt, hogy álmodom, vagy Tündérországban járok. Az erdő olyan misztikus volt, a csendet szinte hallani lehetett, szellő sem rezegtette az ágakat. Ha véletlenül hozzáértünk egy-egy ághoz, akkor a zúzmarák csilingelve hulltak alá. Lejtőkön futottunk, bár a meredekebbeken visszafogtam magam, nem akartam hason csúszni, bokát törni, no meg a jobb lábam mintha elégedettebb lenne plusz fél számmal nagyobb cipővel. A zöldön haladtunk futva vagy sétálva, rácsodálkozva a természet szépségeire, amivel ezen a szombaton oly bőségesen elláttak bennünket. Persze az emberi tolerancia hiányának sikerült ide is betolakodnia, amikor egy kisebb botladozó csoportot szépen megkértem, hogy megelőzhessük őket egy bokrokkal szegélyezett szűk ösvényen. Elég vulgárisan odavágták, hogy „Miért, nem elég nagy az erdő?” Ha emiatt a kb. 15mp miatt csúsztak ki az időből, sajnálom. A zöld négyzet a vártnál jobb volt, nyáron szinte csak fenéken lehetett lecsúszni, most a fagyott, előtte sáros talajon klasszul lehetett haladni. A Vilatinál jól esett a tea. Levontam a tanulságot, hogy télen kicsit megfontoltabban kell az innivalóval bánni. A camelback (tudom nem az eredeti) csöve már Magas Taxnál kezdett befagyni, inni akkor tudtam, ha 10 percig melengettem és huhukoltam, végülis jól beosztotta magát, véletlenül sem tudtam túlinni magam.
Rátértünk a piros jelzésre, három várat érintettünk és egy mellett elhaladtunk. Voltak meredek emelkedők és lejtők, de nekem könnyebb ha sziklás, mert kicsit kalandos és vadregényes. Talán az elbűvölő táj, talán az éppen jó erőnlétem miatt hamar elértük Salgó várát, ahol Güszivel találkoztunk. Magyarvölgy előtt elkezdtünk futni, azaz kezdtem volna, de a térdem úgy gondolta mára neki futásból pont elég volt, nem erőltettem. Szerencsére Snippernek így sem kellett sokat várnia. A ponton időzött éppen Dinnye, Speti & SC hármasa, kis móka után indultunk, hisz ők úgyis elhúznak az emelkedőn. Végül mégsem láttuk őket.
Lelkiekben készültem NHH-ra, vagyis az előtte lévő embert-próbáló emelkedőre. Nehéz volt, de jobban ment mint tavaly. Újra láthattuk a nap sugarait, a kék ég alatt a turistaházzal szemben a felhők közül kiemelkedő néhány fa olyan volt, mint egy lakatlan sziget. Nem sokat időztünk, indultunk a cél felé a kék+-en, amit Magas-Taxnál elveszítettünk. Végül a pirosat választottuk. Szinte végig lassan futottunk. Utolért bennünket I. és G., akikkel el kezdtem beszélni és gyorsabban futni, emiatt értem be csak pár perccel Snippper és Baxito előtt, akik gyorsabbak voltak nálam. Az idő 8ó 40p lett, ami jobb a tavalyinál de szinte csak amiatt hogy világosban jöhettem le NHH-ről.
Nagyon sok topikossal, ismerőssel találkoztam a rajtban, útközben és a célban, meg sem próbálkoztam a felsorolással.
Továbbra is az egyik kedvenc túrám. Jövőre újra!
Tibet
Szerző: tapirka1014
Vegyes érzések kavarognak bennem a szombati túrával kapcsolatban, izomláztól a térdfájásig mindenfélék.
Az egész úgy kezdődött, hogy megbeszéltük. Mint általában minden őrültséget, mielőtt belevágunk. Az a jó ezekben a megbeszélésekben, hogy nincs ellenvélemény. Ha egyikünk kitalálja, hogy szombaton másszuk meg az Everestet, akkor péntek este a társaság elkezd összepakolni, reggel összeszedjük egymást a város különböző pontjain, elindulunk és megmásszuk. Valahogy így volt ez most is. Időről időre sikerült másokat is belerángatnunk – ami nagyon jó – most alow és ultrafutó jöttek még velünk. A rajtban átlagon felüli tetvészkedés után indultunk csak el, a tempó persze szintén átlagon felüli volt, csakúgy, mint az útvonal meredeksége.
17 perc 22 másodperc után mondta a bal vádlim/achillesem, hogy nem kéne 5 perces tempóban bemelegítés nélkül szaggatni felfelé a Börzsönyben. Mivel a lábaim között nagy az egyetértés és az összetartás, kb. 37,3 másodperccel később a másik vádlim is beszólt. Mivel ketten voltak egy ellen, nem vitatkoztam, inkább visszavettem a tempóból. Nem sokat, csak annyit, hogy azt hihessék a virgácsaim, hogy ez a bemelegítés, és a többiek se tűnjenek nagyon el.
Kicsit kezdtem leszakadni a többiektől, de a hosszú egyenesekben még előkerültek, utolsó vizuális kapcsolatom alkalmával egy mező végét hagyták el, amikor én az elejére értem. Kb. 150 méter hosszú volt a mező, utána 100 méterrel egy jelváltás. Pont 50 méter tettek meg a többiek az új jelzésen, mikor én a kereszteződéshez értem, de már nem láttam őket. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, rossz irányba indultam. Mivel a rajtnál kőbe és a stoppereinkbe véstük, hogy az első ep-t 50 perc alatt el kell érni, egyre keményebben nyomtam, ahogy közeledett a bűvös időpont. A rossz irány persze keményen felfelé ment, így a 643-as pulzussal értem fel Nagy-Hideg-hegyre és az időm is 50:30 volt. Itt döbbentem rá, hogy eltévedtem. Először nagyon morcos lettem, de aztán megláttam a panorámát, az kárpótolt – egy kicsit. 6 perc kevergés, 6 perc az ep-ig, plussz amennyivel többet ment a hegyre fel, máris 14 perccel előttem voltak a többiek. Kicsit elkedvetlenedtem, teljesen akkor ment el a kedvem a túrától, amikor megláttam a lejtőt amin le kell futni. (Ide kívánkozik, hogy a 43,5 km-es/2200 m szintkülönbséges túra összesen 3 emelkedőből és 3 lejtőből áll. Más nincs.) Itt még gond nélkül lementem, de sejtettem, hogy a jobb térdemnek nem fog tetszeni, ha még egy ilyen lesz. Persze lett még, nem is egy, hanem kettő. A második lejtő elején jelzett a térdem, innentől komolyan visszavettem a lefelé menő tempómból, inkább felfelé nyomtam, ahogy tudtam, azért a nap folyamán másodszor felfelé a Nagy-Hideg-hegyre már erősen lihegtem és csúnya savak marták a combjaimat. A tetőn a büfében legurítottam egy kólát, kicsit gyönyörködtem a kilátásban, aztán óvatosan ereszkedni kezdtem. A kék kereszt jelzés sem volt igazán futható lefelé, hol túl meredek volt a fájdogáló térdemnek, hol kidőlt fatörzseken kellett átmászni.
Tudtam, hogy az utolsó 3 km-en a jelzés kb. 20 méterre megy egy aszfaltúttól, itt már elegem volt a bukdácsolásból, így ezt a részt keményen megnyomtam az aszfalton, még 40 kili után is maradt bennem elég erő egy 14 perces 3 kilire. A túra csodálatos, ha kirándul az ember. Az emelkedők kiválóak, ha hegyi futást akarok csinálni. Az egyetlen baj azzal a 3 lejtővel van. Az viszont elég nagy baj…
Jövőre azt hiszem nem erőltetem ezt a túrát.
Szerző: larzen
Börzsönyi Vulkántúra
Az év (számomra) utolsó túrája immár harmadik éve ez a rendezvény. A szolgáltatások ugyan minimálisak (bár ez az idei évre nem is lett igaz), de a Börzsöny csodálatos télen! És most még az előzetes várakozásaimat is jóval felülmúlta.
Ákibácsi 5:30-as menetidőt tűzött ki, ezt én kicsit optimistának tartottam, fő célom az volt, hogy az emelkedőket
jól bírjam és hogy ne maradjak nagyon le az élbolytól.
Fél kilenc környékén indultunk Lőw Andris, Ultrafutó, -balázs-, Ákibácsi, Tapír + én. Az első szakasz a piros jelzésen a Rakodóig. Két hete itt 52 perc alatt értünk fel, most próbáltunk kicsit erősebb tempót nyomni. A Magas-taxig jó meredek volt az út, de azt megkerülve, illetve a th. után már sokkal kellemesebb terepen haladtunk. Míg lent Királyréten szürke köd uralt mindent, itt 800 méter környékén kezdtünk a köd fölé jutni, és itt-ott szikrázó napfényt pillantottunk meg a fák között. A Rakodó előtt találkoztunk a pár perccel korábban indult Jaat-féle csapattal, kis sprinttel döntöttük el, hogy ki pecsételhet először. Én, persze. 🙂 46 perc alatt értünk fel, ami előrevetítette, hogy itt ma nagy dolgok fognak történni. Nagy behalás vagy nagy siker.
Sajnos Tapírka lemaradt valahol, később tudtuk meg, hogy a th.-nál kikerültünk a látómezejéből, ő pedig a piros
sávon továbbhaladva felment Nagy-Hideg-hegyre, ezzel összeszedett annyi hátrányt, hogy már csak a célban találkoztunk vele. Csóványos felé haladva egyik ámulatból a másikba estem. Szabó köveknél északnyugati irányban tejfehér köd 800 méteres magasságig, felette kristálytiszta kontúrok. Jobbra, a fák között kitekintve a köd felett a nap sütött. Andis felment a toronyba, a látványról majd ő beszámol.
Magosfáig kellemes lejtő, utána kellemetlen lejtő következett. A csapattól itt maradhatott le (előzetes terveinek megfelelően) ultrafutó. Bizony volt elég sok durva, bokapróbáló szakasz (pl. Godóvár alatt). Ami viszont gyönyörű volt, az a fákra fagyott dér. Aki látta, tudja, hogy milyen csodálatos volt, aki nem, annak le sem tudom írni, ezt látni kell. Csapatunk mókafelelősei szívesen rángatták az ágakat, hogy az utána jövők hóemberjelmezbe öltözhessenek.
Vilatinál nagy nyíltszíni happening, Túró Rudi és meleg tea várt minket. Pár percet időztünk itt, még két óra menetidőn belül továbbindultunk. Ákibácsi tavaly pont két óra alatt ért le, úgyhogy az előnyünket tartottuk, ha hizlalni nem is tudtuk.
Következett a nyugati gerinc. Hajlamos az ember arra, hogy ezt a szakaszt kissé alábecsülje. Amikor felérünk az első csúcsra, Jancsi-hegyre, könnyen azt hiszi az ember, hogy felértünk, innen már csak laza hullámzás jön a Magyar-hegyig. Hát egy fenét. Itt leszakadtam a többiektől, kissé nehézkesen ment a dolog. Sajnos a kilátással sem tudtam vigasztalni magam, a köd magasan a nyugati gerinc feletti magasságig ért. Néha láttam -balázs- pólóját felvillanni, egyszer Ákibácsi narancssárgáját is, de aztán egy trükkös kanyarban elvesztegettem pár értékes percet. Itt már a Magyar-hegynél jártunk, innen már csak lefele vitt az út a völgyig. Gondoltam, hogy ha ezen a lejtőn nem érem utol őket, akkor eldőlt a dolog, úgyhogy megnyújtottam a lépéseimet. Szerencsére sikerült az akció, a pont előtt 50 méterrel már támadó pozícióban voltam -balázs- mögött. Megjegyzem, eddig soha, egyik túrán sem sikerült utolérni az elől haladókat, ha kikerültek a látómezőmből.
Újra együtt voltunk, a Magyar-völgy nem túl kellemes szögben emelkedő szekérútján kocogtunk felfele. Azt hittem, itt újra és végleg lemaradok, de a csapat nagyon együtt maradt. Katalin-forrásnál vizet töltöttünk – a levegő hőmérsékletéhez képest kellemesen langyos vizet ihattunk. Bányapusztánál újra elértük a köd- és dérhatárt, ami majdnem a NHH-ig beburkolt minket. A túra elején azzal viccelődtem, hogy a fejfámon piros kereszt lesz, utalva az utolsó emelkedő jelzésére, de szerencsére nem igazolódott be a félelem. Ha nem is gyorsan, de haladtunk. Néha még kocogásra is futotta. Áki és -balázs- 50 méterre elöl, Andris ennyivel hátrébb. Nekem nagyon sokat segített, hogy jól ismerem már ezt az emelkedőt, tudtam, hogy az igazán kemény rész a Hanák-rétnél kezdődik, igaz onnan már csak egy kilométer a th.
A csúcs előtt Áki és Balázs elnézett egy kanyart a P+-en, úgyhogy együtt értünk fel a túra utolsó pontjához. Itt a túra gyakorlatilag végetért, innen már csak a lejtőzés volt hátra. Andris frissített a th-ban, talán kissé kevés cuccot hozott magával (gyakorlatilag semmit, még kulacsot sem), Juhász Laci elzúgott, lassan mi is indultunk le a Rakodón keresztül a taxi-rétig. Itt keresgéltük a K+ jelzés folytatását, de három perc eredménytelen ide-oda futkározás után azt javasoltam, hogy menjünk a piros sávon, mert azt legalább tudjuk merre vezet. Majd lemegyünk a K+-on, ha tudjuk merre megy. Most a térképet megnézve persze már összeállt a kép. Mindegy, majd legközelebb.
Az utolsó lejtőn persze Ákiék elmentek, ami nem is csoda, hiszen közülük mindenki tud 3:15-ös maratont, én csak 3:40-ig jutottam. Ennek fényében bíztató, hogy mindössze kettő perccel értek be előttem. Nekem 5:28:42 lett. Este Áki, Tapír, Kisbolygó meg én elmentünk Kispál koncertre. Jó nap volt. :)))
Szerző: Snipper
Vulkántúra
Annyi minden szépet leírtatok már erről a túráról, hogy már nem fogom ugyanazokat elismételni, mert úgysem lehet szavakkal leírni a Börzsönynek azt a szép arcát, amit most szombaton láthattunk.
A Tátra élőben tényleg sokkal kontrasztosabb, tisztább és szebb volt, mint bármelyik fényképen..engem is a részletgazdagsága és az éles csipkés határok ejtettek ámulatba..csak egy kitüremkedő pacára számítottam, hogy az az és kész..kb. 10 percig csak tátottuk a szánkat fent a torony tetején.
A túra nálam az idei év legszebb túrája, az biztos. Szuper jó helyeken mentünk végig, nem kellett aszfalt utakon kutyagolni sok sok kilómétert, nem voltak szemétkupacok, semmi kipufogógáz.. mindezek mellett igen kemény emelkedők, csodás kilátások, kellemes szép időben. Az ellátásra sem panaszkodom, mert szerencsére minden ponton jutott tea, jólesett a túrórudi is.. a virsli is finom volt.
Elég sok topikossal találkoztam össze, volt akivel vagy 5-6 alkalommal előzgettük egymást oda vissza, mint pl. Szakee túratárssal.. Emelkedőkön nagyon jól nyomták felfelé.
NHH-en jó érzés volt még egyszer látni a napot és azt a finom ködtakarót mindenen, aztán belemerültünk mi is.. Innen mentünk a Rakodóhoz, majd a Taxi th-hoz, ott keresgéltük egy ideig a k+, de nem találtuk. Jöttek még páran,mindenki határozottan ment át a mezőn, így onnan végül is a piroson jöttem le én is. 8.45 alatt értem be.
A túra során az erdőben legalább 10 embertől vagy 20 féle mondatkörnyezetben hallottam, hogy sportszakmai szempontból milyen ez a túra.. Mindig mosolyogtam egy jót..mert ezen már mást nem lehet csinálni, szerintem…
Szerző: Csóványos
Vulkántúra
Bori nélkül, mert másnap futóversenye volt. Helyette keresztapja, Samu tartott velünk.
9 óra alatt tettük meg a túrát a mi útvonalunkon.
Csóványosról az erősen remélt nagyszerű panorámát élveztük, távcsövet is hozott Kriszti.
Máskor a kilátóba felveszünk szélkabátot, mert az élénk szél miatt fáztunk.
Nem örültem annak, hogy ebben a pompás időben többen nem mentek fel a kilátóba.
Szerintem ez elfogadható akkor, ha sportból futóra veszik, a szintidő teljesítése miatt minden perc számít, esetleg egy határozott időpontban induló közlekedési eszközt kell elérni.
Nagy-Hideg-hegyen szóvá is tettem Dévényi Zolinak, miért nem ment fel a kilátóba. Kb. azt mondta, hogy nem érdekli. Ugyanakkor tudom Zoliról, hogy nagyon szereti a természetet, gyakran fényképez, sőt rajzol! Virágokat, növényeket, szerelmese a csillagos égboltnak. Na, mindegy hát ez van.
Hideghegyről is látszott a Havasok azon része, amit a Magosfa nem takart.
A rendezők évek során sok szép útjelző táblát helyeztek el. Sajnos a csúcskönyvet nem kezeli mindenki illő módon.
Szerző: Summer Comfort
Vulkántúra 2004
Sikerült, sikerült mindkettőnknek szintidőn belül beérni, sőt külön örültem, hogy Szakee is hozzánk csapódott és húzott egy jó darabig. A közös teljesítést még a Less Nándoron találtuk ki ui. Dinnyével.
Korán indultunk, hármasban Szakeeval Pestről és így 7:18-kor elstartoltunk. Abban a taktikában egyeztünk meg, hogy a Hanák-rétig tartalékolunk és onnan robbantunk. :):) Elég jól ment a legeleje, én megrántottam, aztán Dinnye élre állt, Baxito is becsatlakozott és a Magas-taxi th-ig felértünk 54 perc alatt, a Csóványoshoz 8:58-kor. Felérve a kilátóba a nap csodája fogadott!! Borotvaélesen, abszolúte megszámolhatóan és beazonosíthatóan a lábunk alatt tüskéződtek a Magas-Tátra hófödte, sziklás csúcsai! Oly közelinek látszottak, én csak álltam és vagy 5 percig csodáltam. Itt értek be Spetiék.
Hadd ragozzam még. A látkép fantasztikus volt. Tényleg, mint mikor repülővel felszálláskor átbukunk a felhők felé. Magas-taxi th alatt kicsivel elértük azt az erdősávot, ahol minden ágra, fűszálra a ráfagyott dér húz maszkot, a ködös fák között átszivárog az egyre erősebb napfény és 850 m magasságban egyszer csak szikrázó napsugár köszönt: ez most már egy másik világ. A ködfelhő fölötti, meseszép világ. Eszembe jutottak szeretteim, barátaim, hogy jaj de kár, hogy ezt nem láthatják! Kíváncsian siettünk fel a Csóványos tetejére és minden várakozást felülmúlt a látvány! Ezt mindenkinek elújságoltam a létrán lefelé jövet és hallottam fentről valaki (tán Tibet?) spontán öröm-felkiáltását. Nagyon boldog vagyok, hogy ebben az élményben részem lehetett.
A továbbiakban is jól haladtunk le a Vilati-ig (10:16), ezen a szakaszon Szakee ált élre. Itt értek be a Futóbolondok, akiknek csak két óra volt eddig az út. Köztük felfedeztem egy ultramaratonozó katonatársamat, akit azóta se láttam (a Piroson elhúzott mellettem, de akkor nem ismertük fel egymást). Kicsi a világ.
Fel a Csacsi-hegyre szépen haladtunk, bár én csalódott voltam a nagyfokú erdőirtás miatt. Legutóbb, még erdőben mentünk itt fel, mostanra az ösvény jobb oldala pucérrá vált. A gerincre ráfordulás után nem sokkal sikerült találkoznunk Pygmeával, Lutakkal és Csipizz-zel, akik a Budai h.g. által ajánlott maszek túrát nyomták. A Holló-hegyig közösen mentünk, majd szétváltunk, hogy a célban, vagy NHH-en találkozunk. A hullámvasútozás mindhármunkat megviselt. Nekem a Magyar-hegynél volt egy kisebb holtpontom. Ezért elkezdtem még jobban tartalékolni, innen Szakee volt elöl megint.
A völgyben nagyon nem élveztem a sétát… Sokan fel se mentek a Piros és Kék összetalálkozásig (tavaly még fönt volt a pont) és majd mindenki a dózer úton ment. Bevallom, én unszoltam a fiúkat, hogy menjünk fel mi is, ne az avarral takart kavicsos bokaficamító hivatalos jelzett ösvényen bénázzunk, de ők hajthatatlanok voltak, én meg megmaradtam mögöttük, együtt követtük Csanyát és Fat-et, amíg el nem húztak. Végre elértünk a kaptatóhoz, amit már jól ismertem. Itt felélénkültem és becsatlakoztam Dinnye és Szakee diskurzusába. Hanák-rét előtt leültünk kicsit egy farönkre, Dinnye letuszkolt egy szendvicset és nekilódultunk. A tartalékolási taktika bevált, simán feltipegtünk a házig, ki ismét a napsütésbe. Felérve (15:00), én egyből továbbsiettem a gerincig (a pontőrök utánam is kiáltottak), de már annyira vágytam a felhők feletti panorámára, látni ismét a ködpaplannal takart kis hazánkat, majd a kibukó távoli hegycsúcsokat. Kevésbé volt drámai, mint a Csóványosról, de így is csodálatos volt.
A három maszektúrás már itt várt ránk jó ideje. Pecsételés, a többiek is megérkeztek, és itt szétvált szupercsapatunk. Dinnye és Szakee leült vacsorálni Pygmeával, én pedig leindultam Lutakkal és Csipizz-zel, ui. még világosban célba szerettem volna érni. Csipizz állt most az élre és hosszúra nőtt lábaival jól meghúzta a tempót. Sikerült szürkületben leérni, majd idővel Dinnyéék is megérkeztek. A célban megismerkedtem Lienkával és külön jól esett a kézfogás, gratuláció.
Örülök, hogy sikerült mindannyiunknak, hogy sok kedves ismerőssel találkoztam és a fantasztikus tátrai látványnak. Idén is ez volt a legszebb túrám, jó kis pipec finálé év végére!
SC
Szerző: -balazs-
Egy teljes Vulkántúra beszámolóhoz most lusta vagyok de azért van bennem egy pár bennragadt szó.
A Módszer* egyértelműen reneszánszát éli és a szombati nap volt tündöklésének egyik csúcspontja. A nap egy 10.6 kilométeres emelkedővel indult, amiben volt majdnem 700 méter szint. Ez a terep a Módszer alkalmazásának melegágya. A szakaszt szinte belesétálás nélkül, keményen toltuk végig és 65 perc alatt értünk fel a Csóványosra, úgy, hogy ebben az időben már volt egy pecsételésnyi megálló is.
A tempót elég brutálnak éreztem és Larzenhez hasonlóan én is azt gondoltam, hogy ebből vagy nagyon nagy borulás vagy szenzáció lesz. Aztán fura módon egyik se lett. A terv szerint érünk be és túra a szélsőségektől teljesen mentesen volt. Érdekes. Az persze biztos, hogy a kemény hegyi menet megviselt, ezt a mozgás-koordinációm szétesése is szépen igazolta. Akkorákat estem, hogy öröm volt nézni bár a nevetőkém csak lassan melegedett be. Elégtétel volt, hogy egyrészt Tapír nem látta a taknyolásokat, másrészt én viszont láttam amikor Ákibácsi engem utánozva ugrott fejest az avarba. )
Hatan indultunk, majdnem annyian mint a gonoszok, de szerencsére Tapír, a főgonosz, már rögtön az elején úgy döntött, hogy befekszik egy árokba és hullagörcsöt színlel. Ezért Őt nem is nagyon láttuk aznap. 😀
A Börzsöny hátborzongatóan szép volt. Felesleges megpróbálni szavakba önteni, mert ilyesmihez túl szegényes a szókincsem.
Elindultunk kb. 250 méterről. Ahogy mentünk felfelé, úgy változott az idő és a táj. Először belefutottunk egy szép nagy ködbe, majd ahogy hűlt a levegő, megjelent egy két zúzmara folt is. 600 méter fölött már sok centi vastagon borított mindent a zúzmara majd Magas Tax (736 méter) magasságában elértük a felhők tetejét. Innen szépen tisztult az ég és egyre melegebb is lett. A zúzmara inkább hóra váltott és a Csóványos alatt pár centi hó borította az egész erdőt. A gerincről fantasztikus kilátás nyílt, elsősorban észak felé. Alattunk tejfehér köd borított mindent és csak egy-egy csúcs kukucskált kifelé. Szlovákia felé szinte a végtelenségig el lehetett látni és bár a pára centi vastagon állt a szemüvegemen, azt mesélem mindenkinek, hogy láttam a Tátra csúcsait. (Valójában a lábamig se láttam el, de ezt majd jól nem mondom el senkinek. ) A túra vége felé, délután 1 magasságában értünk a Nagy Hideg Hegyre (865 méter) ahol úgyszintén tűzött a nap, de olyan erősen, hogy kedvem lett volna a padon napozó pár mellé leülni egy pár órácskára.
Ez a liftezés annyira megtetszett, hogy azon gondolkodom, hogy szombaton ki kéne menni megint a Börzsönybe. Lehet, hogy csinálok egy Királyrét – Csóványos- Nagy-Hideg-hegy – Királyrét háromszöget, de feltétlenül ügyelek arra, hogy időközben megdöntsem a 46 perces Királyrét-Rakodó csúcsot. Esetleg a turistaházban a forralt bort is kipróbálom.
Mást nem tudok mondani. Kérem, kapcsolja ki. * A Módszer = Larzen-Ákibácsi módszer melynek egyik lényeges eleme, hogy az első emelkedőt max tempóban futjuk meg majd ezt a tempót tartjuk ameddig csak tudjuk. Utána pedig csak lesz valahogy.