vulkántúra 2015
14. Börzsöny Vulkántúra – 2015. december 12.
Szerző: Stabat
Éjjel félóránként arra ébredtem, hogy elaludtam és lekéstem a buszt. Akkor még nem sejtettem (bár sejthettem volna), hogy lefekvéskor egy órával elírtam Sebinek a találkozónk idõpontját. Így amikor sokadjára és tényleg felébredtem a futós-kutyás álmomból, jól megreggeliztem, és befejeztem a fogmosást, éppen indulnék a buszhoz, amikor Sebi hív (fél hatkor): – Csak nem korábban jöttem? – Negyed hét, nem azt beszéltük meg? – De tegnap negyed hatot írtál. – Jó nagy marha vagyok. – Nem baj. Tök jó.
Ezen emésztgettem magam a buszon. Meg számba vettem, hogy indulás elõtt mit kell elintéznem. A minimum, hogy Sebit meghívom a túrára. E-mail, egy papírra felírt telefonszám elõkerítése, meg egyéb apróságok, aztán zutty, máris a biciklin ülünk és tekerünk Királyrét felé. Látásomat erõsen akadályozza a köd, hiába a lámpa, az apró vízcseppek táncában merül el a tekintetem. A fûszálak nagyobb cseppeket gyûjtöttek, tündököltek a lámpák fényében. Aztán belém hasít a felismerés, hogy az apró-cseprõ ügyekre való odafigyelésem közepette egy dologról megfeledkeztem, nem hoztam magammal pénzt, gyorsan meg is kérdeztem Sebit (akit éppen meg akartam hívni), hogy nála mennyi van, de abból már az én nevezésemre nem futotta volna. Hát jó, majd megoldjuk, igaz, a hülyeségre nincs gyógyszer. Közben bevörösödött az ég alja mögöttünk. Tegnap ragyogó napsütés volt a hegyekben, ezt remélem mára is.
Oszinak elpanaszlom a bajomat, persze, semmi gond, nyugodtan, külön eljárásban indulhatok. Rá is vetjük magunkat a távra. Táska nélkül megyek, egyik zsebemben a telefonom, a másikban egy tábla csoki kettéhajtva (egyikre sem volt szükségem a túra során, de néha jól beleütöttem a kezemet, hol az egyikbe, hol a másikba). Alig indulunk el, máris ellenõrzõponton (Taxi nyiladék) találjuk magunkat. Kedvenc pontõrünk (Zoli) pecsétel, közben vigyáz az unokahúgára, aki sajnálkozó megjegyzésemre elmosolyodik, és bearanyozza a napomat. Közben egyre-másra futnak el mellettünk, és ez kitart a túra kétharmadáig, megõrültek az emberek. Persze mi sem vagyunk kivételek. Futunk, ha eszünkbe jut. Igazából nem ettõl függött. Nagy-Hideg-hegyen teával várnak, nagyon jó. Felugrunk a csúcsra, na ez még jobb. Gyönyörû a kilátás, bár a Nap nem süt (szivárvány sincs), a Naszály bálnahátából kivillannak vörös sebhelyei, körben felhõpaplanok nyújtóznak lustán a völgyekben. A lejtmenet kezdetén elcsúszom a fagyott talajon. A látványt nyomatékosítom szóval: vigyázz, csúszik! Ezt Sebi is bizonyítja magának. Kicsit hûvösebbre fordul az idõ, meg is beszéljük, hogy mit hallottam ebben a témában a rajtban. Valaki egy, másvalaki négy réteget emlegetett. Sebi le is csap az utóbbira: Könnyen hozzá lehet szokni. – Miért, rajtad hány réteg van? – Egy.
A Csóványoson is az öltözködés a téma. Körbenézünk a kilátóban, a szél majdnem lefújja a fejem. A zöldön lefelé újra utolérünk pár ismerõst, mások meg minket érnek utol. Vágtatunk, megkérnek, hogy hagyjunk teát és zsíros kenyeret. Hagytunk. Felfelé lassabban haladunk (milyen érdekes), a kövek között az elõzés sem egyszerû, nem is nagyon szorgalmazom. Aztán egy hölgy felajánlja, hogy félreáll. – Igazából nem sietünk. – De futóknak néztek ki. – Mi csak annak nézünk ki, de nem vagyunk azok. – Fussatok, nehogy megfázzatok. – Ha már ilyen kedvesek voltak, látszatból futottunk egy kicsit. Éppen kapaszkodunk a csúcsra, mikor (déli) harangszó kúszik a fülünkbe, talán Kemencérõl. Salgóváron lobogó fogad, de az egyik túrázó mellõzi a pontot. Kérdezzük, hogy nem kell neki pecsét. Kiveszi a fülhallgatót, az Árpád-sávokra hivatkozik, elnyom egy bammeget és folytatja útját. Nem csodálom, hogy nem értünk szót. Lehetne itt arra hivatkozni, hogy az Árpád-kori Salgóvár ürügyén szélsõjobboldali(ak által is használt) jelképen keresztül a nemzetbõl való kirekesztés eszméjét csempészik a túrázók gondolkozásába, de azt hiszem, van sok más, amitõl jobban kellene félnünk, csak a fától nem látjuk az erdõt. Monománizmus. Még jut egy kicsi birsalmasajt a lobogó alatt, csak az íze kedvéért, jobb a gyûlölködésnél.
Lecsordogáltunk a völgybe, éppen, amikor senkitõl nem zavartatva haladtam, akkor bicsaklott ki a bokám. Tavaly nagyjából ugyanitt ugyanez esett meg velem. A futás begyógyítja. A Magyar-völgyben újra teával és csokival várnak, a legjobbkor. Az erõm azért nem tért vissza, erõsen közepes tempóban folytatjuk utunkat. Az emelkedõn a lépést és a levegõ kifújását igyekszem egybe szerkeszteni. Sebinek így is várnia kell rám. Már fázok, mikor felérünk ismét a Nagy-Hideg-hegyre, jólesik a házban a meleg tea. Lefelé Csapassuk. Ugyanakkor jut eszünkbe, hogy milyen hosszú ez a szakasz, de hajtjuk tovább. A lejt legelején az eredetileg tervezett 7 óra letelt, innentõl minden perc ajándék. 35 lett belõle. Bár a babgulyást és a hazabiciklizést is ajándéknak tekinthetjük, fõleg én, aki nem fizettem (csak hétfõn). Hazafelé nagyon gurult a bicikli. Útközben besötétedett. Ötkor várt egy kis melóval a munkahelyem, szerencsére csak egyórás, hármonegyedkor estem be, nem túl szalonképes állapotban, valamit sikerült enyhíteni a helyzetemen. De ez már egy másik világ.
Köszönjük a lehetõséget!
Szerző: nagyMENő
2015.12.12.
A 7:07 –es zónázóval indultam el a Börzsöny felé. Nincs nagy tömeg a vonaton, a táj borongósan, szürkén suhan el (ha éppen nem állunk meg pár percre éppen minden ok nélkül). Kismaroson kb. 15-20 ember „rohamozza” meg a Királyrétre tartó buszt. Leszállás után rajt keresése, gyors regisztráció, és már neki is vághatok a 40 km-es kihívásnak. Az elsõ 3 km elég egyhangú, nyílegyenes szakaszon visz a Taxi-nyiladékban. Itt az elsõ ep. , gyors pecsételés, majd tovább balra a PX jelzésen a Cseresznyés parkolóig. Ez egy elég kellemes szakasz, szintben menõ kanyargós ösvény. A parkoló után kezdünk felkapaszkodni a kék + jelzésen, néhol elég meredek az út, de már sokszor jártam erre, és jó kondiban is érzem magam mászás közben. Most télen szépen kivehetõ az Inóci-kõbánya a fák között. Egy eltévedt túratárs hölgy a völgy túloldaláról kérdezi, hogy jó úton megyek-e. Mondom neki, hogy igen, õ valoszínûleg jobbra tovább ment a kék + -on Tax felé, holott a kék négyzeten kéne menni. Lassan fölérek a Nagy-Hideg-hegyre, itt forró teával, valamint pecséttel várnak. Pár perc pihenõ után teával a kezemben elindulok a Csóványos felé. A tea gyorsan kihûl, én pedig neki látok a két csúcs közti hullámvasutazásnak. Közben erõs szél támad, a fák baljósan hajladoznak itt-ott, kezdek fázni is. Csóványoson a vidám pontõrök is fáztak, irigyeltek minket, hogy mozoghatunk. Gyorsan magamra veszek még egy réteg pulcsit, sálat-sapkát, majd indulok tovább a zöld jelzésen. Némi szintezés, kilátás, hirtelen ereszkedés, majd kisebb ingadozásokkal újra szintben megyünk széles, néhol sáros erdei utakon. Egy idõ után megint ereszkedünk, majd elérjük a zöld négyzet jelzést, melyen elõször visszafelé indulunk el egy hajtûkanyarral, majd egy igen meredek lejtõn zúzok le a Fekete-völgyi panzióhoz. Itt (is) kellemes meleg, forró tea, sõt még zsíros kenyér is fogad (csak pofára ne essen J ). Itt egy negyed órát elidõzök, majd elindulok felfelé a piros négyzet jelzésen. Felérvén a piros sáv jelzéshez, valahol delet harangoznak, és a távolban lövéseket is lehet hallani. Lassan, de biztosan haladok felfelé a jelzésen, néhány tisztásról egész szép a kilátás. Viszont sok a föl-le hullámvasutazás, én pedig kezdek fáradni. Mikor egy magaslaton meglátok pihenni, azt hiszem, végre Salgóvárnál vagyok, de felvilágosítanak, hogy nem, Salgóvár még 1,5 km az útjelzõ tábla szerint. Még csüggedtebben megyek tovább fel-le, de végül csak elérek Salgóvárhoz, ahol pihenek egy 5 percet. Egy kis ereszkedés után ismét széles, és nagyon saras erdei úton megyünk. Bosszankodom is magamban. Végül elkezdünk ereszkedni a Magyar-völgybe. Itt jól esik belekocogni, több túratársat is megelõzök. Két túratárs hölgynek eléggé fáj a térde, szerencsére van nálam fájdalomcsillapító krém, remélem sikerült hozzájárulnom a hátralévõ útjuk kellemesebbé tételéhez. Tovább rohanok lefele, elmegyünk egy szép tisztáson lévõ vadászkunyhó mellett, majd leérek a völgyben lévõ ellenõrzõponthoz. Itt forró tea és csoki dukál a pecsét mellé. Itt is 5 percet pihenek, majd indulok tovább, minél kevesebbet akarok sötétben menni. Innen elég monoton „erdei sztráda” visz egészen Bányapusztáig. Hatalmas sár, valamint néhány túratárs található itt. Szinte jól esik a sok egyenes után megint felfelé kapaszkodni. Elmegyünk néhány tisztás mellett, majd széles (és saras) úton megint szintezünk. Aztán feltûnik elõttünk a Nagy-Hideg-hegy, kezdõdik a legvégsõ meredek emelkedõ fölfelé. Ez tényleg nagyon meredek, én pedig már fáradt vagyok, elég küzdelmes ez a felmenetel. De csak megvan, a fák között már kivehetõ a turistaház. Pár perc múlva meg is érkezek oda, szerencsére fûtés, valamint forró tea még mindig van. Most kicsit többet, vagy 20 percet pihenek a kimerítõ emelkedõ után, a teából repetázok is. Lecserélem az átizzadt pulóvert, sálat sapkát felveszem. Innen szerencsére már csak lefelé vezet az út, és még csak most kezd alkonyodni. A piros sáv jelzésen gyorsan leérek Magas taxig, hangulatos a kis rét a szürkületben. A széles erdei út egy jó nagy ívet ír le a hegy körül, míg végül a távvezeték alá ér. Itt már elég sötét van ahhoz, hogy felvegyem a fejlámpát. Akárcsak a túratársak, én is igyekszem gyors tempót diktálni a végsõ egyenes szakaszon, fõleg azért, hogy el ne aludjak / be ne zombuljak. Végül csak visszajutok Királyrétre, a célban átveszem a kitûzõt és az oklevelet. Ezután pedig kaja (egy pár virsli mustárral és kenyérrel, valamint egy tál babgulyás a szomszéd étteremben), pia (1 üveg Löwenbrau),öröm bódottá. Kicsit eldumálgatok pár teljesítõvel még az étteremben, majd irány busszal és vonattal haza.
Jó kis túra volt ez, néhol erõsen küzdeni kellett. Az idõjárás eléggé enyhe volt, csak fél óráig volt erõs szél a Csóványos körül. A 8 óra 40 perces idõmmel is elégedett vagyok, a sok szint ellenére sikerült tartani az 5 km / h –s átlagot. Viszlát legközelebb.